A Samsung gyárthatja az A9-es processzorok zömét

HusztiD 2014.11.19. 16:48 Apple, Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 499

a9

Most, hogy már két hónapja kijöttek az Apple új okostelefonjai, újra elkezdtek felröppenni a pletykák a jövőt illetően. Ezúttal a Korea Times szolgált az új információmorzsával, amely szerint nem a TSMC, hanem a Samsung gyárthatja le az iEszközökben található chipeket túlnyomó részét.

Az iPhone 6 bemutatása előtt hónapokkal kiderült, hogy a TSMC nagy szeletet kapott az Apple-től, ugyanis az A8-as processzorok nagy részétők gyártották le. Ezúttal úgy néz ki, hogy fordul a kocka, hiszen a Korea Times értesülései szerint a kaliforniai és a dél-koreai vállalat már egyezséget kötött, amely alapján a jövőre érkező iPhone és iPad modellek chipjeinek 80%-át a Samsung fogja leszállítani, amelyeket a koreai és texasi gyárakban fognak legyártani.

Hogy ennek mennyi a valóságalapja, azt nem tudni. A Korea Times tippjei a múltban nagyon vegyes arányban jöttek be, így nem kizárt, hogy csak kacsa az egész. Bár érdemes megjegyezni, hogy a forrás szerint a Samsung a 14 nanométeres processzorokra készült fel, míg a TSMC leragadt a 16-osoknál, miközben az eddigi pletykák nagy része már a 14 nanométeres chipekről beszél a következő iPhone és iPad-ek esetében.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Patrik1 - 2014.11.19. 18:37

    Egyszer s TSMC Egyszer a szarszung. Most akkor melyik ?!

  2. DeLorean - 2014.11.19. 20:21

    Az A7 meddig fogja birni szerintetek?

  3. Szasza - 2014.11.20. 08:06

    Az A7 még vagy 15évig :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.