Az iPhoneHungary lenyomja Augsburgot

Skarp 2014.09.18. 13:05 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 65 hozzászólás 13 588

00:22 – Hazaértünk Pestre szerencsésen. Többen megjegyeztétek és valóban nem volt egyértelmű, az előző bejelentkezésben az végül három verzió volt és mi a hazajövetel mellett döntöttünk. Én a tegnapi 5 órás alvásommal rottyon vagyok, úgyhogy tényleg zárom a közvetítést. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, remélhetőleg legközelebb jobban sül el. Levontuk a következtetéseket, tanultunk ebből a körből. Abból a szempontból mindenképp megérte, hogy itt voltunk, láttuk és közvetítettük nektek. Élménybeszámoló a hétvégén! Jó éjszakát, jó durmolást.

14:00 – Rácsesztünk, nem sokkal előttünk elfogyott minden. Többféle lehetőség volt: élünk a b-tervünkkel, előrendelünk holnapra készülékeket vagy hazamegyünk üres kézzel. Mi a B-tervet választottuk, úgyhogy most kis pihenés, aztán indulunk haza. Ja és, aki nem látta volna, itt van Csaba gyors videós tesztje a Plusról:

13:30 – Visszajött Csaba is végre, szóval talán nem száradok már ki. A sor 169-nél tart, egyelőre türelmesek az emberek.

13:15 – A sor csigalassan halad, de legalább folyamatosan. A legújabb hír, hogy már csak fekete 128-as van, simából. Legalábbis ezt mondta a az olasz barátunk nagyon kedves arcú barátnője mielőtt odaadta a 266-os számot. TL;DR: CSABA ELÉ KERÜLTEM! (Nyenyenyeeee!)

12:25 – Állítólag megint megy az előjegyzési rendszer, 30-as turnusokban veszik fel az igényeket. James mondta, tuti úgy van (muhaha).

11:45 – Egy olasz srác, akivel még korábban összehaverkodtam azt az infót adta, hogy az előjegyzési rendszer leállása miatt nem halad egyáltalán a sor. Most ötvenesével próbálják megoldani az előjegyzést.

11:35 – A sort némileg lassabbnak érezzük. Sajnos mostmár belátunk a boltba és látjuk, hogy mennyit pöcsölnek egy-egy emberrel. Az elégedetlenség lassan nő.

10:55 – James visszatért némi forró kávéval és frissen sült sóspereccel. Belopta magát a szívünkbe. A sor közben az ígéret ellenére is elég nehézkesen halad. Reméljük a legjobbakat.

10:30 – Kijött James, a manager és közölte hogy igyekeznek megpörgetni a sort. Készlet infót nem tud adni, mert ő sem tudja (naná persze :D). Csaba közben leforgatta a videót, most a vágóképeket veszi fel. Én már látom a bolt frontját. Állítólag az első 120 embert már kiszolgálták.

09:50 –Az egyik román fickó szimpatikusabbnak bizonyult, szóba elegyedtünk vele. Elmondása szerint évek óta mindig ezt csinálják, de ahány sorszámot kiosztanak, annak a duplája mindig van. Közben egy bohócruhás hipster 700 euróért kínálja a 66-os sorszámát két biztos foglalású telefonnal. Biztos lesz olyan aki megveszi.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

65 hozzászólás

  1. willis_gigi - 2014.09.18. 13:12

    :)

  2. iPhone 5s - 2014.09.18. 13:52

    Most is elérhetetlen lesz az egész alkalmazás ahogy az elmúlt napokban,illetve mint a “élő közvetítésnél”? Az esetek 70%-ban használhatatlan az alkalmazás!!!

  3. Tóth György - 2014.09.18. 14:18

    Srácok!
    Nem akarjátok megkérdezni az eladókat majd, hogy Október első hétvégéjéig érkezik-e még utánpótlás?
    Köszi!!!

    • Skarp - 2014.09.18. 15:08

      Ott kint biztos fog, de igyekszünk rákérdezni majd!

