A Mac mini már kevésbé vonzó

Skarp 2014.10.18. 18:26 Apple, Kiemelt hírek, Mac 5 hozzászólás 4 079

macmini_nyitva_kiemelt

Az egyik legjobb ár-érték arányú Mac egyesek számára némileg kevésbé csábítóvá vált. Bár a csinos, elegáns és minimalista dizájn maradt, számos olyan változás érintette az eszközt, ami miatt picit talán kevesebben szánják rá majd magukat a frissítésre. Jómagam is szerettem volna egyet venni, többek között pont azért, mert bár spéci DDR3L modul kellett hozzá, eddig én is bármikor tudtam volna bővíteni-cserélni azt házilag.

Ennek vége. A Late-2014 verziójú iMac-ben ezek helyét integrált RAM-modulok vették át. Bár a belépőszintű 500 dolláros verzió 4 giga rammal érkezik, további 100 és 300 dollár bónuszért 8 vagy 16 gigával is kérhető. A közép és felsőkategóriánál 8 giga a sztenderd amit 200 felárért 16-ra bővíthetünk. Persze csak hivatalosan, szervizben.

Ezzel együtt a kialakítás olyan, hogy a HDD-t kicserélhetjük és feljeszthetjük, bár azt nem tudni, hogy ez a garancia elvesztésével jár-e. Eddig két driveos konfurációban OS X Szerverként is lehett kapni, ez is megszűnt. Ráadásul a belső HDD-t csak 1TB-os opcióban kaphatjuk, amire sokaknak nem vigasz a gyorsabb Fusion Drive, hiszen az csak a legerősebb modellhez jár.

Így aztán, hiába lett olcsóbb és kapott gyorsabb processzorokat, ha az árával együtt a használhatóságából is visszavágtak. Persze még így is a legolcsóbb és legelérhetőbb Mac maradt a palettán. De pl. számomra már nem a legvonzóbb és azt hiszem, nem vagyok egyedül ebben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. chris - 2014.10.18. 18:48

    meg a processzorok se igazan erosek foleg a legolcsobb verzioban. csak jo keveset fogyaszt… azt kene latni hogy ezek a gepek nyilvan azert ilyen aruak mert nem desktop munkaallomas a felhasznalasi cel hanem oromkodes a nappaliban.. ott meg a fogyasztas tobbet nyom a latban…

  2. szabopal - 2014.10.19. 06:39

    és sajnos már csak kis fogyasztású 2 magos procikkal lehet rendelni, megszűnt a quad-core opció :(

  3. Xcv - 2014.10.19. 17:03

    Sztem csinaljatok pc gyarat, akkor olyat gyarthattok amilyenre szuksegetek van xd

  4. The Count - 2014.10.19. 18:20

    XCV: nem mondtál marhaságot, mert kis szériában lenne rá kereslet. Ja és a Dell is így kezdte, csak nem ebben a retek országban. Csak a liszensz lenne gond mert nem használhatod nem alma terméken az OSX-et. Persze nem biztos hogy a 10.10 után annyira vágynék a az OSX-re.

  5. Sohi - 2014.10.20. 06:56

    Mi bajod van a 10.10-el. Bár csak egy hónapja vagyok Macbook Pro Retina tulaj, úgyhogy a régebbi rendszert alig használtam, de nekem nagyon tetszik, semmi gondom nincs vele ellenben a korábbival, egyszer egy órán keresztül scrollozásnál szétesett a kép, utánna rendbejött, mellesleg nem tudja valaki mi lehetett az oka (2014-es modell).

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.