Hatalmas népszerűségnek örvend az iPhone 6 Plus

HusztiD 2014.12.04. 16:47 Apple, iPhone 3 hozzászólás 620

Már megszokhattuk, hogy mindig kapunk valamilyen érdekfeszítő felmérést. Nincs ez másképp ezúttal sem, hiszen a Kantar csinált egy újabbat, amelyben az augusztus-szeptember-október hónap okostelefon eladásait vizsgálták meg az amerikai piacon. Mint köztudott, az Apple telefonjainak új modelljei szeptember második felében jelentek meg, így nem kapunk teljes képet az eladások végleges alakulásáról, azonban még így is nagyon jól teljesítettek.

Az utóbbi három hónap eladásait vizsgálva kiderült, hogy az úgynevezett phablet kategória növekedett, amelybe az 5.5 vagy annál nagyobb colos telefonok tartoznak. Egy évvel ezelőtt a megoszlásuk csupán 2% volt, míg idén ez az érték feltornászta magát 10-re. Meglepő módon ebbe az osztályba sorolható összes okostelefon eladás közül az iPhone 6 Plus 41%-os részesedést tudhatott magának októberben, amellyel a legnépszerűbb lett a a kategóriában. Az eladások mellett megkérdezték a felhasználókat is az Apple telefonjaival kapcsolatosan. Kiderült, hogy az iPhone 6 Plust vásárlók  58%-a nyilatkozta azt, hogy fontos volt számukra a nagyobb kijelzőméret, míg a mezei hatos tulajainak 60% mondta ugyanezt a kisebb méretre.

Októberben az iPhone 6 volt a nyerő az almás terméket vásárlók körében, ugyanis az eladott készülékek 33%-át tette ki az új csúcsmodell. Az iPhone 5S volt a második legnépszerűbb az iOS eszközök között, hiszen itt is jelentős, 26%-os megoszlás született. Meglepő módon népszerű volt az 5C is a maga 18%-os részesedésével, még az 5.5 colos almás telefon 10%-os részt tudhatott be magának. Hogy az egyik nagy rivális se maradjon ki a történetből, megtudhattuk, hogy a Galaxy S5 volt a legnépszerűbb, amely 22%-os megoszlást, míg a Galaxy S4 12%-os tudhatott be magának a Samsung berkein belül.

Az iPhone 6 Plus tulajait megkérdezték, akik 85%-a mondta el, hogy egy korábbi iPhone modellről váltott az új, gigantikus telefonra. Elenyésző, csupán 9%-uk nyilatkozta azt, hogy egy másik Androidos készülékről váltottak az Apple új félóriására.

Érdemes megjegyezni, hogy biztosan másképp alakultak volna az eladások és a megoszlások, ha az Apple már az első hónap alatt kielégíti az igényeket. Sajnos még most, hónapokkal a debütálása után is sokat kell várni, de ahogyan azt ma megtudhattátok, csupán pár nap szállítást vállal már rájuk a vállalat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Carlo - 2014.12.05. 22:39

    Háhá, végre én is váltottam. S4 kuka és megjött életem első iPhone-ja. 6 plusz személyében :) Imádom. A korábban írt dolog rám nem igaz, miszerint a 128 gigásnál problémák lépnek fel ha túl sok az alkalmazás. 281 alkalmazást tettem fel, ez kb 60 giga és a telefon pöccre teszi a dolgát. Ez egy álom készülék

  2. Fehérsólyom - 2014.12.06. 06:25

    200-300 alkalmazás nem sok. 1000-et is bír?

  3. Kacsa - 2014.12.06. 13:32

    A legjobb készülék!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.