Itt a redmondiak fitneszkarkötője

Skarp 2014.10.30. 18:06 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 414

microsoftband_kiemelt

Ma jelentették be, persze némi közjáték után. Történt ugyanis, hogy véletlenül vagy – szivárogtatási célból – direkt, de az eszköz asztali kliensét véletlenül kitették a Mac App Store-ba. Az eszköz a Microsoft Band nevet viseli és 310 x 102-es felbontású kijelzővel rendelkezik. A funkcionalitás egy része már az applikáció adatvédelmi nyilatkozatából kiderült, aminek tanúsága szerint az eszköz képes a szívritmus, a lépés, az elégetett kalóriák és az alvásciklusok követésére, monitorozására. A doksiban található link, ami elvileg a további információkra linkelt, mint például a szenzorok listájára, 404-es oldalra irányított.

Azt közben megtudtuk, hogy a telefon notifikációinak továbbítására, illetve emlékeztetők Cortana bevonásával való létrehozására is képes a Band. 132-féle háttér közül választhatnak majd, akik a megvétele mellett döntenek és úgy tűnik, valamiféle Starbucks integrációt is várhatunk. Érdekes látni, hogy bár a készülék még meg sem jelent, az iPhone és Android appjai is kikerültek, vélhetően véletlenül. A HealthKit kompatibilitásról egyelőre nem tudunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Zoli 1234 - 2014.10.31. 08:49

    Szerintem jol néz ki, jobb mint az ájwaccs es a design is sokkal ergonomikusabb szerintem. Persze ez az en véleményem :)

  2. Laszlo - 2014.10.31. 12:28

    Jól írtad,a te véleményed :-)
    Össze sem lehet hasonlítani az iWatch-csal :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.