Rendkívül gyengén teljesít az új Apple iMac

HusztiD 2014.06.20. 12:52 Apple, Mac 2 hozzászólás 914

A múlthét folyamán már felröppent a hír, mely szerint ezen a héten új iMac-ek érkezhetnek. Sajnos csak egy darab gépet kaptunk az Apple-től, amivel a belépőszintű felhasználókat próbálták célba venni, a többi modell ára pedig minimálisan jóárasítva lett. Az új modell kicsit keserű fogadtatást kapott, ugyanis lényegesen gyengébb lett az eggyel fölötte lévő géphez képest, ugyanakkor annyival nem lett az olcsóbb.

Készült egy új teszt, melyből talán annyira meglepő adatok nem derültek ki, hiszen várható volt, hogy gyengén teljesít majd a legolcsóbb masina. A 2014-es iMac-ben egy 1.4 GHz-es Core i5-ös processzor található, amely korábban már a MacBook Air gépeiben is bemutatkozott. A Benchmark tesztek alapján megnézték a processzor egy, illetve többmagos teljesítményét, ahol 2820 és 5435 pontot ért el. Ezzel szemben a nagyobbik testvére 2882 és 9204 ponttal verte az új jövevényt. Továbbá az is kiderült, hogy az alapból 8 GB memóriával érkező gépet nem lehet tovább bővíteni, mivel a modult eleve az alaplaphoz forrasztották.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. csab2 - 2014.06.20. 18:20

    Nem meglepő, hogy a 4 magos proci kb. 2x teljesítményt nyújt a 2 magoshoz képest. Ehhez a konfighoz meg bőven elég a 8 giga RAM. Lehetett volna még olcsóbb.

  2. Anonim - 2014.06.21. 00:18

    + a GHz-t is nézzétek már. JAJ, még jó hogy az 1,4 vagy a 2,7 nem pörög úgy mint a 3 felettiek. megint egy üres cikk-.-

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.