Izzadság-elemző szenzort is kaphat az iWatch

HusztiD 2014.06.23. 16:28 Apple, Egyéb 11 hozzászólás 697

Egyre több és több információ merül fel az Apple közelgő okosórája, az iWatch kapcsán. Talán nem is csoda, hiszen ez lehet az idei év egyik legjobban várt új produktuma, amely az eddigi pletykák alapján mindent tudni fog rólunk. A hétvége folyamán például azt is megtudhattuk, hogy 10 különféle szenzorral lehet felszerelve, most azonban fény derült arra, hogy elvileg az izzadságunkat is kielemezheti az óra.

A legfrissebb pletykákkal a kínai oldalak álltak elő, akik azt állítják, hogy ideiglenesen áll az okosóra gyártása. Elvileg azért nem kezdődött meg még a tömeges gyártás, ugyanis az Apple az amerikai Food and Drug Administration (Élelmiszer-, és Gyógyszer Ellenőrző Hatóság) jóváhagyására vár, hiszen velük kell elfogadtatni a végterméket. A korábbi szóbeszédek alapján már szinte biztosra vehető, hogy az iWatch méri majd a pulzusunkat, a vérnyomásunkat és a glükózszintünket, azonban a legújabb információk szerint az izzadságunkat is képes lesz elemezni a Health alkalmazás segítségével. Az egyelőre nem tudott, hogy a legelső iWatch is képes lesz erre, vagy várni kell még vele 1-2 generációt.

Hogy ebből mi igaz, vagy mi nem, azt nem tudjuk, így nem árt, ha mindenki kellő óvatossággal kezeli a hírt. Az okosóra megjelenése elvilegesen az idei év harmadik negyedévére várható leghamarabb.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Tomi - 2014.06.23. 17:08

    Persze es majd a vizeletet is elemzi,meg mri vizsgalatot is csinal,sot rontgent is fog tudni csinalni;)

  2. Aaa - 2014.06.23. 17:47

    A seggedis kitőrli

  3. Ibrick - 2014.06.23. 19:45

    És gyógyítja a herpeszt, tiszticcssa az orromat:)

  4. Logo - 2014.06.23. 21:33

    Remélem azért dugványozás közben nem kezdi el osztani az észt,hogy túl sokat izzadok a menyecskén!B-)

  5. Krisz - 2014.06.23. 23:25

    Aids ellen is jo lesz,csak szolj a sirinek:)

  6. ATis - 2014.06.24. 12:56

    Spermaszámláló akár köpeletből is! :)

  7. Fapuma - 2014.06.24. 14:02

    Az HIV vírust is meggatolja? Mert akkor mar igazán okos óra! Addig nem :D

  8. The Count - 2014.06.24. 14:25

    Ez egyre szánalmasabb… Mindent beletesznek, és minden olyan is lesz. Ahelyett, hogy tényleg az az elnevezésének megfelelő cuccot csinálnának.
    Mi a szart akarnak ? Orvosi labort ? És ha téved ? Azt fogja mondani minden oké, aztán majd a kórházban kiderűl hogy mégse ? Az amcsik be is fogják perelni… De hiszen az óra azt mondta…. Azért ez merész húzás.
    Egyébként meg már rohadtúl unom hogymindenki az emberek egészségével van elfoglalva addíg amíg pénzt lehet lenyúlni tőlük, bezzeg amikor baj van a kórházak pattogtatják a beteget egymásközt.
    Ez már rohadt unalmas.
    Mailt nem fogom tudni megnézni, de hogy mennyit izzadok azt tudni fogom. Kurva jó. Inkább az eredeti koncepciót kellene tisztességesen megcsinálni.

  9. ATis - 2014.06.24. 19:02

    Spermaszámláló köpeletből! :P

  10. Majom Hal Béka - 2014.06.24. 19:03

    Vegtermeket? :D

  11. Tomika - 2014.06.27. 00:51

    Szerintem ink dicséretre méltó..
    Egy ilyen termékre vártam és voala><
    Az izzadságos cucc szerintem már kicsit túlzás de ha ez a 3egészségügyi cumó benne lesz akkor csak gratulálni tudok:) Óriási siker lesz ha így megcsinálják normálisan:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.