Megújuló energiaforrásokkal segíti partnereit az Apple

HusztiD 2014.07.31. 11:00 Apple, Egyéb 0 db 119

A korábbi beszámolókból már megtudhattuk, hogy az Apple a legtisztább nagyvállalat, ugyanakkor a hivatalos közleményükből az is kiderült, hogy egyre inkább zöldülnek. Ez mind szép és jó, hiszen ezáltal sokat tesznek a környezetünkért. De mi a helyzet a partner gyárakkal, akik a különféle kiegészítőket és alkatrészeket gyártják le az almások számára?

Hivatalosan nem számolt be róla az Apple, de az arizóniai Mesa-ba több mindent terveznek kiépíteni, amelyet a helyi kormányzó megerősített. Többek között itt található a GT Advanced Technologies, akik a zafírüveget gyártják le az almások számára. A hírek szerint hamarosan nap és geotermikus energia felhasználásával könnyíti meg az Apple a gyártási folyamatukat, amelynek köszönhetően ők is zöldebb elismerést kaphatnak.

Az alábbi videóban pedig az Apple környezeti dolgokért felelős alelnöke, Lisa Jackson beszél a témáról. Mint kiderült, évekkel ezelőtt nem volt ennyire zöld a kedvenc nagyvállalatunk, mint mostanában, de sajnos a különféle partnerek még mindig sok káros anyagot bocsátanak ki. Lisa felhozta, hogy a különféle partnereik majdnem 70%-ban teszik ki a szén-dioxid kibocsátást, ezért nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy legalább az Egyesült Államokbeli gyárakon segítsenek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!