Leáll az Aperture és az iPhoto fejlesztése

HusztiD 2014.06.28. 12:24 Apple, Mac, OS X 12 hozzászólás 807

Úgy tűnik, hogy az Apple hamarosan leáll az Aperture és az iPhoto fejlesztéseivel, ugyanis a WWDC-n bemutatott OS X 10.10 Yosemite-ban már egy egészen új programot kapunk helyettük, amely felváltja őket. Az ígéretek alapján a Photos for OS X egy sokkal átgondoltabb program lesz, amely ősztől a korábbi társait fogja helyettesíteni.

Aki az alábbi programokat használja, annak nem kell megijednie, ugyanis az ígéretek alapján minden kép illetve videó könyvtár akadálymentesen elérhető lesz a Photos alkalmazásban is egyaránt. Hogy miért rekesztik be a jelenlegi programokat és csináltak helyettük teljesen újat, az kérdéses, de a Photos például szorosan együtt fog működni az iCloud szolgáltatással, így automatikusan szinkronizálva lesz minden kép az iOS-től kezdve az OS X-ig.

Az információk alapján az Apple még támogatni fogja az iPhoto-t és Aperture-t a Yosemite megjelenésekor, de ahogyan az elérhetővé válik, már nem fogják tovább fejleszteni, hiszen azt szeretnék, ha a felhasználók átállnának az új alternatívára. A beszámolók szerint az iOS 8 bétáiban lehetetlenség elindítani az iPhoto alkalmazást, ugyanis a szoftver nem engedi. A hírek alapján ennek is megszünteti a fejlesztését az Apple, így esetlegesen várható egy Photos applikáció a mobil eszközökre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. iFan - 2014.06.28. 12:36

    Hát bazmeg erre nem tudom mit mondjak.

  2. István - 2014.06.28. 13:32

    “A hírek alapján ennek is megszünteti a fejlesztését az Apple, így esetlegesen várható egy Photos applikáció a mobil eszközökre.”

    Nem tudom másnak van-e, de nekem van Photos alkalmazásom már most is :)
    De amúgy ha figyeltetek a Keynote alatt, akkor tudhatnátok, hogy jön egy új Photos alkalmazás iOS eszközökre, amivel valószínű, hogy az iPhoto alkalmazást akarják kiváltani, csak az a baj, hogy kevesebb funkciót tartalmaz a jövendő Photos alkalmazás, mint a jelenlegi iPhoto…

    OFF: miért nem tudjátok megoldani, hogy iPaden normálisan lehessen olvasni ezt az oldalt? Nagyítani sem lehet… Olyan kicsik a betűk, hogy folyik ki a szemem olvasás közben.

  3. Wiilmos - 2014.06.28. 14:14

    “István”
    Ha sikerült megnyitni a programot akkor valahogy csak elkalauzolod magad a beállításokhoz és a betűméretet megnöveled….
    A gyengébbek kedvéért segítek.

    – Egyéb (tudod a három pontocska jobb oldalt alul)
    – Font beállítása (egy döntött A betű)
    – Pl.: 25p (ha ezt nem találod meg üsd le magad az iPadeddel)
    – RENDBEN

    És kész..

  4. Ibrick - 2014.06.28. 21:13

    Pityu tee heheh Pityu…

  5. Apples - 2014.06.29. 10:33

    Az Apertyre-t nem ertem hisz az fizetős, profi fotósok használják…

  6. Kovács Krisztián - 2014.06.29. 11:21

    Az új szolgáltatás támogatja az arcok felismerését? Ami az iPhoto-ban van, az be lesz importálva? Gondolom ez utóbbit azért megoldják…

  7. csab2 - 2014.06.29. 19:42

    OSX-re csak jövőre fog jönni az új Photos app.

  8. Tomi - 2014.06.29. 22:59

    És ha én már megvásároltam az iPhoto-t akkor majd a másik programot is meg kell vennem? Mert ez így nagyon nem fer.

    • RafaTzara - 2014.06.30. 08:54

      Hasonló cipőben járunk!

  9. Diamond - 2014.06.30. 15:24

    Tomi ! Nem veszik el az iPhoto prgramod. Tovabra is tudod majd használni . Másrészt ha a photos for osx az oprendszer része lesz ( ahogy a cikkben is írjak ) akkor en úgy gondolom nem kell megvenned az uj programot csak fel kell tenned az uj osx-et

  10. Roland1981 - 2014.06.30. 19:07

    Sziasztok!
    Lenne egy kérdésem de nem a témába vág!
    Szóval vettem egy hete egy i5s telkót szeretem is de van egy kis probléma-a telefon bizonyos hívások esetében a másik fél beszédét sokkal erősebb hangon adja vissza mint más esetben én is ők is 30-as számmal rendelkeznek,az én sim kártyám be lett vágva nano méretre lehet ez a baj?
    Több emberrel beszélek egy nap nem értem miért ez a 2-3 az amivel gond van…(egyiknek samu van a másik blackberry)

    • RafaTzara - 2014.07.02. 11:39

      HD hivas, gondolom.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.