Október 20-án hozza nyilvánosságra a Q4 pénzügyi eredményeit az Apple

HusztiD 2014.10.01. 15:09 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 161

screen-shot-2014-09-30-at-18-02-51

Már számítani lehetett, hogy hamarosan bejelenti az Apple a legújabb pénzügyi negyedévének az eredményeit, hiszen ismételten eltelt újabb három hónap. Ma hajnali órákban derült fény az időpontra, amely október 20-ára, hétfőre esik. Szokás szerint mi is beszámolunk majd az eredményekről, amelyek várhatóan felülmúlják a tavalyi számokat.

Azért is lesz érdekes a mostani Q4 konferencia, mivel az a júliustól szeptemberig terjedő időszakot jelenti. Mivel szeptember 19-ével megjelentek az Apple új telefonjai, így várhatóan újabb rekordot állít fel a vállalat a telefoneladások terén, bár az eredmény inkább a következő negyedévben lesz majd igazán észrevehető. Elég ha csak az első hétvégére gondolunk: három nap alatt több, mint 10 millió iPhone 6 és 6 Plus készüléket adtak el világszerte. Hogy mi lesz iPad, Mac és egyéb téren, az egyelőre kérdéses, de hamarosan úgyis jönnek majd a különböző elemzői tippelések, amikből több-kevesebb sikerrel már megtudhatjuk az eredményeket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Baro Marci - 2014.10.02. 04:00

    100 millio lesz.

  2. csab2 - 2014.10.02. 07:44

    A Mac eladásokhoz én is hozzájárultam eggyel. :) Végre!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.