A vártnál kevesebben váltanak Android-ról a nagyobb iPhone-okra

HusztiD 2014.11.14. 13:04 Apple, iPhone 25 hozzászólás 1 188

Készült egy egészen új és érdekfeszítő felmérés a Consumer Intelligence Research Partners álltal, ahol azt vizsgálták meg, hogy milyen emberek vásárolják az új iPhone 6 és 6 Plus készülékeket. Az előzetes elemzésekhez képest hatalmas meglepetés érte a hozzáértőket, hiszen a vártnál kevesebb Android tulajdonos váltott az új okostelefonokra.

A vizsgált időszakban az idei, illetve a tavalyi szeptemberi időszakot nézték. Mint kiderült, egy éve az iPhone vásárlók 23%-a váltott valamilyen Androidos okostelefonról, míg most, egy évvel később ez a szám mára csak 12%-ot tett ki. Hatalmas csökkenésnek tudható ez be, hiszen egy év alatt 11%-os differencia mutatkozott.

previousiphonebuyers-800x336

Ha tovább bontjuk az adatokat, akkor kiderült, hogy leginkább a korábbi droidos tulajok vásárolták meg leginkább a 6 Plus-t az iOS felhasználókkal szemben. Az Androidos emberek 31%-a választotta a 6 Plus-t, míg a korábbi iPhone tulajok csupán egynegyede. Ebből látszik, hogy a korábbi Apple telefonosok körében inkább a kisebb, iPhone 6 volt a nyerő szeptember folyamán.

Érdemes lehet megjegyezni, hogy a CIRP adatai nem egészen tükrözik a valóságot, hiszen még szeptember folyamán kérdeztek meg 300 embert. Mint tudhatjuk, ez a szám egészen eltörpül az Apple eladásaihoz képest, hiszen csak az első hétvégén kelt el az új mobilokból 10 millió darab. Mindenesetre jó volna, ha készülne egy ennél sokkal átfogóbb felmérés, amelyben több ezer embert kérdeznek meg.

Mielőtt iPhone-t vásároltatok, milyen telefonról váltottatok? Ugyanakkor mióta használjátok az Apple telefonjait?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

25 hozzászólás

  1. Ács Ferenc - 2014.11.14. 13:25

    A 3G megjelenése óta csak iPhonet használok.
    Előtte sonyericsson p 910i volt.
    Az iPhone eladások szárnyalnak.
    Nem mindegy ki veszi meg őket?

  2. Steve - 2014.11.14. 14:21

    Az iPhone 4 ota hasznalok apple telefonokat, elotte azt hiszem Motorola telefonom volt.

  3. Kerry - 2014.11.14. 14:21

    En mar 7. eve vagyok iphone parti. Most is van egy 5s-em es egy 6 Plus-szom. Viszont elgondolkodtam, hogy keresek valami mast, mert ezzel az akkumlator idovel szinte “hasznalhatatlan” szamomra.
    Az 5s net nelkul, zsebben tarva, kikapcsolt kijelzovel 6-7 ora alatt lemerul 50%-ra.
    A 6 Plus ugyanerre kepes, annyi kulonbseggel, hogy azon van net es irok kb 20 emailt rajta. Ezen kivul minden ki van kapcsolva! Alkalmazas frissites a hatterben, gps, stb…
    Pedig az IOS-t nagyon kedvelem, de ez igy nem szimpatikus egyaltalan. :/
    Es ez a 8 utani frissites ota van igy.
    Elotte teljesen “normalisan” mukodott az 5s ugy is, hogy neteztem rajta es semmi nem volt kikapcsolva.
    En a lepesszamlalora gyanakszom egyebkent, de azt meg nem lehet kikapcsolni…

    • Ács Ferenc - 2014.11.14. 15:44

      Ott valami gond lesz.
      Nekem állandóan be van kapcsolva a GPS meg minden.
      Használom is 1 napot ki bír.
      A 6 meg állítólag sokkal többet bír mint az 5

      • Gg - 2014.11.15. 10:03

        Egyetértek. Ott valami nem stimmel. Nekem van i6 és i6 Plus is, mindkettő teljesen jól bírja. Átlagos használat mellett simán kibír egy napot, de ha kell többet is az i6 a Plus-ról nem is beszélve, ha naponta csak két-három telefont bonyolítok rajta, meg reggelente kicsit netezek vele, a nap végén még mindig 80 % körül van a töltöttsége, szóval szerintem az akár három, vagy négy napot is kibírhat.

