Bendgate összehasonlítás – az iPhone 6 és 5S jól állja a sarat

HusztiD 2014.09.25. 13:33 Apple, iPhone 15 hozzászólás 3 992

A tegnapi nap folyamán már mi is beszámoltunk a legújabb botrányról, a Bendgate problémáról. Mint az kiderült, az iPhone 6 Plus telefonok viszonylag könnyen hajlíthatóak, köszönhető ez a telefon vékonyságának és nagyságának. Most pedig megérkezett egy újabb videó, ahol nem csak az Apple korábbi termékeit, hanem más gyártók készülékeit is próba alá tették.

Az Unbox Therapy YouTube csatornája kicsit tovább foglalkozott a bendgate dologgal, így beszereztek több, a piacon lévő okostelefont is. Elsőnek a mezei iPhone 6-ot tesztelték le. Mint kiderült, ez a készülék is hajlítható, azonban nagy erőfeszítéssel is csak nagyon minimálisan deformálódik. Ezek után érkezett a HTC One M8 ami szintén kiállta a próbát, azonban a kijelző egy kicsit felvált. Nagy meglepetésre pedig a Moto X és a Nokia Lumia állták a sarat, hiszen semmit sem sikerült rajtuk ferdíteni. A videó végén még előkerült egy iPhone 5S is, ami mint kiderült, szintén strapabíró, hiszen nem lehet azt kézzel meghajlítani.

Mint az a videóból kiderül, nem kell nagyon felkapni ezt a témát, ugyanis az idő elteltével minden deformálódhat, amit napi szinten használunk. Ezen felül pedig fölösleges túlreagálni a dolgokat, hiszen átlagos használattól semmi baja nem lehet az új telefonoknak. Ettől függetlenül tény, hogy az iPhone 6 Plus jobban hajlik, mint a kisebbik testvére, de mindezek ellenére nem árt, ha jobban odafigyelünk rájuk. A mezei iPhone 6 pedig vélhetően nem fog csak úgy a zsebben eldeformálódni, hiszen ez kisebb a 6 Plus-nál, így nehezebben is hajlítható meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

15 hozzászólás

  1. Candoor - 2014.09.25. 14:07

    Az aluminiumot szoktak hokezelni legalabbis nemely otvozetet. A hokezeles utan kapja meg a vegso szilardsagat…ha elcseszik a hokezelest akkor az alapanyag inhomogen lesz…ez sokszor elofordul…ilyenkor mondjuk az a haz amelyet az alulemez kozeperol vagtak ki puha lesz mint a vaj…rendesen hokezelt alulemezt igy nem hajlitasz meg kezzel! Reklamaljatok ezt elcseszte a beszallito vagy sporolt a te zsebedre…

  2. Patrik1 - 2014.09.25. 14:33

    Nem értem miert kell ebből ekkora világhírt csinálni. Egy 300 eFt-os telefonra ügyelni kell, nem hajlítgatni. Világos hogy egy ilyen nagy, es vékony telefon könnyebben hajlik mint pl egy 5S.

  3. The Count - 2014.09.25. 16:17

    Na pont ez a baj. Egy 300 ezer forintos telefonnak állni kellene a strapát és nem burokban tartani…

  4. Patrik1 - 2014.09.25. 16:31

    minden évben talál valamit a világsajtó, amivel belekötnek az aktuális iPhone-ba:) Manapság nagyon trendi az apple termékekbe belekötni:) Mert a többi androidos készülék az nem hajlik nagy nyomás hatására:) Á, hol:) A sok birka meg bólogat, hogy szar az iphone, persze

  5. Patrik1 - 2014.09.25. 16:54

    http://youtu.be/3_loMIE1p_4 ajánlom minden iphone-t fikázó androidfan emberkének. Kár hogy ezek nem olyan népszerűek mint az iphone ..:((((

  6. Fecc66 - 2014.09.25. 19:19

    Jeles Patrik1 !
    Divat szarozni az Apple-t!
    Savanyú a szölő!
    Nem hiszem hogy általános ez a hajlítgatás!

  7. Patrik1 - 2014.09.25. 21:38

    Ha annyira akarná valaki, minden -8,-7,-6 ..stb mm-es telefont el lehetne hajlítani. De nehogy mar minden gördülékenyen menjen Cupertinoban :)) valamit ki kellett találni hogy ne csak szájtátás legyen.. Hat sikerült ….

