Az Apple nem értékesíti tovább a Bose termékeket

HusztiD 2014.10.20. 13:08 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 400

xlarge

Nem is olyan régen jött a hír, amely szerint az NFL játékosok nem viselhetnek sem Beats, sem pedig másmilyen márkájú fejhallgatókat, csak a Bose-t. Az amerikai focisok fő szponzora drasztikus lépést tett ezzel a Beats felé, hiszen a legtöbb játékos Dr. Dre termékeit használja. Meg is lett ennek az ára, hiszen a San Francisco 49ers egyik játékosát pont egy ilyen dolog miatt büntették meg.

Mint az már köztudott, idén májusban az Apple felvásárolta a Beats-et. Ennek hatására a Bose nem csak Dr. Dre vállalatával állt szembe, hanem az Apple-lel is, akik most drasztikus lépésre szánták el magukat: mostantól az Apple-nél nem kaphatóak a különféle Bose termékek. Nagy érvágás ez, hiszen a számítástechnikai vállalat nagy erőszeretettel árulja a magasabb kategóriába sorolható kiegészítőket. Hogy ez mekkora kiesést jelent majd a Bose számára az nem tudott, de vélhetően valamelyest visszaesnek az eladásaik.

Nem a Bose az egyetlen aki így járt, ugyanis a napokban fény derült arra is, hogy a Fitbit forgalmazását is hamarosan beszünteti az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. IPhone - 2014.10.20. 13:18

    Nem elég, hogy lopják a Bose szabadalmakat, most meg nem is árulják.
    Nagy mellényúlás az Apple felvásárlása.

  2. Joci - 2014.10.20. 17:52

    Azért nem árt tudni, higy a bose-nak nem volt feltétele, higy a játékosok csak Bose fejhallgatókat használhatnak… A liga tiltotta meg nekik… Nem ugyan az a szitu… Itt ebben a játszmában most mindenki bukott a hülye nfl ligán kívül… Az apple, a beats, a vásárlók is…..no és a Bose-nak is biztosan vér ciki lehet ez a szitu

  3. Bristol - 2014.10.21. 06:55

    Joci. Nem életszerű, hogy egy liga ilyet lépjen. Soha nem tesz ilyet mert ebből él. Most szokásostól nagyobb ősszeget kapot ami kiváltja a beatsot és fedezi a kárt.
    Nyilvánvaló, hogy ez csak a Bose érdeke. Liga csak érdekelt, és megteszi ha érdekében áll. Bosenak ciki, persze. Ez számukra nem jól sült el.

  4. Vélemény - 2014.10.21. 07:12

    Kár, hogy ilyen módon félresiklottak a dolgok. Az Apple is mellé nyúlt a dologgal, mert a Bose és a Beats között van egy klasszisnyi minőségbeli külömbség az előbbi javára.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.