Slamasztikában a Samsung?

Skarp 2014.07.15. 15:22 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 1 071

Azt már hallottuk, hogy a világ jelenleg legnagyobb okostelefongyártójának most kicsit kevésbé megy jól – a dolgok jelenlegi állása szerint a harmadik olyan negyedév jöhet egyhuzamban, amikor csökkenő tendenciát mutat a profit alakulása. A belsős előrejelzések szerint 7,1 milliárd dollár nyereséggel zárhatják a mostanit, ami 1,4 milliárddal kevesebb, mint amit a Wall Street-i elemzők vártak volna a koreaiaktól.

A háromnegyed éve folyamatosan csökkenő profit csak az egyik dolog. Ha a tavalyi gazdasági év hasonló időszakát nézzük, a visszaesés még szembetűnőbb, hiszen az akkorihoz képest 24,5 százalékos. Hogy mi az oka a komoly megzuhanásnak? Egyrészről a Samsung is próbál Kínában nyomulni, s az ottani kemény konkurenciaharc a Xiaomi, a Huawei vagy a többi helyi gyártó irányából picit közvetlenebbül érinti, mint az Applet.

Ráadásul bár a phabletek piacán nagy sikert könyvelhettek el, komoly kannibalizációs trend indult be – kisebb tabletjeik komoly visszaesést produkáltak. Ha a 24 százalékos mínusz megdöbbentett, akkor az Applenek és a többi piaci játékosnak kijelzőpaneleket szállító leányvállalat prognosztizált 76 százalékos visszaesésétől le fog esni az állad. Az ilyenkor szokásosan kiadott negyedéves, egész oldalas magyarázat szerint a mínuszok okául több dolog is szolgál.

Egyrészről a már említett phablet-kannibalizáció, az iszonyatos marketingköltség-növekedés (valamiből finanszírozni kell a brutális ütemű lejáratókampányt), valutafluktuáció illetve a szezonalitás és a következő szériájú készülékre várakozók miatt gyengülő kínai eladások. A legelső óvó jel lehet az Apple számára – nagyon ésszel kell megtervezniük a termékkínálatot a nagy iPhone megérkezésével, különben pont ugyanebbe a csapdába eshet a kaliforniai vállalat is.

A hírek szerint az 5-6 hüvelykes phabletekre való igény szinte teljesen eltüntette a 7-8 hüvelykes tabletek irántit. Persze a phableteknél – telefonok lévén – rövidebb csereciklussal lehet számolni, mint a teljesértékű tabletek esetében. Ha azt vesszük, hogy az iPad eladásai adják az Apple bevételeinek 16,7 százalékát, ez mindenképpen olyan trend, amit bele kell kalkulálni az egyenletbe. Mindazonáltal, bár gyengélkedik a koreai óriás, nem árt megjegyezni, hogy van honnét gyengülni és még mindig elképesztően jól áll, de példáját minden magát komolyan vevő gyártónak nyomon kell követnie.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.07.15. 15:58

    Szerintem a samsung sokkal nagyobb cég mint az Apple.
    Nem is értem minek hasonlítják hozzá az almásokat.
    Sokkal több mindent gyárt, valószínű az Apple csak egy kis cég hozza képest. Vagy tévedek ? Van erre valami adat?

  2. Wiilmos - 2014.07.15. 16:15

    @Ibrick
    Kedves Ibrick.
    Te marha nagy hulye vagy.
    Igen tévedsz.
    És ha nagyobbnak tartod a draga Csamcsungodat pls olvasd at megegyszer a fenti hirt. (Ja és tőzsdének hívják azt az adatot)

  3. iFan - 2014.07.15. 16:17

    @Ibrick: szerintem attólfügg honnan nézzük. Tény, hogy a Samsung több mindennel foglalkozik, de emelett az Apple-nek nagyobb az értéke. Legalábbis a pár hónappal ezelőtti lista szerint.
    Tehát részben igen, részben nem.

  4. Ibrick - 2014.07.15. 17:24

    Kedves Wiilmos!
    Neked szövegértési problémáid vannak.
    Leszögezem a samsung nem az enyém.
    Nekem nincs samsung termékek.
    Feltettem egy kérdést, elég lett volna válaszolnod, intelligens ember módjára.
    Biztos láttál már olyat nem?

  5. Tóth Kornél - 2014.07.16. 20:30

    “Nekem nincs samsung termékek?” Magyar vagy? Ha igen,súlyos problémával állunk szembe.

  6. Fehérsólyom - 2014.07.17. 23:08

    Mi az a súlyos probléma? Itt az emberek általában az iPhone kis vacak billentyűzetén gépelnek. Ha átszerkeszt az ember egy mondatot, akkor bizony nem valami kényelmes kurzorbillentyű és egér nélkül visszamászni a megfelelő helyre. Hú de utálok én is pöttyintéssel beállni egy szó belsejébe. Főleg a képernyő tetején. Ott majdnemhogy lehetetlen. Van hogy elmarad a javítás. Nem is lehet túl jól olvasni az egérmozi képernyőn. Szóval ez van. Itt még emberek írogatnak nem zombirobotok. Ja és mégcsak diktálni sem lehet magyarul, sem pedig kézírással írni. Nekem is gyakran elmaradnak az ékezetek, mert ha túl hevesen írok akkor túlhúzom az ujjam, és akkor ugye elejti az ékezetet a betüről. (Egy kis értéket kéne nagyobbá tenni a kódban, máris megoldódna. De az iOS programozók nem érnek rá ilyesmire. Meg nem is tesztelik.) Persze a helyesírás-ellenőrző megintcsak nem jár kicsi nemzetünknek. Hiába van meg, már rég. Csak be kéne alkalmazni. Valyon most én is csináltam hibákat? Még iPad-on is kicsik a betük. Ugrál rajta a szenem. Itt a képernyő közepén van egy ilyen kis mikro-panel, ide kell írni. Mellette meg terpeszkedik a sok üres hely. A Windows 3.1 óta útálom ezeket a kis dialógusablakokat. Meg is buheráltam annak idején, hogy nagyobbak legyenek. Nekem megérte egy személy részére elkészíteni normálisan. A cégeknek nem éri meg elkészíteni sok millió felhasználó számára. Szégyen & Röhej!

  7. Fehérsólyom - 2014.07.17. 23:11

    Kornélkám drága! Elmaradt egy “SPACE” a vessző után! (Bocsi! :))

  8. Fehérsólyom - 2014.07.17. 23:17

    Ja, és valamivel szemben állunk.
    Szembe, inkább csak köpni szokás.
    :)

  9. Kulcsarrobert - 2014.07.22. 02:48

    A Samsung piaci értéke olyan 180 Mrd dollár (a telefon részlegé) míg az Apple készpénz(!!!!) tartaléka 148 Mrd dollár. Igazából az Apple a tartalékaiból majdnem felvásárolhatná a Samsungot, vagy az összes többi konkurenciáját egyben mindenestől!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.