Megjelentek az új iOS 8.1 és OS X 10.10 béták

HusztiD 2014.10.08. 12:24 Apple, iOS, OS X 17 hozzászólás 1 567

messages

Magyar idő szerint tegnap este jelent meg az OS X Yosemite és az iOS 8 legfrissebb bétaverziója a fejlesztők számára. Az OS X Yosemite GM Candidate 2.0 az előző héten megjelent 1.0-át hivatott felváltani, amely nagyon kevés hibajavítással érkezett csupán. Ezen felül az AppleSeed programban résztvevők is letölthetik a Public Beta 5-ös rendszert a Mac App Store-on keresztül.

Pont egy hete jelent meg az iOS 8.1 bétaverziója egyaránt a fejlesztők számára, most pedig megérkezett ennek a második kiadása. Az új mobil operációs béta is csak néhány hibajavítást hozott az előző verzióhoz képest, az előzetes információk szerint pedig a majdani végleges kiadás a nyolcadik főverzió hibáit hivatott orvosolni. Érdemes megjegyezni ezen felül, hogy a 8.1 megjelenésével lép majd érvénybe az Apple Pay szolgáltatás, melynek segítségével a telefont fizetőeszközzé varázsolhatjuk a néhány ezer amerikai boltban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

17 hozzászólás

  1. ViTamás - 2014.10.08. 14:11

    Jó lenne ha javítanának egy nagyot, mert i5-el nagyon szarul muzsikál. Mostani állapotában semmivel nem jobb mint egy izmosabb droidos, sőtt.

  2. qm2guy - 2014.10.08. 14:44

    Még mindig várom azt a frissítést ami kijavít alapvető hibákat mint pl a bugos keyboard… Hasznalhatatlan. Lassu, befagy. Sok app-ből kilép… I5-n nekem sem egy főnyeremény…:/

  3. Rolika - 2014.10.08. 15:39

    Nekem mióta 5s-en rajta van a 8 , több baja volt mint mióta megvan maga a készülék. Siralmas…! Egyszerűen az android szintjén ( … Néha az alatt ) van . R.I.P Steve . Egy életed munkáját mocskolják éppen be .. :(

  4. Tutivesztes - 2014.10.08. 15:40

    Dettó, 5-ön kilépeget, akad, és életemben először nem tudtam feloldani a képernyőt a slide-al, fagyás miatt…

  5. iphone fan - 2014.10.08. 15:52

    érdekes… nekem iphone 5s-en kb 300progival semmi hiba :S

    igaz én nem upgradeltem, hanem kinulláztam és helyreállítással raktam fel nullából! próbáljátok ki, lehet hogy úgy jó lesz ;)

    ez a sok upgrade csak összeakadást hoz sztem… a tiszta ha mindig nullából rakjuk fel a dolgokat!

  6. pecashe - 2014.10.08. 16:13

    Nekem iphone 5c tökeletesen fut

  7. Gangxtag - 2014.10.08. 17:11

    iPhone 4s-en olyan szinten akad az IOS 8 ,hogy az agyvérzés kerülget!!! Nem lehet valahogy vissza csinálni a hetest?

  8. Dávid - 2014.10.08. 19:42

    Én meg tehetném vissza raknám i5 re az ios 6.1.3 mat asszem az volt az utolsó

  9. Ledtamas - 2014.10.08. 22:10

    Iphone 4s-en iTunes-on keresztül történt 8.0-ra telepítése utan és a 8.0.2-re való frissítés utan szépen megy!

  10. strucc007 - 2014.10.08. 23:43

    Vannak apróbb hibák, de minden rendben működik. i5

  11. Ron - 2014.10.09. 01:09

    I5 ön amióta “friss” olyan a home gomb mint a női lélek… Kiismerhetetlen…
    Megőrjít…:(
    Meg nyomom egyszer es bevillan a multitasking, de nem marad rajta csak bevillan majd vissza ahol voltam… Ezt a kedvétől függően egy párszor megcsinálja majd nagy kegyesen kilép abból amiben voltam…
    Rendkívül szórakoztató mondhatom.

  12. jani_ka - 2014.10.09. 10:49

    6.1.3 én is tenném szívesen vissza:)

  13. SirPiki - 2014.10.09. 11:52

    Az ilyen kommentek után örülök h nem tettem föl még a 7-t sem! I4S, 6.1.3
    Igaz mostanában kicsit akad, de több mint 1 éve van rajta, a háttérben pedig kb 40 app. Majd újra vissza rakom, aztán meglátom :)

  14. lackoo - 2014.10.09. 16:21

    Ron, nekem is ugyanez! A 8.0 és a 8.0.2-n is.
    Ráadásul összeakadnak az egyéb rendszerek pl. Otthoni megosztás iTunes-ban.
    Minden szertefoszlott amiért almára váltottam.

  15. Balázs - 2014.10.10. 15:32

    Sziasztok! Én nagyon nagy apple fun vagyok de azt kell mondjam, hogy ez az ios 8 egy rakás szar. Én azért vettem iPhone-t mert a legmegbízhatobb telefon volt a legegyszerűbb kezelhetőséggel nem beszélve a design ról. Most a telefonom hetente kétszer lefagy az alkalmazások nincsenek még mindíg optimalizálva ( viber javítás szar). A 7 essel is voltak bajok ami nem is baj mert az apple mindíg javította a hibákat. Egyik szoftver se tökéletes de ők mindig azon voltak, hogy a leggyorsabban megoldják a gondót. Egy Merci is tele van hibával de ott is a szolgáltatás amit meg kell fizetni de most jele sincs annak, hogy foglalkoznának a tömérdek hibával és ez a legnagyobb baj!

  16. Szasza - 2014.10.11. 02:28

    Én nemtom mivan sok mókus telójával de nekem i5s-n TÖKKKÉLETESEN FUT IOS 8.0.2!Én minden egyes frissítés után nyomok egy hard resetet(home gomb+kikapcs gomb 10mp-ig,míg az alma logo meg nem jelenik)ès kész,ez így is lessz minden frissítésnél!Családban van i4s is azon is nagyon szépen simán fut az ios 8.0.2,azon is szintén frissítés után hard reset!!!:)

  17. Joci - 2014.10.19. 08:21

    Sziasztok érdemes lene lenulázni és ujbol feltölteni az ios8.0.2?

Szólj hozzá Te is!