Google I/O 2014 Összefoglaló

Skarp 2014.06.26. 15:09 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 479

Két dolog miatt íródott meg ez a poszt: egyrészről hallgattassék meg a másik fél is, másrészről sosem árt, ha teljesebb képet látunk a piacról aminek természetesen a Google fejlesztői konferenciája is számottevő mértékben meghatározó tényezője. Összeszedtük a legfontosabb bejelentéseket, újdonságokat.

Android Wear

A San Francisco-i esemény egyik nagy bejelentése az Android Wear eszközök mai forgalomba kerülése és a képességek demózása volt. A platform többféle kijelzőméretet és formát támogat – kereket és négyszögletest is. Mindig bekapcsolt kijelzője elsősorban notifikációk és lokáció alapú emlékeztetők megjelenítését végzi. A Google Now-t integrálták, és nagyrészt hangirányítással lehet vezérelni a rendszert. Számos szenzor alkalmazását és a Google Mapset is támogatja, illetve más eszközök irányítására is felhasználhatóak lesznek az erre épülő viselhetők.

Természetesen az Android Wear eszközök egy csatlakoztatott okostelefonra építenek – az iWatch esetében is erre számítanak az elemzők. A Google Play alkalmazásoknak ezentúl lehet egy viselhetőkre optimalizált modulja, ami automatikusan települ az órára, miután telefonunkra letöltöttük az anya-appot. A Google természetesen SDK-t is kiadott a platformhoz, hogy a ma kihozott eszközökre egyből lehessen is fejleszteni. A Samsung Gear Live-ja és az LG G Watch-a már most szabadon megvásárolható. Az első köralakú kijelzős darab, a Moto 360 valamikor a nyár folyamán érkezhet meg, de további számos eszköz áll még fejlesztés alatt.

Android One

A korosodó, de a fejlődő piacokon még mindig nagy sikereket arató 4S megmutatta, hogy az Applenek van keresnivalója a felsőkategória alján is, így a Google elérkezettnek vélte az időt arra, hogy erre a kihívásra valami újjal válaszoljon. A recept: végy egy teljesen alap Android szoftvert, kombináld olcsó hardverrel, rázd fel jó alaposan és megkapod az Android One kezdeményezést. Ennek keretében a Google közvetlenül fog együttműködni helyi cégekkel, hogy alacsony költségű hardvereket tudjanak fejleszteni a lokális piacok egyedi igényeire szabva.

Az első ilyen piac az indiai lesz, ahol az első One-program alá tartozó eszközök már ősszel meg is érkezhetnek. Sundar Pichai a Google Androidért, Chrome-ért és Google Appsért felelős elnökhelyettese be is mutatott egy 4,5 hüvelykes, dual SIM-es, SD bővítőhelyes, FM rádiós telefont, amit elvileg kevesebb, mint 100 dollárért fognak majd árulni. Pichai csak “elérhető árú, minőségi okostelefonokat” emlegetett – hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni.

Indiában egyébként a három éves 4S (ami 450 dolláros áron kapható továbbra is) az Apple bevételeinek zömét és márciussal záruló negyedév iPhone eladásainak negyedét adja, ami 10 millió új felhasználót jelentett az Apple ökoszisztémájában. De nem ez az egyetlen keresett modelljük: a fejlődő piacokon nagy sikersztori a 8 gigás iPhone 5C is.

Android Auto

Röviden és tömören: a Google válasza a CarPlayre. Pontosan ugyanazt is adja, csak értelemszerűen Android platformon. Az érvelés a létjogosultságra itt is a veszélyes, vezetés közbeni telefonnyomkodás volt. Hangalapú navigáció, kommunikációs megoldások és zene. A home screen az Android Google Now fícsőrjén alapul, a felhasználók szokásain alapulva releváns infókat és a legutóbbi útvonalakat listázza. A rendszer elvileg a kormányon vagy a fejegységen levő gombokkal is irányítható lesz. A Google elmondása szerint az Android Auto nagyban épít a felhasználó telefonjára, ezért újabb és gyorsabb készülékekkel sokkal jobban használható lesz.

