Hamarosan érkezik a Firefox iOS-re

HusztiD 2014.12.03. 12:53 Apple, Egyéb, iOS 1 db 793

iphone-6-firefox

Bizonyára mindenki ismeri közületek a Mozilla böngészőjét, a Firefox-ot, hiszen volt idő, mikor ez volt az egyik legnépszerűbb alternatíva a Microsoft operációs rendszerein. Aztán 2008-ban jött a Google Chrome, amely felforgatta az állóvizet, hiszen idővel átvette a vezető szerepet a piacon. A Chrome illetve az Opera már évek óta elérhető az Apple mobil operációs rendszerein, azonban eddig a Firefox kimaradt a jóból.

Nem csoda, hiszen évekig állították, hogy nincs szükségük az iOS platformra, hiszen az Apple nem engedélyezi a saját motorjukat alkalmazni. Még tavaly ilyenkor sem volt konkrét terve a Mozillának, azonban az új vezérigazgatónak köszönhetően mára belátták, hogy érdemes lesz elkészíteni az iOS-es Firexfox-ot. Konkrétumokat egyelőre nem tudni, de egy tweet alapján Lukas Blakk megszellőztette, hogy hamarosan érkezik a böngészőjük az Apple készülékeire. Nem meglepő, hogy erre a döntésre jutottak, hiszen az elmúlt évek során egyre nagyobb teret kaptak az okostelefonok a számítástechnika világában. Ha pedig azt nézzük, hogy eddig kihagyták ezt a réteget, akkor számos felhasználót vesztettek el a kimaradt évek folyamán. A kérdés már csak az, hogy a többi nevesebb böngésző között életképes lesz-e a Firefox, illetve ha igen, akkor milyen egyedi funkciókkal fogja magához csalogatni az embereket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. jani_ka - 2014.12.09. 22:54

    A virusvédelmén kell javítani :))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.