        • Gg - 2014.11.15. 10:10

          Na ja, mondjuk lépésszámlálót és hasonlókat én egyáltalán nem használok. Fölösleges dolognak tartom. Ha edzek, nekem az teljesen jól megy lépésszámláló, meg pulzus mérő nélkül is, a mindennapjaimhoz meg pláne szükségtelen szerintem.

          • Kerry - 2014.11.15. 13:58

            En is folosnek tartom, csak nem lehet kikapcsolni!
            Nezd meg a telefonodon, a tied is szamol! ;)

          • Gg - 2014.11.17. 06:47

            Ki lehet kapcsolni. (Pláne, ha be se kapcsolod.) Az Androidos telefonokon viszont általában tényleg nem lehet kikapcsolni.

  4. Robit - 2014.11.14. 14:45

    Nekem ezek volt; 3G , 4s , most 5s. Apple elott csak Nokia volt.

  5. Efes - 2014.11.14. 15:12

    A legnagyobb váltók között érzm magam. 2010-ben. Nokia 6310i iPhone 4-re.

  6. aggressor - 2014.11.14. 17:06

    htc diamond 2-ről i4-re 4 éve. iPhone leváltásán nem gondolkodom, nekem csak ez kell.

  7. Bognár Adrián - 2014.11.14. 20:38

    én a Galaxy s3-m cseréltem le egy Iphone 6-ra!
    és remek döntés volt teljesen megvagyok elégedve az Iphone-nal!

  8. Robit - 2014.11.15. 09:59

    Kerry én is voltam. Azt hittem, hogy az alkalmazás ertesitések kivannak kapcsolva, ami nem fontos , hát nem.., érdemes végignézni / nagyon sokat fogyasztanak/ amire nincs szükség azt tejesen kikapcsoltam, kevés az az alkalmazás amit ugy lehet beállítani , hogy csak akkor menjen amikor épp használod , ilyen a térkép is azt hagytam. A mailt pl átállitottam 15 percről , oránkénti begyűjtésére , nagyon sokat fogyasztanak pl a fitnesz alkalmazások, lépés stb, főleg ha küldi az adatokat az egészség alkalmazásba, a podcastok-ra nagyon figyelni kell, mert az különösen , azt belehet állítani kèzi frissítése … Nekem az alkalmazások frissítése automatikusra vannak állítva de így is kaptam kb. 1 óra uzemidőt.
    Viszont az 5s akasija így is egy nagy nulla .

  9. jani_ka - 2014.11.15. 10:24

    4S és 5S em van de a 6 és a 6+ egyáltalán
    nem tetszik samsungos kinézet túl nagy
    mindkettő csak a nagyobbik full hd megvették a beats et de semmi híre egy jobb hangszoronak hát az Apple ezekkel
    nagyon melléfogott :))

  10. Kerry - 2014.11.15. 13:49

    Nos, az 5S-t mar repulo uzemmodba tettem, es igy is megevett 6 ora alatt 40%-ot az akksibol.
    Tegnap este feltoltottem a 6 Plus-t, kikapcsoltam rajta a netet, gps-t, es minden programot bezartam. Epp csak repulo uzemmodba nem raktam. Egesz ejjel ki volt kapcsolva a kepernyo, mivel aludtam.
    Reggel 5h-ra 72%-on volt az akksi!!! Nem ertem…

    A lepes szamlalora meg nekem sincs szuksegem, csak egyszeruen az Apple egeszseg alkalmazasa alapbol szamolja azt, es nem lehet kikapcsolni.
    A ti keszulekeiteken is szamol, ha akarjatok, ha nem! ;)
    Ket dolgot hasznalok rajta napkozban, a messengert (ritkan), es mailt irok (kicsit surubben, de csak mondatokat).
    Ha nem toltenem napkozben, akkor kicsit tobb, mint fel napot birna az akksi.