      • Tóth György - 2014.09.18. 18:07

        Srácok tényleg hálás lennék, előre is köszönöm! És szurkolok :)
        Szerintetek Münchenbe is érkezik utánpótlás majd??? :D

  4. I5 - 2014.09.18. 15:13

    Nekem is állandóan szar az app,nem akar híreket frissíteni….

  5. iPero - 2014.09.18. 15:47

    Szerintem ne nagyon kockaztassatok. Ha nincs sor, talan meg akkor is erdemes este beallni.

  6. Lacika54 - 2014.09.18. 16:34

    Már többször írtam nekik de ezidáig eredménytelen az erőlködésem….ugyanolyan szarul tölt le mint idáig. Bármi más pikk-pakk ez meg………………….

  7. adam - 2014.09.18. 16:49

    Miért nem Münchenbe mentek? Közelebb van, nem?

  8. K.S.T - 2014.09.18. 16:58

    kicsit off, de nem szeretnétek az oldalt olyanra megcsinálni, hogy iPad-en is jó legyen olvasni?

    • Gábor - 2014.09.18. 21:16

      Csatlakozom, csak annyi kéne hogy engedjen nagyítani böngészőben. Köszi!

  9. monyobmx - 2014.09.18. 17:32

    Csatlakozom az előttem szólókhoz. Csomószor nem működik az alkalmazásotok, sem iPad-én, sem iPhone-on.

  10. Warcry - 2014.09.18. 17:33

    A store melleti ázsiaiban jók a levesek, hogy pho vagy ramen, nem tudom :)

  11. Night Scalper - 2014.09.18. 17:58

    Meg tudnátok mondani, ha odaértek mekkora a sor a store-nál??
    Mi is úton vagyunk …

  12. lonsdale666 - 2014.09.18. 17:59

    Igen,tényleg sokszor nem működik.Néha napokig a régi híreket mutatja.Nagyon rossz így ez az alkalmazás,pedig jó lenne!

  13. Skarp - 2014.09.18. 18:05

    Az utóbbi időszakban voltak szerverproblémáink, de már nem kell sokáig kibírni! Még egy kis türelmeteket kérjük. A Keynote alatti támadás már csak hab volt a tortán.

  14. Daniel25 - 2014.09.18. 18:18

    Ti nem tudtatok idopontot foglalni az Apple oldalán ? Vagy elő se rendeltetek neten a telefont , hogy mar az éjjel sorba akartok állni?

  15. Krisz i5 - 2014.09.18. 18:31

    Itt nem csak a szerverproblémákról van szó, hanem az alkalmazás felépítésében. Megfigyelhető ugyanis, h leszippant minden adatot a szerverről, ami igen hosszú idő, ahelyett, h csak a szükséges adatokat szedné le. Tehát először csak a listához szükségeseket, majd az adott hírre kattintva annak tartalmát. Lekódolni nem fogom, de mindenki örülne, ha legalább a visszajelzésekkel foglalkoznátok és update-elnétek időnként az appot.

    • Zozo72 - 2014.09.18. 23:03

      Nagyon egyetértek! Nekem olyanbtrükköket is csinàl, hogy PC-n nem látnibegyáltalán a hozzászólásokat, míg mobilról viszont igen. És akárhogyan frissítgetem az oldalt, vagycújratöltöm, PC-n egyszerűen nem jelennek meg a hozzászólások. Ez nagyon nem szerver probléma szerintem.

  16. M - 2014.09.18. 18:50

    Mar itt vagyunk 4 öta, elèg sokan vannak! A sorban talalkozunk, kb most 100an lehetünk! Pacsi :)

  17. LaDaDiDaDi - 2014.09.18. 19:58

    A következő update-ben tegyetek már fel egy közös képet magatokról, légyszi! :-)

  18. csab2 - 2014.09.18. 20:32

    Hol vannak a posztok? A legfrissebb 14.55-kor íródott. Nem viszitek túlzásba…

  19. Petipali - 2014.09.18. 21:32

    ÉLŐ: 14.55 Elindultunk! Most van 21.30 ??? Most már csak remélni tudom, hogy jól vagytok.

