Szeptember 15-én bemutathatják az iPhone 6-ot

HusztiD 2014.07.03. 16:37 Apple, iPhone 15 hozzászólás 3 544

Az elmúlt napokban mondhatni Dunát áraszthattunk az iPhone 6-ot körülvevő hírekből, hiszen volt itt minden, amiről csak szó eshetett. Ma például beszámoltunk a legújabb renderelt képekről, ezelőtt pedig kiszivárogtak a mérnöki modellek és azt is megtudhattuk, hogy a nagyobbik iPhone akár 128 gigás háttérkapacitással is megvásárolható lesz. A legújabb hírekkel a kínai média állt elő és váltig állítják, hogy valamivel több, mint 2 hónap múlva az Apple bejelenti a legújabb csúcskészülékeit.

Az ázsiaiak úgy vélik, hogy az Apple szeptember 15-én, hétfőn rántja le a leplet az új iPhone-okról, majd 25-én, csütörtökön kereskedelmi forgalomba bocsájtják. Ezen felül arról is beszámoltak, hogy ezúttal Kína is az első országok között lesz, ahol megjelenik az Apple legújabb csúcsmodellje. Ez kissé érdekes ellentmondást vet a korábbi hírrel szemben, ugyanis az alapján 19-ére volt várható a telefon. Ha pedig visszaemlékszünk az elmúlt évek megjelenéseire, akkor valószínűleg idén is egy pénteki nap folyamán indítja útjára az almás vállalat a legújabb iPhone modelljeit.

Szó esett még az árakról is. Ha igazak a hírek, akkor a 4.7 colos 32GB-os modell akár annyiba kerülhet, mint a jelenlegi 16GB-os iPhone 5S. Hogy ez mennyire igaz vagy sem, azt nem tudni, de a forrás 5288 yuant (kb. 195 ezer forint) jelölt meg az árának, amely jelenleg megegyezik az aktuális 16GB-os 5S árával. Továbbá beszámoltak az 5.5 colos nagytestvérről is, amely állítólag iPhone Air néven fog piacra kerülni. Ebből elvileg lesz 16GB-os modell, ami 6000 yuanos (kb. 220 ezer forint) áron kerül majd forgalomba.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

15 hozzászólás

  1. Milan - 2014.07.03. 18:43

    Az Apple inkább drágábban fog iphonet adni Minthogy olcsóbban.iphone 5-nél is növekedett a kijelző,és drágább is lett.most is nőni fog a kijelző,és szerintem drágulni fog.nem lenne logikus ha olcsóbb lenne.(szerintem)

  2. Robit - 2014.07.03. 19:05

    Eddig minden új készülék drágábban jött ki, viszont mostanság viszi le az árakat az Apple ….,
    Szeptberben meglátjuk .

  3. KyserSoze576 - 2014.07.03. 19:11

    Szerintem lehet igazság az árat illetően, abban az esetben ha a 32gb-os lesz a belépő modell-magyarán nem lesz 16gb-os modell.

  4. LanVin - 2014.07.03. 19:45

    Szerintem az 5s telot nem sokan cserélik le, az még nagyon sokáig telefon marad az A7-es processzorral.

  5. Mclaren - 2014.07.03. 20:10

    Ez Egy naaagy pofon lesz a Samsungnak ha igaz!

  6. Macsek - 2014.07.04. 07:50

    Már alig várom. :) Egyedül az gondolkodtat el, ha tényleg így fog kinézni, akkor megéri-e várni a 6s-re… Mert gyanítom úgy is lesz egy jó 3-4 hónappal később. :)

  7. Maya - 2014.07.04. 08:18

    Szerintetek az 5S meddig lesz használható? Úgy értem, hogy az egyre újabb és újabb ios -okkal meddig fog bírni? Egy 32 gigásat vennék most.

  8. Fasirt - 2014.07.04. 08:46

    Az apple nem engedheti meg, hogy ugy tunjon egyre elerhetobbe teszi az iPhone-t mindenki szamara. Mivel olcsobb nem lehet, igy marad az ugyanannyi penzert nagyobb tarkapacitas. Sztem realis…

  9. Molnár László - 2014.07.04. 08:53

    Én inkabb megvárni a iPhone 7s októberi kiadását! :-(

  10. Wiilmos - 2014.07.04. 08:57

    En elhiszem hogy ez erdekes de epp tegnap estetol valt elerhetove az uj 7.1.2-es iOS.
    Szerintem egy ilyen HÍR valamivel fontosabb…

  11. Zoli1234 - 2014.07.04. 12:26

    Én most vettem 5s-t mivel most forrta ki magát hiba téren szerintem es 2 évig nem tervezek legalább váltani. Ez csak egy telefon semmi több, lehet rajta internetezni, facebookozni es játszani ennyi. Nem kellene itt ódàkat zengeni meg “menőzni”, hogy nekem iPhone 6om van es satöbbi, azzal nem leszel több egy kicsit sem emberileg!

  12. aapl - 2014.07.04. 14:02

    Olyat nem leHETne csinálni, hogy amíg csak úgy íródHAT meg egy cikk bármilyen iphone, ipad, iwatch stb. termékről, hogy olyan címet kap amiben feltételes mód van, addig nem adják le a “hírt”?

  13. LanVin - 2014.07.04. 20:16

    Maya! Szerintem az 5s még 3 év mulva is pörögni fog, az A7- es processzort nehéz lesz megfektetni. Az 5s érték és időállo telefon. Vedd meg bátran!

  14. Zoli - 2014.07.04. 21:55

    Az iphone minden, csak értékálló nem. Az 5s meg addig lesz használható, ameddig használod. Én például egy telefont 3-5 évre veszek minimum. Én nem az iphone 6-ra leszek kiváncsi, hanem a következő forradalmi változásra a mobilpiacon. Mi jöhet az okostelefonok után?

  15. Atis - 2014.07.05. 22:03

    Nekem 4S-em van és ez sem rossz pedig mar 2 éves konstrukció. Akkor az 5S is jo lesz 2-3 évig.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.