Ekkora lehet az iPad Pro a többi Apple termékekhez képest

HusztiD 2014.12.03. 10:12 Apple, iPad 1 db 566

Az elmúlt hónapok folyamán már nagyon sokat hallhattunk egy új iPad érkezéséről. A pletykák szerint az Apple egy 12,2 colos tablettel állhat elő a következő év folyamán. Ha visszaemlékszünk az elmúlt napok híreire, akkor kiderült, hogy az egyik japán magazinban már feltűnt a tablet állítólagos tervrajza, amely egészen megkérdőjelezhetőnek tűnik.

Mint az iPhone 6 és 6 Plus esetében megszokhattuk, a megjelenés előtt hónapokkal már egy rakás kép, illetve videó került fel a netre, hiszen a kiszivárgott paraméterek alapján páran megalkották annak a fizikai klónját. Valami hasonló történt most az iPad Pro, avagy Air Plus esetében is, hiszen létrehozták a látványmodelljét, melyet a korábbi iPhone-okhoz, illetve iPadekhez hasonlítottak. Pluszba még azt is megtudhattuk a videóból, hogy a tablet akkora, mint egy 13 colos MacBook Air vagy Pro modell. A videóban látottak alapján csak azt lehet elmondani róla, mint amit eddig is: hatalmas lesz a korábbi modellekhez képest.

Szerintetek mekkora egy ideális tablet? Hasznát vennétek egy ekkora iPadnek, vagy szerintetek elég a jelenleg piacon lévő méret is?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Fehérsólyom - 2014.12.06. 06:36

    Haszna lenne ha lenne hozza toll!

Szólj hozzá Te is!