  20. Attila - 2014.09.18. 21:57

    kiértetek épségben?
    szombaton lesz még iphone 6 vajon a storeokban?

  21. Bristol - 2014.09.18. 23:28

    Augsburgban hágy darabot vehet egy ember? Kell ottani lakcim vagy simán kehet vásárolni? Megtenné az aki pontosan tudja választ, hogy válaszol? Köszönöm!

  22. strucc007 - 2014.09.19. 00:00

    @Bristol: kártyafüggetlent vehetsz minden nélkül, ha hűségre szeretnél, ahhoz állandó lakcím kell.

  23. DeLorean - 2014.09.19. 00:21

    Valaki tudna ajánlani egy YouTube videó letöltőt ? Ugyanis ami volt Nekem az Ibolt eltűnt a 8 ra való frissités után. Köszi a választ!

  24. LaDaDiDaDi - 2014.09.19. 00:48

    Köszi a fotót!! :-))

  25. Laci - 2014.09.19. 00:55

    itube

  26. Lvgaben - 2014.09.19. 03:11

    Most voltam bent az At&t ben, hogy megkerdezzem a holnap reggeli nyitast. Csak nehany vasarlo volt a boltban, meg kb 15 elado es az ajto elott egy biztonsagi or, mondom mi a f…? Es akkor latom h a pulton es a mogott nagy dobozok tele vannak iphoneal ;) Most kaphattak meg sztem… Jobb kesobb mint meg kesobb ;)

  27. Jani - 2014.09.19. 06:58

    ehhez képest Tokióban egész barátságos sor volt: https://www.youtube.com/edit?video_id=ldyj23cbYR0

  28. Zozo72 - 2014.09.19. 08:01

    Nem szeretnék ostoba tudatlannak látszani, de odakünn nem éjféltől kezdik az árusítást? Mert hát két éve idehaza bizony úgy volt. Ráadásul nem kellett kint az áruház előtt dekkolni egy napot, hanem bent rendeztek be helyet és mindenki tudott ülni is, pedig ott is voltunk legalább kétszázan szerintem, ráadásul senki nem ment haza telefon nélkül. Számot meg már két órával az eladások előtt osztogatni kezdtek emlékeim szerint. Hol van a híres német precizitás és jól szervezettség? Vagy az már a múlté?

  29. Bob - 2014.09.19. 08:21

    Amit a főoldalon posztoltok, nem frissül a cikkben, most is a 07:40-es bejegyzés olvasható csak. 08:20 van.

  30. Zozo72 - 2014.09.19. 09:02

    Összesen 20 db Plus-t kaptak? Ez nem kicsit nevetséges szerintem.

  31. Zoli - 2014.09.19. 09:05

    Hany db vasarolhato kint most?

    • Skarp - 2014.09.19. 10:14

      Fejenként ketto de ha nincs sorszamod felejtos

  32. Fárr Vince - 2014.09.19. 09:48

    Látom itt is a románokkal baj van :))
    Nem akarnak hazamenni! Ez szokásos, Erdélyből sem akarnak hazamenni :))

  33. Zozo72 - 2014.09.19. 10:41

    Bár jobban belegondolva nem biztos, hogy az első húsz ember valóban húsz db telefont is vásárolt.

  34. Zozo72 - 2014.09.19. 10:44

    Ja ha csak kettő fejenként akkor az max. 40 db. Az is nevetséges. Ahhoz képest, hogy állítólag fél milliókat készítenek naponta és már legalább két hete gyártják legalábbis igen.

  35. Zozo72 - 2014.09.19. 11:04

    A német trémobil oldala szerint 100 euroért adják őket. :-) Ez tényleg igaz?

    • Tomi - 2014.09.19. 14:23

      Ja,huseggel!

    • Tomi - 2014.09.19. 14:23

      Ja,huseggel!