  8. jani_ka - 2014.09.26. 03:50

    Ma volt a kezemben az Iph6 hát a 4S el
    szebb képet csinálok , túl nagy nem kell ekkora a kamera kilátszik az alaplapból
    billeg és csúnya …..dorító.
    Nekem bíztosan ilyenem nem lesz.
    A 5S sokkal szebb
    Megint várhatom a következöt :)

  9. Menti - 2014.09.26. 06:40

    Nem a vékonyság és a méret miatt hajlik, hanem a vacak minőség miatt. Nem divat belekötni az Apple termékeibe, hanem folyamatosan elkövetnek marhaságokat. Nem a szőlő savanyú, mert alig vártam, hogy megvehessem az Iphone6-ot, de ez pocsék. Úgy látom, vannak olyan elvakultak, hogy bármilyen fost adnak a kezükbe, képesek elhinni és másoknak is megmagyarázni, hogy az a hülye, aki szóvá teszi a hibákat. Az meg miféle érv, hogy más telefon is hajlik?

  10. Patrik1 - 2014.09.26. 10:42

    Szó sincs megmagyarázásról vagy elhitetésről.. Valakinek tetszik, valakinek nem. Ez mindig is igy volt,van,lesz. Nekem személy szerint tetszik. Szerintem eddigi legszebb iPhone. Amint jon hivatalosan is Mo.-ra, veszek egy Plus 64GB-osat.

  11. Patrik1 - 2014.09.26. 13:09

    A CNBC is kipróbálta egyébként a dolgot, ők egy teljesen jó összehasonlítási alapot adtak: kb. olyan erőhatásra hajlik el egy iPhone 6 Plus, ami ahhoz kell, hogy egy 162 oldalas, keményborítós könyvet megtörjünk. Lehet próbálkozni otthon, aztán eldönteni, hogy ez jónak számít-e vagy sem.

  12. Zozo72 - 2014.09.26. 18:23

    Patrik: Most frissítettem az i6-osomon a rettentő “stabil” IOS-t. Az elsőre látható egyik következmény, hogy a billentyűzet reagálása lassabb lett. Azután az a meglepetés ért, hogy többszöri próbálkozás után is, az AnTuTu Benchmark 59 %-ig jut el, azután megfagy. Érdekes egy “stabil” rendszer ez az IOS. Az agyon szidott Androidon sosem fordult még elő ilyesmi. A Samsung Galaxy S5-öm vígan muzsikál, fut rajta minden és még a teszteken is magasabb pontszámokat kap. Ja és vízálló is, meg a naptára is jól használható. Hmmmm, lehet, hogy az i6 gagyi?

  13. Zozo72 - 2014.09.26. 18:47

    Hát nekem ebből a videoból nem az jött le, mint amilyen következtetésre a cikket író jutott. Jól láthatóan egyik próbált darab se hajlott meg, legalábbis úgy nem, mint az i6 Plus a másik videoban, sőt, tized annyira sem. Tehát így már valóban elmondható, hogy bizony az i6 Plus tájékán a strapabíróságot illetően is valami hibádzik elég rendesen.

  14. Patrik1 - 2014.09.27. 18:07

    DE AKKOR miert használsz iPhone-t??:DD ott van az S5-öd. Használd egészségben, es remelem boldog leszel vele mind addig amíg tönkre nem megy. Es ezt a nem jol működik a billentyűzet sztorit nem veszem be ne haragudj :)

  15. Zozo72 - 2014.09.29. 08:50

    Patrik: Azért használom az ájfont IS, mert egy rakás adatom van, ami csak azon megy sajnos és nincs kedvem konvertálgatni meg egyéb módon “küzdeni” velük. Szerintem ez magától értetődő dolog, legfeljebb számodra nem, azért kérdezed.
    Hogy mit veszel be vagy mit nem, az meg egyedül rád tartozik. :-) Az, meg hogy a billentyűzet jóval lassabban reagál tény kérdése, független attól, hogy elhiszed-e vagy sem. Mondjuk lehet, hogy azért nem tartották lényeges dolognak, mert ha bekapcsolod a Siri-t, akkor diktálni is tudod a szöveget, magától írja. Ami nagyon szép és jó, csak hát nem minden körülmények között müködik.

Szólj hozzá Te is!