Július 21-én érkezhet meg az iOS 8 beta 4

HusztiD 2014.07.17. 17:10 Apple, iOS 4 hozzászólás 746

Legalábbis ezt csicsergik az Appleinsider madarai. A fejlesztők már gőzerővel tesztelik a jelenleg kint lévő iOS 8 beta 3-at és az OS X 10.10 Yosemite Developer Preview 3-at, amelyek még az előző hét elején jelentek meg. Most pedig úgy tűnik, hogy nem kell sokat várni a következő kiadásig, hiszen már napokon belül kiadhatják azt.

Némileg talán ellent mond az új hír, az eddigi kiadásokkal szemben, ugyanis az iOS 8 beta 1 és 2 alatt eltelt idő két hét volt. A harmadik kiadásra már egy kicsit többet kellett várni, hiszen ott három hét volt a megjelenési időpont. Ha pedig az előző, hetes rendszert nézzük meg, akkor ott az első 3 kiadásnál két hét telt el mindig, majd onnantól kezdve három hetes ciklusokban adta ki az Apple a legfrissebb rendszereket. Mindenesetre a forrás úgy állítja, hogy kerek két hét után érkezik meg a negyedik béta, amely július 21-én, hétfőn válik elérhetővé. Ha ez valamiért mégsem lenne igaz, akkor feltehetően rá egy hétre már kiadásra kerülne a szoftver, hiszen akkor telik le a három hét. Ezzel együtt pedig számítani lehet a Yosemite Developer Preview negyedik béta kiadására is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Yooozi - 2014.07.17. 19:39

    Valakinél működik ez a continuity, amikor a hívás továbbmegy iPadre, vagy Macre? Nálam az iPad kicsörög, de nem lehet felvenni, csak csörög amíg duplaklikkel el nem utasítom…

  2. Dani - 2014.07.18. 11:56

    A névnapom ☺️

  3. Aviv - 2014.07.18. 18:33

    Yoooozi.
    Olvasom a bejegyzésed, es a segítséged kérném. (Ha lehet)? Szeretném feltenni a yosemitet a gépemre. Neked hogy sikerült??

  4. LALI - 2014.07.19. 10:04

    Micsoda szerencse a szülinapom! ☺️

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.