Csökkent az iPad globális megoszlása

HusztiD 2014.11.06. 12:15 Apple, iPad 1 db 251

A hét folyamán már beszámoltunk, hogy a növekedett iPhone eladások ellenére csökkent az okostelefonok piacán az iOS megoszlása, most jött egy újabb felmérés, amelyből további érdekes dolgok derültek ki. Az új kutatásban a harmadik negyedéves tableteladásokat vizsgálták meg, ahol a 2013 és 2014-es évet hasonlították össze.

A táblázatból minden jól kivehető: 2013 és 2014 harmadik negyedévében egyaránt az Apple tabletjei voltak a nyerők, azonban egy év alatt 12.8%-os csökkenést tudhatott be magának. Tavaly még 14.1, míg idén csak 12.3 millió készüléket értékesítettek a kaliforniaiak. A Samsung az előző évben 9.3, idén pedig 9.9 milliónál állt meg, amely 5.6%-os növekedést jelent a Dél-koreai cégnek. A Lenovo-nak is sikerült bővülnie, hiszen 2.3-ról 3 millióra tornászták el az eladásaikat. A legnagyobb növekedést az RCA érte el, hiszen 194%-os annak a mértéke, amely számok szerint 0.9-ről 2.6 millió darabra való eladást jelent.

idc-q314-tablet-shipments-01

A vizsgált tavalyi negyedévben 48.3 millió tabletet értékesítettek globálisan, idén pedig 53.8-at. Ez 11.5% növekedésnek tudható be. Mint látszik, a tableteladások már nem növekednek olyan nagy mértékben, azonban ez elég arra, hogy az Apple teret veszítsen belőle, hiszen csaknem 13%-os csökkenést könyvelhetnek el maguknak egy év alatt. Nyilván ebben a többi gyártó is szerepet játszik, hiszen rengeteg olcsóbb alternatíva kapható a piacon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Morcika - 2014.11.06. 12:29

    Csak azokat nem szabad megvenni, már mint a többi tabletekdt

Szólj hozzá Te is!