Soha nem álltak még ilyen jól az Apple részvényei

Skarp 2014.11.02. 15:07 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 369

dividend_kiemelt

Így október végére új csúcsot értek el az AAPL-részvények árai, 108 dolláron adták-vették a papírokat – alig két héttel a negyedévente esedékes osztalékosztás előtt. November 13-án ugyanis részvényenként 0,47 dollár osztalékot ad majd részvéneseinek a cupertinoi elektronikai cég. Amióta osztaléki tervezetét 2012 nyarán kihirdette, az vált hagyománnyá, hogy másfél hónappal a negyedéves zárás után fizeti ki befektetőit az Apple.

A hetedelés persze ezt is érintette, ez a második osztás azóta, s a korábbi 3,29 dolláros összeg itt is feloszlott, most már 47 cent jár papíronként. A művelet után egyébként Cupertino mindenkit meglepett 17 milliárd dollár értékű sajátrészvény-visszavásárlási manőverével szeptemberben. A cégnek most 5,866 millárd részvénye forog a piacon. 2014 eleje óta összesen majdnem 35 százalékkal nőtt a részvények ára, szemben a Microsoft 25,5 százalékával és a Google felemás teljesítményével.

Az elmúlt év során az Apple 11 milliárd dollár osztalékot adott befektetőinek, 2,8 milliárdot negyedévenként. Egy kiszivárgott dokumentum szerint azonban a cég még ennél is magasabbra emelné az éves kifizetések mértékét, erről az elnöktanács dönt majd. A visszavásárlási program elkezdése óta összesen 68 milliárd ment el a felvásárlásokra, ide tartozik az a 14 milliárdos januári akció is, amiről a részvények 8 százalékos esése után döntött a vezetőség.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. ViTamás - 2014.11.03. 01:27

    Király, mostmár a termékekre és a vevőkre is nagyobb figyelmet lehet fordítani.
    Jó lenne!

  2. jani_ka - 2014.11.03. 02:34

    Kisebb iphone kellene 6 és a 6+ mindkettö túl nagy :))

  3. kukcsi - 2014.11.04. 07:40

    akkor maradj – 4 es iphonnal az kisebb

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.