  11. Don kartács - 2014.11.15. 15:12

    én galaxy s2-röl váltottam iphone 4s-re de a mai napig amikor kézbe veszem megvan a varázsa,úgy a szivemhez nőt ha le is cserélem akkor családban marad :) ,következő 5s-lesz :)

  12. Peti - 2014.11.15. 17:54

    az iOS sajnos már nem mondható stabilnak, a 7.0 tól fagy, ledob, és még nem is néz ki olyan jól! Én ennek ellenére SAJNOS használom de már nem tudok megbízni benne! :(

  13. Pepe - 2014.11.16. 11:02

    Az iOS 8 óta nálam is egyérteműen csökkent az üzemidő. Ez nem haladás, a Galaxy s5 pl. tényleg kibír 2 napot, és kikapcsolható a lépés számlálója mellesleg, akadásmentesen megy, ne hasonlísuk alsó kategóriás androidos mobilokhoz, a HTC One M8, LG G3, s5, stb. korrekt telefonok.

  14. Gg - 2014.11.17. 06:55

    A Galaxy s5 egészen minimális használat mellett se bír ki 2 napot. Legfeljebb akkor, ha leveszi az ember a kijelzőjét fekete-fehér-re, de azt meg ki a fene tenné szívesen? A lépésszámlálót meg én az s5-ömön nem tudom kikapcsolni. Ha te ki tudod, akkor írd már meg légyszi hogyan lehet.

  15. Kerry - 2014.11.17. 21:37

    Gg! Biztos én vagyok ügyetlen, de megtennéd, hogy elmondod hol tudod kikapcsolni a lépésszámlálót?! Kérlek!

    • Gg - 2014.11.18. 06:42

      Fitnesz-Lépések. Kikapcsolod a Megjelenítést, majd az Adatok megosztásánál kikapcsolod a megosztást és az adatforrást. Végül az Összes adat megjelenítésében kitörlöd az eddigieket.

      • Gg - 2014.11.18. 06:54

        Ja és az összes többit is ugyanígy tudod kikapcsolni. Bár asszem, hogy az emeleteken és a megtett utakon, meg a lépéseken kívül mást nem számol automatikusan. Ja és persze ezeket is rosszul számolja. Nagyon rosszul szerintem. Volt olyan nap, amikor 2, meg 10 lépést számolt egész nap, amin nem tudom, hogy sírjak, vagy röhögjek.

  16. Menti - 2014.11.18. 02:15

    Ugyan már miért váltanának gagyira. Csak a hülyék csodálkoznak ezen…

  17. Kerry - 2014.11.18. 17:46

    Gg!
    Megcsinaltam amit irtal! Egeszen addig mukodik, amig egy helyben maradok.
    Nekem nem sikerul igy sem deaktivalni ezt a funkciot es kulfoldi oldalakon is azt olvastam, hogy nem nagyon van ra lehetoseg.
    Valamit biztos rosszul csinalok gondolom…

    • Gg - 2014.11.19. 06:31

      Kerry: sajnos most látom, hogy teljesen igazad van. Nekem se kapcsolt ki. És én is kerestem a megoldást a guglin is, de sajnos nem találtam semmit. Könnyen elképzelhető, hogy tényleg nem lehet kikapcsolni. Valamilyen ostoba gondolatnál fogva a programozóknak az lett a fixa ideájuk, hogy mindenki mindig szeretné tudni mennyit lépett. Ez persze hatalmas baromság, de egyelőre úgy tűnik semmit nem lehet tenni ellene. Ennek ellenére, azt én szinte kizártnak tartom, hogy a készüléked emiatt merülne olyan gyorsan, hiszen ezekszerint nekem is végig be volt kapcsolva, csak nem vettem észre.

Szólj hozzá Te is!