Hangunkkal megadhatjuk a célt, kezdeményezhetünk hívásokat vagy diktálhatunk üzeneteket is a rendszernek. A fejlesztők számára ez a platform is nyitott, az SDK segítségével bármilyen üzenetküldő vagy zenés appot portolhatnak a rendszerre. A Google partnerek terén elég nagyot dobott, az általa gründölt Open Automotive Alliance keretein belül több, mint 40 partner és több, mint 20 autógyártó részéről várhatunk Androidos autókat. A teljesség igénye nélkül: Abarth, Acura, Alfa-Romeo, Audi, Bentley, Chevrolet, Chrysler, Dodge, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Infiniti, Jeep, Kia, Maserati, Mazda, Mitsubishi, Nissan, Opel, Renault, Seat, Skoda, Subaru, Suzuki, Volkswagen, Volvo. A technológiai partnerek közül is szemeztünk: Alpine, Clarion, Harman, Fujitsu, LG, JVC-Kenwood, Nvidia, LG, Panasonic, Pioneer, Renesas.

Az Android Auto várhatóan az év második felében rajtol.

Android TV

A pletyka igaznak bizonyult. A leginkább az Apple TV, a Roku és az Amazon Fire TV funkcionalitását kínáló platform egymás mellé emeli az audió- és videóstreaminget illetve a játékokat és alkalmazásokat. A szokásos Netflix-es, Hulu-s, illetve további streamek elérése nyilván alapfunkció lesz, de hamarosan már a fejlesztők előtt is kinyílnak a kapuk. A platform a várakozásoknak megfelelően támogatja a játékokat is, amit egy multis NBA Jam menettel demonstráltak – az egyik játékos tableten, a másik az Android TV-n játszott. A kontrollereket is támogatni fogja az eszköz.

A Google platform-fókuszú stratégiájához illően a cég nem tervezi saját hardver piacra dobását, ehelyett partnerek egész sorát jelentették be – közöttük olyan tévégyártókat, mint a Sony, a Sharp vagy a Philips. Az első Android TV-s szettek 2015-ben érkezhetnek meg. A platformra televíziós szettek, set-top-boxok és alacsony energiafelvételű játékkonzolok fognak építeni.

Android L

Itt az új, most még csak L-ként hivatkozott Android is – gondolom eddig nem sikerült szponzorszerződést aláírni egy édességipari céggel sem (a hírek szerint azonban visszatérhetnek a régi sémához, az új rendszer neve várhatóan Lollipop lesz). Az új, színes formanyelvet a Googlenél csak “Material Design”-nak nevezik és várhatóan nem csak a telefonon, de az összes platformon ez fogja átvenni a helyet a korábbi külcsínektől. A leginkább a mélységérzetre és valós idejű árnyékokra építő dizájn egyébként egészen tetszetősnek mondható, illetve új animációk, áttűnések is vannak.

A motorháztető alatt is történtek változások, a korosodó Dalvik motort az ART váltja, úgyhogy mostantól az Android is támogatja a 64 bites processzorokat és a több RAM-ot. Beépítésre került rendszerszinten az energiatakarékos mód, illetve az intelligens kijelző-feloldás is. Az oprendszer ősszel érkezik a telefonokra és tabletekre.

És lett Google Fit is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.06.26. 17:32

    Na lehet félni az Applenak.
    A google kiépíti az ökoszisztémát az androidnak, onnantól pedig nehéz idők várnak almáékra, főleg ha nem virítanak valami újat.
    Drukkolok nekik, hogy jól sikerüljön. Azért még maradok ifonnál:))

  2. Boxoló - 2014.06.26. 21:07

    Én is így gondolom IBrick…

  3. Yooozi - 2014.06.26. 21:52

    Szerintem meg marhaság, ezek miatt én biztos nem váltanék. Eddig mindig azzal voltak itt tele a kommentek, hogy az iOS hogy másolja a Droidot, pedig ha jól megnézitek ezt az L-t nagyon sok minden az iOS-ból köszön vissza.

  4. Ibrick - 2014.06.27. 14:02

    Nem marhaság – aki megcsinálja pl az én igényeimnek megfelelő okos órát, annak a telojat fogom megvenni.

  5. Nándi :D - 2014.06.28. 03:04

    A nagy alma a diktator
    A tobbi ceg pedig a csocselek
    Pont.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.