Erősebb processzorral érkezhet a nagyobbik iPhone 6

HusztiD 2014.08.05. 15:04 Apple, iPhone, Pletykák 7 hozzászólás 1 303

Legalábbis erre a megállapításra jutott a Cowen & Co. elemzője, Timothy Arcuri. Korábban egyébként már számos pletykát hallhattunk a heteken belül bemutatásra kerülő telefonokról, melyek közül voltak olyanok is, hogy csak a nagyobbik telefon lesz úgynevezetten exkluzív. A kérdés az, hogy mit jelent itt az exkluzív szó egy Apple termék esetében? Jelen helyzetben mondjuk azt, hogy jobb processzort és zafírüveget kaphat a Gorilla Glass helyett.

Arcuri szerint nem kizárt, hogy az 5.5 colos iPhone 6 egy kicsivel erősebb processzorral érkezzen, mint annak a kisebbik testvére. Elviekben mindkét telefon az új A8-as chippet kapja majd meg, azonban ami különbözni fog az a processzorok órajele lesz. Ha megnézzük, akkor az Apple ezt már eljátszotta az iPad Air és a Retinás Mini megjelenésekor is, hisz a nagyobbik tabletnek 1.39 GHz-en, míg a kisebbiknek 1.29 GHz-en ketyegett az órajele. Az új iPhone-ok megjelenésekor pedig hasonlóra számíthatunk ismét, így nem kizárt, hogy egy pár MHz-cel megemelik az 5.5 colos készülék órajelét az exkluzivitás érdekében.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Tomi - 2014.08.05. 15:25

    Erre inkabb nem is mondok semmit.

  2. Krisz i5 - 2014.08.05. 15:29

    Ilyen lépést csak akkor tartanék indokoltnak, ha a nagyobb testvér kijelzője nagyobb felbontást is kapna, ami miatt izmosabb proci kell, hogy ugyanazt a teljesítményt hozza.

  3. Fárr Vince - 2014.08.05. 15:54

    Krisz
    Nagyobb lesz a felbontás az biztos mert nem áldozzák fel a Retinát

  4. DeLorean - 2014.08.05. 20:25

    Az 5s ben levő szufla mire nem elég??

  5. Krisz i5 - 2014.08.06. 08:01

    Vince: Én a két 6-os modellről beszélek.

  6. Ibrick - 2014.08.06. 11:06

    DeLore az lg g3-ban sokkal izmosabb proci van és majdnem kevés pl a qhd felbontáshoz.

  7. Mindegy - 2014.08.07. 04:33

    Mert az LG-egy optimalizálatlan fos ugyanúgy ahogy az összes Android.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.