  36. Boxoló - 2014.09.19. 11:29

    Angol Apple online storeban az arany és ezüst i6-ra már 3-4 hét a várakozás de szürkére “még” az irják, hogy 7-10nap.
    Amikor előrendeltem szept.29- okt.2 volt a kiszállítási idő, most üzent az Apple, hogy keddig bezáròlag kezben lesz. Trackingban már az autòn van. :-p

    Németben, Ausztriában nem működött az hogy előrendeled és a boltban átveszed opciò?

  37. czipi - 2014.09.19. 11:39
    • Zozo72 - 2014.09.19. 12:58

      Jah, óvatosan bontsátok ki nehogy leessen. :-)

  38. Balu - 2014.09.19. 12:29

    London regent street 10 perc alatt megkaptam a előrendelt iPhone 6 ost 128 gb gold várni sem kellett

    Nagyon szuper

    • Zozo72 - 2014.09.19. 13:17

      Persze, mert ott nyilván éjfélkor már elkezdték árusítani és reggelre már semmi se maradt a sorból. :-)

  39. The Count - 2014.09.19. 12:53

    Ez most komoly ? Emberek kiutaznak azért a készülékért, ami két hónap mulva minden boltban lesz ? És csak olyan indokkal, hogy elsőként kínlódjanak majd a gyerekbetegségeivel, illetve fél év múlva majd kiderül, hogy az első szériák hibásak. Ez nem semmi…
    Az újságírók és a tesztelőknek persze ez kutya kötelességük, de a sima magánemberek ezt miért csinálják ez felfoghatatlan…

    • Zozo72 - 2014.09.19. 12:59

      Hát mert ajfon fanok. :-)

    • Skarp - 2014.09.19. 13:22

      Rengeteg a kereskedő, van egy szabadkai magyar társaság akik harminc embert hoztak, es visznek innen hatvanat meg Münchenből is annyit.

  40. Tigris - 2014.09.19. 13:23

    266-al Csaba elé? Az övé nem 265??? :D

    • Skarp - 2014.09.19. 14:21

      Nem, 269, csak rosszul emlékezett :D

      • Tigris - 2014.09.19. 14:43

        :) hajrá!!!

  41. Tomi - 2014.09.19. 14:25

    Az szep hogy mar csak sima 128-as van!
    Biztos hogy jut nektek is!?

  42. Daniel25 - 2014.09.19. 14:39

    Kitartást nektek! 9:00-ra volt idopontom, 9:30-kor mar jöttem ki a boltból. Semmit nem kellet várni annak akinek elő lett foglalva. Aki meg mar nem kapott idopontot az meg várt mint ahogy az szokás.

  43. Levi - 2014.09.19. 14:40

    Hát ez gáz… Megérte kimenni… :( Sajnállak titeket.

  44. Tomi - 2014.09.19. 14:40

    Rahibaztam!;)

  45. Wheeler - 2014.09.19. 15:16

    Nyilván “elfogyott”. Frankó ez az Apple marketing :)

  46. csab2 - 2014.09.19. 16:40

    Nekem nem világos, hogy akkor most mit tesztek: visszamentek holnap, vagy hazajöttök?

  47. Krisz i5 - 2014.09.19. 16:59

    Mert nem is volt egyértelmű a fogalmazása.:)

  48. Robit - 2014.09.19. 17:35

    Addig akadozni fog amíg nem lesz az app iOS8…..

  49. Zozo72 - 2014.09.19. 17:58

    A tesztet illetően én egyetértek Csabával.
    Kár, hogy nemnjutott már nektek, azért végig néztem volna egy hosszabb tesztet.
    Ja, sejthető, hogy a kereskedők hogyan szerzik be a szürke importos cuccaikat.

  50. Boxoló - 2014.09.19. 20:59

    Kicsit utána néztem az előrendelésemnek. Tegnap este adta ki a kinai raktár,különböző tranzit állomások kínában majd délután megérkezett… Dubaiba…

  51. M - 2014.09.20. 02:48

    Köszöjük az elményt Nektek, meg hogy ilyen jófejek voltatok! ;) by: Tata :)

  52. Attila - 2014.09.20. 20:24

    Jo kis video lett :DD

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.