Cook szerint az Apple anyahajója lesz az eddigi legzöldebb épület

HusztiD 2014.09.24. 12:23 Apple, Egyéb, Tim Cook 0 db 346

Ha valamire nagyon odafigyel az Apple, akkor az a környezet. Ezelőtt már nem egyszer beszámoltunk az ilyen irányú kezdeményezéseikről, legutóbb pl. arról, hogy újabb napkollektor-farmot építenek. Nem is olyan régen pedig az Apple vezérigazgatója, Tim Cook adott egy interjút a Climate Week NYC-nek, amelyben érdekes dolgok hangzottak el.

Tim úgy gondolja, hogy a Campus 2-vel egy olyan épületet hoznak létre, amellyel a föld legzöldebb épülete címet tudhatják majd a magukénak. Úgy hiszi, hogy ez az épület az innováció központja lesz, amit mind az alkalmazottak illetve a vezetők is egyaránt szeretni fognak. Az interjú második feléből az is kiderült, hogy az Apple a jövőben jobban odafigyel majd a partnereire is, hiszen egy-egy készülék előállításakor nagy szén-dioxid kibocsátás keletkezik. Ha minden a terv szerint megy, akkor 2016-ra készül el az Apple főhadiszállása, amelynek tervrajzait még 2011 nyarán mutatta be Steve Jobs.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!