Jony az új anyagokról beszélt

Skarp 2014.06.18. 18:13 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 15 hozzászólás 808

Ive is megerősítette, a “jövőbeli cuccok” esetében új anyagokra számíthatunk. A New York Timesnak adott interjúban arról beszélt, hogy évek óta kísérleteznek újfajta anyagokkal, bár igazán konkrét részleteket nem osztott meg ezzel kapcsolatban. “Olyan anyagokat fogunk felhasználni az érkező termékekben, amilyeneket azelőtt még soha sem. Évek óta ezen dolgozom.” – mondta a dizájnguru, amikor a riporter az Apple holisztikus dizájnmegközelítéséről kérdezte. Ez az az iskola, ami különösen nagy hangsúlyt fektet a használt anyagok tulajdonságaira is a tervezésnél.

“Forma, az anyag és a folyamatok – gyönyörűen egybefonódnak, tökéletesen összekapcsolódnak. Anélkül, hogy megértünk egy bizonyos anyagot (legyen az fém, műanyag vagy szénszál), vagy például azt, hogy miként lesz az ércből fém, soha nem fejleszthetünk és alakíthatunk ki megfelelő formákat.”

Tim Cookról azt mondta, hogy a jelenlegi CEO azóta vesz részt a designteam munkájában, amióta a cégnél van, betöltött posztjától függetlenül. Újabb részlet:

“Tisztán emlékszem az időszakra, amikor még műanyag hordozható gépeket gyártottunk. Steve, Tim és én leültünk és elhatároztuk, hogy építünk egy elképesztően vékony és könnyű hordozható számítógépet. Mérnöki szempontból számos kihívásnak néztünk elébe, a legnagyobb a titánium használata volt. Azt jelentette, hogy teljesen újra kell terveznünk mindent és új partnereket találnunk. (…) Tim alapvető szerepet játszott az új területekre és új anyagok használata felé vezető úton.”

Tim a cég mögötti ellátólánc szürke eminenciása – minden alkalommal, amikor az Apple új gyártási eljárást fejleszt ki, szükség van a részvételére, így egyből érthető a szerepe az ilyen tevékenységekben, még akkor is, ha a látszat mást mutatna. Érdekes lenne tudni, hogy a már ismert szintetikus zafíron és a liquidmetálon kívül van-e szó további új anyagokról.

A MacObserver szerint jóval sokatmondóbb az, amit Ive nem mond el, mint az amit igen. A legtöbb céggel ellentétben az Apple nagyon gyorsan és korai fejlesztési stádiumban hajlamos lelőni a várakozásokhoz nem felérő termékeket. A nyilvánvaló hátrányok mellett előnnyel is jár ez a megközelítés: ha a fejlesztés átlép egy bizonyos kritikus pontot, teljesen biztosak lehetünk abban, hogy piacra is kerül majd. Emiatt, ha Ive arról beszél, hogy valamin évek óta dolgozik, bizonyosak lehetünk abban, hogy az Apple ki is jön majd vele. Az MO szerkesztője szerint ez a következő másfél évben bármikor megtörténhet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

15 hozzászólás

  1. Q - 2014.06.18. 18:51

    a cikk elolvasása után már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan:

    ennek a tagnak most a feje tetején is szakáll, vagy az arcán is haj nő?

  2. Pal007 - 2014.06.18. 19:35

    Q!
    Qva gyenge poén volt…

    • Q - 2014.06.18. 22:21

      az már egyszer biztos, mr. garrison

  3. Ibrick - 2014.06.18. 19:37

    Ja és ha téged megfordítunk Q, akkor meg Ó vagy :)

  4. MacKo - 2014.06.18. 21:05

    Q, tenyleg felteszi a legfontosabb megvalaszolatlan kerdeseket. Mostmar engem is erdekel!

  5. Qpack - 2014.06.18. 22:18

    Eddig nem figyeltem meg, de mostmar engem is erdekelne :D

  6. Ibrick - 2014.06.18. 23:10

    “Jony az új anyagokról beszélt”
    Engem az is érdekel milyen anyagot szív ez a Jony gyerek:)

  7. The Count - 2014.06.19. 10:18

    Ibrick: látod most egyetértek veled. A múltkorit betudom annak hogy rossz napod volt :).
    Egyébként ez a Jony gyerek kissé problémás. Egy korábbi nyilatkozatában mondta hogy nyomasztja a fekete doboz (számítógép) és ezért fehér minden. Utálta a számítógépeket, meg a fekete dobozt, ami a számítógép volt. Talán nem kellene az Ő gyerekkori traumája végeredményét ráerőltetni az emberekre. Nekem baromira nem jön be amit csinál, de ettől függetlenül egy szimpatikus figura a cégnél.
    A másik dolog, hogy ha egy cégnek ennyi pénze van fejlesztésekre meg anyag kisérletekre, akkor hogy a fenébe lehet, hogy ugyanazokat a szar anyagokat használják mint a többiek ? Az új Dell gépek is titán-alu kombó tokban vannak. És hogy lehetett hogy a szifon 5 lekopott kb 1 hónap alatt ? Ekkora innovációval ez nem lett volna megengedhető. Igazából a háttér megvan, csak kifogytak az ötletekből. Nekik nem ilyen nulla fejlesztésekkel kellene kijönni hogy zafir, meg nagyobb kijelző, meg buzis dizájn. Ekkora háttérrel sokkal nagyobb durranást várna az ember. Sok ott a tehetség csak már kifogytak az ötletből.

  8. Bandita - 2014.06.19. 13:26

    Igazad van egyetértek!

  9. Lacika54 - 2014.06.19. 13:43

    Kedves The Count!
    Őrizd meg ezt a hozzászólásodat és olvasd el kb. egy-másfél év múlva.
    Majd megláthatod hogy mekkorát tévedtél……
    Jó Jonny fiút meg ne bántsd, hiszen ő Isten után a második és mint tudjuk Isten is tévedett már nemegyszer…… pl. hogy megalkotta az embert de azért ezt a kis bakit nem számítva egész jó munkát végzett a többi teremtménnyel.

  10. Ibrick - 2014.06.19. 13:46

    Hát igen, nagyon ciki az i5s ezzel a szar anyag használattal. Ez a technológia nulla. Kopik le a máz a telefonról. Nem is kell helytelen használat hozzá. Ezek olyan szarvas hibák amiket nem kellene elkövetni.
    Megveszem több mint 200 ezerért, azt várom el, hogy ne pattogjon le róla a festék. Ez egy SZAR munka! Félre értés ne essék én szeretem az Apple cuccait, de ez nálam kiverte a biztosítékot.

  11. Boki - 2014.06.19. 20:06

    Ibrick : like

  12. Tomi - 2014.06.22. 20:35

    .

  13. iBolya - 2014.06.22. 21:29

    Like

  14. The Count - 2014.06.25. 00:35

    Lacika: én nem bántom, mert mondtam h szipatikus figura, csak nem teccik amit csinált.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.