A Siri ezentúl a lakásajtót is bezárja

HusztiD 2014.06.23. 13:05 Apple, iOS 15 hozzászólás 590

Kereken három hete mutatta be az Apple a legújabb iOS 8-at és OS X 10.10-et a Worldwide Developers Conference-n, ahol a legérdekesebb és leghasznosabb újításokat mutatták be. Az automatizált otthonról nem mondtak sokat, de mint kiderült, a telefonunk segítségével könnyedén felügyelhetjük az otthoni dolgainkat. Például leellenőrízhetjük, hogy nyitva van-e az adott ajtó és ablak vagy égnek-e a villanyok.

A második bétában már kicsit jobban fókuszba kerültek az ilyesmik, ugyanis mint kiderült, a Siri nagy segítségünkre lehet ezekben. A HomeKit fejlesztői szoftvercsomag által a gyártók könnyedén létrehozhatnak olyan alkalmazásokat, amiknek a segítségével az otthonunkban található kiegészítőket kontrollálhatjuk. Ezentúl pedig az iOS személyi asszisztense is besegít nekünk, ugyanis ha megkérdezzük, hogy nyitva maradt-e az ajtó, vagy hogy hány fok van a szobában, akkor  válaszolni fog nekünk. Természetesen ennyinél nem állt meg az Apple, ugyanis a Siri közreműködésével akár be is zárhatjuk a nyitva maradt ajtót, lekapcsolhatjuk a villanyokat, vagy beállíttathatjuk vele a számunkra ideális hőfokot.

Ezeknek a működéséhez nem szükséges, hogy egy WiFi hálózaton legyen a készülék és a kiegészítők, így akár a világ másik feléről is leellenőrizhetjük, hogy mi a helyzet az otthonunkban. Egyelőre a Siri nem kommunikál a harmadik fél által megalkotott alkalmazásokkal, így csak a hivatalos kiegészítőgyártók termékeivel képes együttműködni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

15 hozzászólás

  1. Boki - 2014.06.23. 16:13

    Magyarul is megtanitjatnák már :)

  2. Boki - 2014.06.23. 16:14

    Megtaníthatnák

  3. Rogers - 2014.06.23. 16:29

    Szerintem szeptemberben fog tudni . Remélem …..

  4. Zsé - 2014.06.23. 19:07

    Azon gondolkodtam, hogy kb május óta arról szól a pletyka mi lesz benne az IOS 8 ban ami csak Szept lesz (olyan szuper lesz hogy csak na) de már most tudom és sajnos gyakorlatból, hogy az első 8.0 hibás (sajnos) erre majd várjuk a javítást a 8.1 et kb karácsonyra, és onnantól meg már jönnek a pletykák a 9,0 ról. Pedig a 6.1 től jó volt a rendszer és ezzel a rossz Marketingel sokkal több kár okoznak az Apple nak.

  5. Ibrick - 2014.06.23. 19:38

    Ha nem kell hozzá wifi, akkor hogy fog működni?

  6. MacKo - 2014.06.23. 19:42

    Annyira szeretnem mar a mobilommal lekapcsolni a konyha villanyt

  7. Apples - 2014.06.23. 19:54

    A gyerekeken mikor lehet vegre levenni a hangerőt mobilrol??? Legalabb egy rendes funkcio lenne!

  8. nylontacsko - 2014.06.23. 22:37

    iOS 8ban már tud magyarul a Siri. Ez több hírben is megjelent. (?)

  9. Krisz - 2014.06.23. 23:23

    Boki,ilyen jellegtelen nyelvet nem fognak programozni,tanulj meg angolul vagy legalabb azokat az utasitasi szavakat azt kesz

  10. iMarcell - 2014.06.23. 23:37

    És ha arra kérem Siri-t hogy halkítsa le a szomszédban a zenét, akkor megcsinálja?:D És a home kit-hez nem kell majd valami szerkentyű? Csak úgy lekapcsolja a villanyt?

  11. FF - 2014.06.24. 00:13

    Elég egy kapcsoló a biztosítékszekrénybe, azt jóvan

  12. LiEuTeNaNt - 2014.06.24. 04:05

    Nem szerentém, ha egy mobillal irányítható lenne a lakásom. Talán kicsit sci-fi, de szerintem aki igazán ért a programozáshoz, megoldhatja, hogy az ő “sirije” is kinyissa az én garázsomat…

    Welcome to Watch Dogs…

  13. Lerobi - 2014.06.24. 14:59

    Idág még nincs magyar a siriben,IOS8. :-(

  14. Ibrick - 2014.06.24. 22:54

    Látszik, hogy nem értetek a telefonotokhoz,
    Már most is le tudja kapcsolni a villanyt, csak rajtad múlik.
    Célozz ügyesen, találd el a kapcsolót, ennyi:))@

  15. The Count - 2014.06.24. 23:43

    Az a gond, ha nem külsős progit használsz, és feltörik az apple alkalmazást, akkor a saját lakásod be se zárd. Én nem bízom ebben, mint ahogy az elektronikus fizetésben sem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.