VMware: Lassan vége a Windows egyeduralmának

Skarp 2014.07.07. 19:56 Apple, Kiemelt hírek, Mac 8 hozzászólás 1 026

Azt már régóta tudjuk, hogy az iPad felforgatta a vállalati IT-piacot és hogy iszonyatos mennyiségben vásárolják a cégek alkalmazottaiknak. Azt is, hogy a Mac sosem volt kiemelkedően sikeres a vállalati világ bizonyos szegmensein (média, reklámszakma, stb.) kívül. A VMware most 376 IT-szakembert kérdezett meg és a vizsgálódások érdekes eredményt hoztak: egyre többször kérik a Mac gépek vásárlását/supportját tőlük munkaadóik és azok alkalmazottai.

“A Microsoft Windows operációs rendszere majdnem három évtizedig uralta a vállalati PC-k piacát, most azonban úgy tűnik, lassan eljöhet a trónfosztás. A BYOD (Bring Your Own Device) és BYOPC (Bring Your Own PC) politika rohamos terjedésével átformálódik ez a szegmens is, a Macek fokozatosan válnak egyre preferáltabbá.” – foglalta össze az eredményeket Erik Frieberg, a VMware marketingért felelős alelnöke. Bár egészen nyilvánvalóan túlzás az állítás, az biztos, hogy jelentősen erősödtek az Apple pozíciói itt is. Ennek ellenére érdemes fenntartásokkal kezelni a statisztikát. Hogy miért?

Először is: 376 ember rettenetesen kis minta egy ilyen tárgyú felmérés esetében, ami semmiképpen sem reprezentálhatja a teljes piacot. Másodszor: egy olyan cég rendelte meg a felmérést, amely olyan szoftvereket fejleszt és értékesít, amellyel a Microsoftnak jelentenek konkurenciát. A VMware ezzel is csak arról szeretné meggyőzni a vállalatokat, hogy virtuális desktopokat vásároljanak, ahelyett hogy Windows PC-vel tennék ugyanezt. Ettől függetlenül érdekes tanulságokat is tartalmaz a dokumentum: a felmérés alapján a résztvevők 73 százaléka biztosít supportot Mac gépekhez, mivel a felhasználók kérik – teszik ezt annak ellenére, hogy csak 25 százalékuk gondolja úgy, hogy a Mac-es gépeket egyszerűbb támogatni, mint a Windows-osokat (36 százalék ugyanannyira nehéznek, 39 pedig nehezebbnek gondolja almás rendszerek támogatását). A felhasználók mindössze 40 százaléka az, aki azért használja, mert olyan programmal dolgozik, ami csak Mac-en fut.

Hogy minek köszönhető a megugrás? Egyrészről az iPad-ek és egyéb tabletek hatására a PC-ipar zsugorodóban van. Ezzel ráadásul rengeteg új júzert szerzett meg az Apple, akik felfigyeltek a Mac gépekre is, így azok is népszerűbbé váltak – itt válik kifizetődővé évek munkája az ökoszisztéma kiépítésével. Egy másik, a Gartner által elvégzett felmérés alapján 2013 utolsó negyedévében az Apple 2,1 millió Mac-et adott el, ami a teljes szegmens közel 14 százalékát tette ki. Ez 28,5 százalékos emelkedés 2012 utolsó negyedéhez képest – ami megdöbbentő, ha tudjuk, hogy az időszakban a teljes piac mindössze két százalékot nőtt.

Ez persze főként az ünnepi pörgésnek volt köszönhető, hiszen a következő negyedév eredményei már jóval szerényebbek voltak. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy 2014 első negyedévében összesen 14 millió PC-t adtak el, ebből mindössze 1,5 millió volt Mac. Egy mondatban összefoglalva, bár a VMware állítása nettó hülyeség,belátható időn belül nem történhet meg. Persze az is egészen biztos, hogy nagyobb figyelem irányul a Mac-termékekre, ami komoly potenciált hordoz magában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. MacKo - 2014.07.07. 21:59

    Lassan elkezdenek egyre tobb macet venni es a 100 rongyos laptopok helyett majd vehetunk fel millas maceket. Yeey

  2. Ibrick - 2014.07.07. 22:59

    Amíg ilyen irreális hangsúlyozom irreális áron adják a Mac gépeket.
    Sok hiba, gyenge hardver, addig nem lesz konkurencia a PC-nek.
    Az osx annyival nem jobb mint a Windows, a hardver gyengusz, akkor?

  3. Frank - 2014.07.07. 23:45

    A windows az egy kalap szar. Állandóan összeomlik stb. Nem a laptopokkal meg a gépekkel van a baj hanem az operáciòs rendszerrel.

  4. TigerCat - 2014.07.08. 05:14

    Nekem újabban több gondom van a Mavericks-szel, mint a Windows-zal valaha is volt. Nagyon várom az új OS-t. A hardver gyönyörű (retina MacBook Pro), a rendszert szeretem, de a másikat is szerettem. Az sem rosszabb, vagy jobb, csak épp más. Munkára egyértelműen célszerűbb Windows-os gépet választani, mert könnyebb az élet. Itthon legalábbis…

  5. Gumikacsa - 2014.07.08. 07:08

    Windows 8-at használok. Ha az ember rászán egy kis időt és minden, Drivert és beállítást megtesz akkor egy nagyon használható rendszer lesz belőle! Összeomlás soha nem volt és rettenetesen gyors a korábbi verziókhoz képest. Az kötötte a nagy bizniszt a Microsofttal aki a megjelenés első három hónapjában megvette a rendszert 8000 Huf-ért. Ezért most a teljes Microsoft Windows 8 Media edition N- et használhatom. Félre értés ne essen a kommentem a tisztánlátás kedvéért írtam meg.

  6. David - 2014.07.08. 07:17

    Gyerekek Windows bácsinak két értelmes rendszere van amit lehet is használni ez a xp és a 7-es 8-as ugyan az a szar mind a Vista es nem tudom mindegyiket használtam mar de hiába irreális az arra a macbooknak inkább egy Mac mind Windows azon csak mindig kék halál van es akkor főleg mikor nagyon szükséged van ra

  7. Ibrick - 2014.07.08. 07:20

    Profik kezében a Windows sosem omlik össze, aki szidja az általában looser. Hozzáteszem az az osx-et is megöli :))
    Amíg fele árból sokkal profibb munkaállomáson dolgozók PC-n addig a Mac labdába sem rúghat. Voltam olyan hülye, hogy egyszer megvettem egy macprót, na de tévedni emberi dolog.

  8. akira - 2014.07.08. 08:52

    A pc felhasznalok 99%-a nem profi, ezt tudnia kellene a ms-nak, es nekik kesziteni az op-rendszert, hogy elegedettek kegyenek a felhasznalok. Reszben emiatt elegedettebbek a mac-esek!

    De nem emiatt van halalan a pc-piac, hanem amiatt, hogy a Pc-gyartoknak nen hoz profitot, es sorra szallnanak ki az uzletbol. A hp mar evek ota kiszalloban van, a dell ugyszinten, az ibm mar egy evtizede eladta, az lg elado, a vaio elado, talan erdemes volna utananezni, hogy mely pc-gyarto nyereseges es az mennyi profitot hoz pl az apple mac uzletagahoz kepest.

    Gyanitom, hogy az osszes pc-gyarto osszesitett profitja negativ, mig a mac vaskos profitot hoz az apple-nek, meg ha nem is akkorat, mint az iPhone vagy az iPad.

    Ezert halott a pc-piac, es ezert haldoklik a ms win

Szólj hozzá Te is!