Így nézhet ki az új iPad Air

HusztiD 2014.08.04. 17:23 Apple, iPad 6 hozzászólás 936

Viszonylag rég hallhattunk már az Apple következő tabletjéről, hiszen ahogyan egyre közelebb érkezünk az iPhone 6 bemutatójához, annyira terjednek el róla a hírek. A napok folyamán a kínai Weibo oldalra kerültek fel a következő iPad Air állítólagos képei, amely alapján nem sok változáson fog átesni a tablet.

Nyilván ez várható volt, hiszen a tavaly megjelent iPad Air hozta el az új formát, amelyet az azelőtt megjelent Mini már bevezetett. A legújabb képeken ugyanezt a dizájnt kapta meg az új tablet, azonban egy kis átalakuláson eshet át az alsó hangszóró kialakítása. Eddig kétsoros lyukak voltak, de ezt egysorosak válthatják fel, amennyiben valósak a képek. A most kiszivárgott hátlap arany színben látható, azonban egyelőre nem tudni, hogy az Apple tervezi-e egy harmadik szín bevezetését a tabletek terén.

Az eddigi információk szerint az új iPad Air és Mini modellek idén ősszel kerülhetnek majd a boltok polcaira. Már-már szinte biztosra vehetjük, hogy mindkét tablet megkapja a tavalyi iPhone 5S-ben debütált Touch ID-t és ezen felül az új, A8-as processzor hajthatja meg mindkét masinát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Wrzesniewski Lech - 2014.08.04. 20:48

    Az Air2 megjelenése után az eslő szériát lehet majd kapni még? Szeretném megvárni az újat, és aztán dönteni.

  2. Darth - 2014.08.04. 21:48

    Én prot akarooooook

  3. Milan - 2014.08.04. 23:09

    Én az iPad Airt nem cserélem le a Touch Id miatt az újabbra,ahogy az iPhone 5S-t sem.

  4. Ibrick - 2014.08.04. 23:16

    Igen és minimum 13″ legyen.

  5. HR Animations - 2014.08.06. 01:38

    Ès mi lesz a neve? iPad Airer? XD

  6. Tacos - 2014.08.08. 23:44

    Szerintetek idén nem lesz a kijelző terén valamilyen fejlesztés? Az applenél két évente szokott lenni nagyobb fejlesztés és az ipad 3 óta a kijelzőt nem változtatták… Pl felbontásban szerintem még lehetne érezhető különbséget észrevenni ha növelnék…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.