Videón az első élethű iPhone 6 klón

HusztiD 2014.07.25. 17:18 Apple, iPhone 9 hozzászólás 5 435

Az elmúlt hét folyamán már beszámoltunk nektek, hogy a kínaiak piacra dobták az első, teljesen élethű iPhone 6 klónt. Most újra hírt adunk róla, hiszen Danny Winget neűű YouTube felhasználó szert tett a szóban forgó kópia egyikére amit gyorsan videóra is vett. Nagyon meggyőző tud lenni a legújabb kópia, hiszen teljesen olyan, mintha eredeti lenne.

Legalábbis ez akkor igaz, ha a csomagolását nézzük, hiszen a kínaiak megpróbáltak az Apple-re hajazni. Magán a készüléken egy módosított Android fut, amely hasonlóan néz ki, mint az ősszel érkező iOS 8. A telefonban egyébként egy négymagos 2.4GHz-n ketyegő MediaTek processzor dolgozik, amelyhez 2GB memória társul. A 4.7 colos készülék egy 8 gigabájtos háttértárral és egy 960×540-es felbontású kijelzővel került kiadásra.

Nem árt észben tartani, hogy ez csupán egy mezei klón, amelyet az állítólagos pletykák és kiszivárgások alapján alkottak meg. Nagy az esély, hogy az ősszel érkező telefon is így fog kinézni, de ezt még senki se vegye biztosra, hiszen tartogathat még egy-két meglepetést számunkra az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Darth - 2014.07.25. 18:22

    Egy helyen nevű helyett neűű van

  2. iGnoom1548 - 2014.07.25. 18:57

    Tokom ki van mar ezzel az iPhone témával, jolenne ha nem ilyen lenne, de viszont elegge elveszi az ember kedvet mikor meg ki sem jott valami es mar elotte minden kiszivárog róla. Vicc ez az egesz komolyan, de az is, ha ez igaz es az Apple ennyire bena, hogy nem tudja kiszivárgás nelkul tartani az adott termeket.

  3. Mr. Brain - 2014.07.25. 20:13

    Akkor most a 2 iPhone5S után veszek egy Galaxy5S-t! :( Remélem nem ilyen lesz!

  4. Mr. Brain - 2014.07.25. 20:18

    Ha tényleg ilyen lesz, hol itt a “nagy dobás”??? Minden iPhone-os (én is) “remegve” várjuk a 6-ost és az IOS8-at! Bízom benne, hogy ez csak egy gagyi dummy-s marhaság! Egyébként a külső dizájn brutál gyenge – ha ilyen volna – az elődökhöz képest, pláne erre aztán majd mindenki rápakol egy tokot, hogy ne is lehessen látni! :)

  5. Darth - 2014.07.25. 20:37

    Azt is el tudom képzelni ha tényleg kiszivárgott ugye régebben, akkor áttervezték egy jobbra és most azt gyártják.

  6. aggressor - 2014.07.25. 20:55

    hát igen… annyira szép és minőségi telefont sikerült csinálni az apple-nek i4-től kezdve, hogy azt már nem lehet űberelni, csak csűnyácskábbak lehetnek.

  7. Vélemény - 2014.07.25. 21:33

    Külön iparág épült a “találgatásra”, van, aki alkot, és van, aki annak árnyékából próbál profitot kisajtolni. Ennek az iparágnak a ” produktumai” ezek a gagyifonok. Szerintem.

  8. Patrik - 2014.07.26. 10:40

    Mivel állítólag az iPod Touch 5g-re fog hasonlítani, ezért próbáljátok azt elképzelni. Egy iszonyatosan szep telefont, mert az iPod sem gyenge ahoz képest hogy csak egy zenelejátszó. (Dizájnra értem.) tehát nézzetek meg hogy néz ki az iPod 5g. Szerintem ezzel mindent elmondtam. http://www.apple.com/hu/ipod-touch/

  9. Krisz i5 - 2014.07.28. 05:52

    A hátulja tuti nem ilyen HTC One-os lesz, ez ocsmány.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.