Búcsúzik a nyomtatott Macworld

Skarp 2014.09.12. 14:07 Apple, Kiemelt hírek, Mac 3 hozzászólás 621

macworld_elso_kiemelt

A Mac-es világ hőskorától jelen levő, egyik legfontosabb folyóirata szűnik meg. A hír tegnap kezdett el terjedni a Twitteren, miután a szerkesztőség menesztett tagjai sorra twittelték ki leépítésük hírét. A printverzió a novemberi szám elkészülte után szünteti be működését. A nyomtatott Macworld magazin kiemelkedően fontos fóruma volt a Mac-tulajdonosoknak és rajongóknak az Internet előtti világban – a webes verzió egyelőre úgy tűnik, hogy marad.

A hírt először twittelő Roman Loyolán kívül olyan alapemberek távoznak a cégtől, mint Dan Frakes, Phillip Michaels és Dan Moren. A főszerkesztő és alelnök Jason Snell még a leépítések előtt bejelentette távozását, Serenity Caldwell pedig múlthéten kapta meg felmondólevelét, s bejelentette, ő is otthagyja az újságot a hóna végén. Dan Miller még egy hónapig marad, hogy segítsen az átállásban. A nagy nevek közül egyedül Chris Breen marad a cégnél.

A Macworld a Macintosh-sal egyidős és kihagyás nélkül 30 éven keresztül jelent meg. A vélemények megoszlanak, hogy mi okozta az újság hanyatlását és végzetét. Az indokok között az Internet megjelenése és az utóbbi években kevésbé együttműködő Apple, illetve a kapzsi és fogalmatlan vezetés kerülnek elő leggyakrabban. Problémái ellenére élete végéig fontos, tiszteletet parancsoló szereplője maradt a techsajtónak.

Köszönhette mindezt a lap alapos, mindig professzionális szerkesztőinek és olvasmányos cikkeinek. Ők voltak fanatizmus nélküli rajongók mintapéldányai. Rengeteg olyan fiatal tehetség kezdett náluk, akik mára a nemzetközi technológiai sajtó elismert szakemberei, patinás lapoknál ontva magukból a karaktereket. Reméljük a webes kiadás még jó ideig megmarad, mivel mindig megbízható forrásnak bizonyultak, akik mindig kerülték a klikkhajhász címeket, és sosem lépték át az objektivitás és a szubjektivitás közötti éles határvonalat.

1984-2014

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. feherbt - 2014.09.12. 17:17

    hEjesarási hibak… :)

  2. csab2 - 2014.09.12. 19:32

    Novemberi szám szeptemberben? Az hogy van?

  3. Wrzesniewski Lech - 2014.09.12. 20:21

    A “szűnikmeg” nyilván elütés, de az “ujságot a hóna végén” muris :))
    De egyébként itt is igaz a mondás: csak az hibázik, aki dolgozik!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.