Az iWatch és mindkét iPhone 6 megkapja a zafírüveget

HusztiD 2014.06.17. 10:31 Apple, iPhone 12 hozzászólás 2 731

Még az év elején felmerültek a különféle pletykák, melyek a zafírt emlegették. Az Apple egyik partnere, a GT Advanced 100-200 millió készülékre elegendő üveget tud legyártani évente – legalábbis ezt mondták az év elején napvilágot látott hírek. Ezek után jöttek a különböző pletykák, melyek alapján csak az okosóra kap zafírt, majd olyanok is voltak, amik csak a nagyobbik iPhone-ra tippeltek, hiszen azt már prémiumként hozták fel. A legújabb értesülések szerint az Apple idén mindent zafírba boríthat, hiszen elegendő mennyiségben áll az a rendelkezésükre.

Matt Margolis elemzőnek alkalma volt szétnézni a GT Advanced-nél, ahol nagyon érdekes dolgokra lett figyelmes. Egy UBS felmérés alapján a zafírt előállító gyárnak valamivel több, mint 1500 kemencéje volt, amellyel a zafír előállítására voltak képesek. Matt értesülései szerint a vállalatnak jelenleg 2500-nál is több kemencéje van, amikkel már éves szinten több, mint 200 millió 5 colos kijelzőre elegendő zafírüveget tudnak legyártani. Elvileg a GT Advanced már csupán az Apple-re vár, ugyanis a hónap végéig leadhatják a megrendeléseiket, így akkor ténylegesen megkezdődhet nagy számban azoknak az előállítása. Hogy végül mire használják fel az almások a zafírokat, azt egyelőre nem tudni pontosan, de a hírek szerint viszontláthatjuk azokat mind a 4.7 és 5.5 colos iPhone-ban, továbbá még a régóta pletykált iWatch is megkapja azt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. Robit - 2014.06.17. 11:22

    Remélhetőleg a 2 telefon között csak méret különbség lesz…

  2. iBolya - 2014.06.17. 11:59

    Csúnya

  3. Robit - 2014.06.17. 12:16

    Mi csúnya ?

  4. Qpack - 2014.06.17. 12:54

    Az eddigi osszes koncepcio jobban nez ki, mint azok a hatlapok amelyek kiszivarogtak.
    Ha olyan lenne mint ami kepen van egy rossz szavam se lenne.

  5. iBolya - 2014.06.17. 14:29

    Nekem nem tetszik bocsi

  6. Ibrick - 2014.06.17. 15:09

    Szerintem a fenti kép csak egy illusztráció a cikkhez.
    Nem kellene össze veszni rajta :)))

  7. Pete - 2014.06.17. 15:16

    Igen az de ez tenyleg szep lenne! Amugy ertem h evi 200 millio,de nem tudom a szamokat.ez eleg? Tavaly mennyit adtak el?

  8. Hami - 2014.06.17. 15:53

    Fenti kép miért lenne csunya?? Ja a fröcsöntöt robotos telefonok a szépek?? Sok sikert hozzájuk. Szerintem szép letisztult forma ami a képen van. Én dijaznám ha ilyen lenne

  9. saaaXo - 2014.06.18. 00:05

    Robi hozzaszolasat adom!
    Nagyon jo lesz ha csak meret kulombseg lesz. Mert ha esetleg a nagyobb telo erosebb lesz es csak azert kenyszerul megvenni az ember a nagyobb telot mert az erosebb kozbem nem akar nagyobb keszuleket az eleg tre lenne. De minden esetre barmi is lesz en a 4.7eset viszem.

  10. Macsek - 2014.06.18. 06:31

    Ha van eszük, speciális extrákat kap az 5.5-es, amit egy átlag felhasználó nem nagyon használ ki, így a lakossági felhasználásra megérné megvenni a 4.7-est, az 5.5-es pedig jó lenne az “okosoknak”. Így mindenki jól járna, ha egyformán erős “gépek” jönnének ki. A képen meg mesés, amit látok… :)

  11. Eva - 2014.06.21. 06:04

    Miert lenne más a valóság mint ami a képen van?

  12. iBolya - 2014.06.22. 21:27

    Évával értek egyet. Miért lenne más a képen?
    És különben lehet más véleményetek, de szerintem akkor se szép!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.