November 7-én startol az Apple Pay

HusztiD 2014.10.10. 15:17 Apple, Egyéb, iOS 7 hozzászólás 647

apple-pay-eddy

Az elmúlt hónap folyamán az Apple bejelentette az iPhone 6 modelljeit, továbbá lehullt a lepel az Apple Watch-ról is. De ezzel nem ért véget az esemény, hiszen megtudhattuk, hogy az Apple egy teljesen új szolgáltatást is be kíván vezetni, amelynek köszönhetően elhanyagolhatják az emberek a pénztárcáikat. Ez az Apple Pay.

Az korábbi ígéretek alapján idén októberben kellene elindulnia az új szolgáltatásnak, amely egyelőre csak az amerikai piacon lesz elérhető. A DailyDot beszámolója szerint az USAA és az Apple Pay kezdeményezés november hetedikétől lesz majd elérhető a Visa és MasterCard ügyfelek részére. Egyelőre nem tudni, hogy a többi bank is ekkor indítja-e el a szolgáltatást, hiszen az információk szerint nem kizárt, hogy más és más időpontban rajtolnak el. Bár ez még kétes információ, így lehet, hogy egyszerre lesz elérhető az amerikai bankoknál az Apple Pay, hiszen úgy volna célszerű bevezetni.

Ha Magyarországon is több ezer helyen lenne elérhető a funkció, akkor ti használnátok, vagy esetlegesen maradnátok a bankkártyánál illetve a készpénznél?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Roland1981 - 2014.10.10. 15:36

    Ha elérhetővé válik abszolult elönyt élvezne nálam…

  2. Gábor - 2014.10.10. 15:55

    Ahol lehetne használni, csak ezt használnám!

  3. Ács Ferenc - 2014.10.10. 16:36

    használnám.

  4. Patrik1 - 2014.10.10. 17:07

    Persze hogy hasznàlnám. De inkabb az Apple Watch-csommal. Csak legyen mar február :)

  5. Yooozi - 2014.10.10. 23:23

    Van már infó, hogy mikor lesz iPhone6 végre itthon?????

  6. Diamond - 2014.10.11. 10:43

    En is nagyon várom mar i6-ot az en tippem hogy 16.-an bejelentik hogy mikortól lesz kapható a 3. Körös országokban is ( a tippem nov. közepe )

  7. Kamo - 2014.10.11. 21:39

    Jó lesz! és ha lemerül az akksi?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.