Csökkent az iPhone 6 készülékek szállítási ideje

HusztiD 2014.11.21. 11:54 Apple, iPhone 19 hozzászólás 1 678

shipping

A 9to5Mac csapata vette észre, hogy csökkentek az iPhone 6 készülékek szállítási idejei. Szerintük a kaliforniaiak már ezzel készülnek a Karácsonyi időszakra, hiszen akkor vélhetően ismételten nagyobb lesz rá a kereslet, akárcsak a megjelenésekor. Időközben az is benne lehet a dologban, hogy a több, mint 2 hónapja megjelent telefon iránt mutatott szükségleteket már kielégítette az Apple, ezért tudnak most már szűkösebb határidőket vállalni rá.

Akár az amerikai, vagy akár a magyar Store-t nézzük, tényleg csökkentek a szállításra vállalt idők. Az iPhone 6 esetében 5-7 munkanapig vállalja az Apple a szállítást a hivatalos oldalán, legyen szó akármelyik színről és a 16 vagy 128GB-os modellről. Sajnos az iPhone 6 Plus terén még nem ennyire fényes a helyzet, hiszen a 16GB-os készülékekre egyaránt 7-10 munkanapot kell várni, míg a 64 és 128-as testvérére 2 és 4 hét között lehet számítani. Korábban egyébként már felmerült, hogy sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozott az 5.5 colos telefon iránt, amelyet az előzetes felmérések jósoltak.

Van-e köztetek olyan, aki előrendelt az új telefonjára, de még nem kapta meg? Ha igen, akkor mikor és melyik modellre? Esetlegesen milyen időpontot ígértek a szolgáltatók/boltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

19 hozzászólás

  1. Ákos - 2014.11.21. 12:03

    T -nél rendeltem egy iphone 6 64 gb arany színűt 31-én… “Türelmesen várok!” :)

    • onekris - 2014.11.22. 21:58

      Szintén október 31-én rendeltem 6 64 gb-s aranyt, ma telefonáltam a telekomhoz, azt mondták december elején várhatom

  2. Carlo - 2014.11.21. 12:15

    Én rendeltem egy 128-as 6 plust. Holnap lesz három hete. Pár napja jött az email, hogy 24-e és december 1 között érkezik.

  3. tutajOSX - 2014.11.21. 14:00

    31.-én rendeltem T-től szürke i6 128gb-ot,
    tegnap mehettem érte.
    Nagyon faja…

  4. Majkiii - 2014.11.21. 14:21

    Több mint 1 hónapja várok a 64 gb-os 6-os szifonra. Miután írtam a T-mobilnak ma hívtak vissza azzal, hogy nem tudják mikor lesz újra, de ha most rendelném tőlük akkor leghamarabb januárban tudnának szállítani. A 64 gb-os nem is lehetett előrendelni sokáig csak a 16-ost. Amint elérhető lett a weboldalukon pár órára rá elő is rendeltem de azóta is csak várok. Nyilván más forrásból már a kezemben lehetne, de megvan rá az okom hogy innen akarom beszerezni.

  5. sanyika.debrecen - 2014.11.21. 16:09

    31.-én rendeltem meg a T-nél 6-ost 64 Gb !!! Még semmi !!!

  6. Franyi - 2014.11.21. 16:58

    14-én rendeltem a T-nél 6 Plus szürke 128 GB December 8-ra ígérték.

  7. Szabó Krisztián - 2014.11.21. 17:33

    Sziasztok!
    Én szintén T-nél rendeltem elő szürke 64gb-ost november 2-án, de még mindig semmi. Amikor meg hívtam őket meg írtam is nekik, csak háromnak, mint a kacsa.

  8. Vassistant - 2014.11.21. 19:03

    1-en rendeltem 128GB-os i6 aranyat a felesegemnek az en szurkem u.a. Az 3 nap alatt megjott !!! Az ovet a webshop ugy jelzi mintha megjott volna s mehetunk erte de meg nem s meg nem jott ertesites sem rola. Szoval varunk tovabb…. A eebshop egy kicsit “megreccsent”….

  9. Linwankuen - 2014.11.21. 21:30

    Én múlt héten bementem a T mobilba de sajnos azt mondták hogy nincs és nem tudni mikor lesz belőle. Átmentem a Telenorba és ott a helyszínen megvásároltam:)

  10. Laller - 2014.11.21. 23:53

    Én 31.-én rendeltem telekomnál egy i6 plus 128Gb-t. Még semmi hír:( karácsonyi ajándéknak szánják?

  11. Pool - 2014.11.21. 23:57

    Vicc ez az egész. Gyere legyél hű 2 évig de kiszolgálni nemtudunk. Szervizünk nincs, az apple ban pedig akkora a szervíz előtt a sór h inkább 2szer mentem vissza. Ezért a pénzért kicsit emelhetnének a szinvonalon. (Magyarország) itt ez a norma. Szánalmas.

  12. jani_ka - 2014.11.22. 10:54

    Itt ahol én élek van böven mindkettö de
    csúnya samsungos túl nagy az appok-on
    kívül egyáltalán nem hasonlít iPhone-ra.
    Sem az S5 se a Samsung Alpha HTC M8
    Sony Z3 Nokia 930 egyik sem fogy, más kell, nincs alternativa :))

  13. applefan - 2014.11.22. 13:39

    media marktban rendeltem egy 6 64gb aranyat
    most lesz vasárnap egy hete

  14. Papaapa - 2014.11.22. 15:24

    Nov. 1-én rendeltem 64 gigás 6-ost a Telekom-tól. Azóta semmi. Kicsit ciki.

  15. Marci - 2014.11.22. 20:05

    Kedves vassistant!
    Melyik honlapon rendelted meg a telefont?

  16. priestxyw - 2014.11.23. 17:31

    Oktober 31.-én rendeltem a T-nél,november 3.-án hozták.Örültem is ,de a hangszórója a napokban megadta magát,néha recseg de általában néma.Ilyen egy iphone 6 128 Gb. Vihetem a szervízbe.

  17. laclac - 2014.11.23. 20:02

    Én holnap lesz 1 hónapja, hogy előrendeltem, de eddig sajnos semmi!

  18. macflower - 2014.11.23. 21:34

    November 5-én rendeltem apple.hu-ról iPhone 6 plus szürke 64GB-os készüléket. Kézbesítés: nov 27 – dec 4 van írva.

Szólj hozzá Te is!