CarPlay vs Android Auto összehasonlítás

HusztiD 2014.12.02. 12:23 Apple, Egyéb, iOS 0 db 1 292

autovs

Ha rendszeresen nyomon követitek a blogunkat, akkor bizonyára ismerősen csenghet már számotokra a macmixing YouTube csatorna, hiszen mindig érdekes anyagokkal jelentkeznek. Ezúttal nem az új iPhone 6-okról lesz szó, sokkal inkább az iOS 7.1-ben debütált, azóta pedig továbbfejlődött CarPlay funkcióról. Sajnos egyelőre még korlátozott modelleknél érhető el az Apple új szolgáltatása, de az aftermarket konzolok segítségével bárki kiélvezheti azt.

De ne haladjunk ennyire előre, hiszen a hangsúly most a két rendszer összehasonlításán van. Mint hamar kiderült, a Google is előrukkolt a saját alternatívájával, az Android Autoval, amely ugyanazt a célt hivatott szolgálni, mint a CarPlay, csupán ez a droidos közönség számára elérhető és sokban hasonlít a Google Now-ra. Nem is húznám tovább a szót, hiszen az alábbi videóból megismerhetitek a két rendszer kezelőfelületét, ugyanakkor betekintést nyerhettek, azoknak a működésébe, illetve az extra funkcióikba is.

Ti mennyire vennétek hasznát egy CarPlay szolgáltatásnak, ha lenne rá lehetőségetek?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!