A Timex segít az iWatch fejlesztésében

HusztiD 2014.07.25. 13:20 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 809

Legalábbis ez derült ki egy újabb pletykából, ahol korábban már a Swatch-csot is emlegették, azonban egy pár órára rá ők ezt megcáfolták. Az iWatch-ról már régóta hallani, azonban egyelőre biztos információt senki sem tud, csupán különféle szóbeszédek terjengenek a média világában. A legújabb hírek is némileg új információt tartalmaztak.

Ahogyan kiderült, a Swatch cáfolta, hogy az Apple-lel együtt dolgozna, viszont a Timex még nem foglalt állást a dologban. Hogy ez mennyire igaz vagy sem, azt egyelőre nem tudni, viszont minden segítségre szüksége lehet a kaliforniai vállalatnak az okosórája kivitelezésében, hiszen ez lesz a vállalat első ilyen terméke. Ezen felül arról is szólnak a hírek, hogy több különböző modell fog megjelenni az órából. Eltérő minőségben, árakban és különböző felhasználási területekkel jelenhet majd meg a szóban forgó okosóra.

Az eddigi pletykák alapján az iWatch-csot idén szeptemberben vagy októberben mutathatják be, így az év végére már kapható lehet. A legutóbbi szóbeszéd alapján pedig egyenesen három modell jelenhet meg belőle, amelyből csak a drágábbik kaphat zafírüveget.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Lvgaben - 2014.07.25. 19:53

    Lassan mar csak a nasa es a boing nem dolgozik ezen az oran, egyenlore ;)

  2. Darth - 2014.07.25. 20:39

    I watch nem? Nem swatch

  3. LiEuTeNaNt - 2014.07.26. 03:22

    Darth, a Swatch egy órákkal (is) foglalkozó óriáscég, nem a termék neve.

    A Breitling meg nem dolgozik véletlenül egy Hublot-Rolex fúziós órán amit a svájci CERN 2-es hadronütköztetője hajt?

  4. Darth - 2014.07.26. 06:14

    Értem. Kösz

  5. MacKo - 2014.07.27. 00:04

    A zafir uveg helyett a vaskupola fog vedelmet nyujtani rajta, en ugy hallottam.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.