Továbbra is tarol az iPhone 5S

HusztiD 2014.07.16. 17:13 Egyéb, iPhone 7 hozzászólás 1 005

Legalábbis ez derült ki egy újabb felmérésből, amit a Business Insider publikált. Hivatalosan még csak a jövőhét folyamán jelenti be az Apple a legutóbbi pénzügyi negyedéves eredményeit. Az elemzők szerint valamivel több iPhone fogyhat, mint tavaly ilyenkor, ám ugyanakkor nem kell egetverően nagy eladásokra számítani, hiszen már-már elmúlt a telefont körülvevő láz.

Összesen 35 országban vizsgálták meg a májusi eladásokat, ahol nagy érdekességek derültek ki. Mint ahogyan a címből már megtudhattátok, az iPhone 5S lett az első helyezett. A második, harmadik és negyedik helyre viszont a Samsung készülékei tornászták fel magukat, sor szerint pedig a GalaxyS5, S4 és a Note 3. Az iPhone 5C is tiszteletét tette a top 10-es listán, azonban az eladásai csak az ötödik helyre voltak elegendőek. A valamivel több, mint két és fél éve megjelent iPhone 4S meglepő módon a hatodik helyig volt elegendő. Ezen felül érdemes megemlíteni az Apple új riválisát is, a Xiaomi-t, hiszen a hetedik és kilencedik helyen egyaránt képviseltetik magukat.

A felmérésből az is kiderült, hogy a Samsung kétszer annyi telefont adott el, mint az Apple, de mégis az almások diadalmaskodtak. Hogy is van ez pontosan? Úgy, hogy az Apple-nek jelenleg csak 3 modellje érhető el a piacon, míg a Dél-koreai cégnek az alsótól a felső kategóriás modelljeikig minden megtalálható a piacon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. The Count - 2014.07.16. 18:33

    Na persze… Ilyen felméréseket bármikor csinál bárki, majd aztán kiadja mint reprezentatív felmérés. Ki ellenőrzi ? Senki…
    Olyan mint a KSH által kiadott kozmetikázott inflációs ráta. 0.3 % a magyar infláció. Azért emelkedik mindennek az ára. Azért romlik a forint … Heti szinten megy mindennek az ára fel. Ezt mindenki látja rajtunk kívül csak mi nem. Az ilyenneket simán meg lehet velünk etetni.
    Na persze, vezet az Apple. A többiek meg golyós számológépet árulnak…és abból is heti egyet tudnak eladni. Ne vicceljünk már. Más fórumokon pont az ellenkezőjét olvasom, csat itt az Apple-t kell dicsőíteni, de hogy miért azt nem tudom. Az ilyen hírek abszolút nélkülöznek minden realitást.

  2. Patrik - 2014.07.16. 18:56

    The Count . Akkor lehet törölni az iHungary-t. ;)

  3. Ibrick - 2014.07.16. 19:31

    Patrik – ez az alkalmazás nem csak bólogatós kutyáknak van fenntartva.
    Ne te döntsd el ki használja az alkalmazást.
    Szerintem is röhelyesek ezek az Apple überalles tipusú cikkek.
    Nem kell egyetérteni valakinek a véleményével, a tiedet is szívesen elolvasom, ha nem primitív.

  4. David - 2014.07.16. 20:11

    Lehet hogy nálunk nem az Apple adja el a legtöbb telefont hanem a Samsung de azert kint nem hiszem hogy vezetne a Samsung még lehet blackberryből is több van :D

  5. Hami - 2014.07.16. 20:16

    Pedig ez a táblázat igaz. Telefon értékesitésel foglalkozom /nem szolgáltató által/ és az apple kimagasloan teljesit. Xiaomi-ra nincs rálátásom mert az nem europai piacot célozza leginkább. De mindent figyelembe véve az apple vezet europában

  6. Fab - 2014.07.16. 21:47

    Hello! Lenne egy gondom (5s) Nem mükszik az iránytű. Jár valaki hasonló cipőben?

  7. David - 2014.07.18. 06:18

    En sajnos nem rég adtam be szervizbe kaptam egy zsír újat most meg kamerazas közbe nem működik a mikrofon hangfelvétel megy telefonálás megy csak kamerazasnal nem tud ra valaki megoldást? (5s)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.