Ive: Minden az eddigi kerékvágásban folyik tovább

Skarp 2014.06.15. 14:48 Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 10 hozzászólás 592

A New York Times cikke megerősíti, amit többen is állítottak már korábban: Jobs-szal ellentétben Cook sokkal kevésbé megszállottja a termékfejlesztés nüanszainak, helyette vezetőire bízza a dizájn irányítását. Ez persze nem jelenti azt, hogy Cook kimarad az egészből: érdekességként említették meg, hogy Cook maga vitte a hátán az iPad mini projektet egészen a megjelenésig.

Robert A. Iger, a Disney vezetője és az Apple elnöktanácsi tagjának elmondása szerint Cook gondolta úgy, hogy az emberek imádnák a kisebb és némileg olcsóbb tabletet – Jobs nem látott benne piacot. Tim nem nyilatkozott a NYT-nak, Jony Ive viszont igen. Ő úgy véli, nem igazán változott semmi: Cook igenis törődik a vállalat legfontosabb missziójával, az innovációval.

“Őszintén szólva nem hinném, hogy bármi változott volna. És ez vonatkozik az új, érdekes termékek utáni nyavalygásra is. Az emberek pont ugyanígy viselkedtek, mikor az iPhone-on dolgoztunk. (…) Míg Steve mániákus volt, ha a dizájnról volt szó, Tim csendes megfontoltságot sugároz. Mindent nagyon alaposan, több idő alatt emészt meg, bizonyítva, hogy tudja hogy fontos dolgokról van szó.” – mondta a dizájnguru főnökéről. Ez egybecseng Cue CC-n tett nyilatkozátaval, miszerint Jobs halála után nem volt semmiféle átállás vagy éles váltás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. S - 2014.06.15. 15:59

    Helyes! :-)

  2. Ibrick - 2014.06.15. 18:56

    Na ezt meg tárgyaltunk , nagy öröm, boldogság.
    Csak az a fránya innováció az hiányzik. Gondolom Jobs irányítása alatt nem lehetett volna buzi design i7 és ikonok sem.

  3. csab2 - 2014.06.15. 19:32

    Hagyjuk már ezt a nincs innováció dumát! Rohadtul unalmas és mellesleg nem is igaz.

  4. Ibrick - 2014.06.15. 20:06

    Ne azt mond, hogy bebeeee nem is igaz, hanem sorold…

  5. Fehérsólyom - 2014.06.15. 20:45

    Nem az innovációval van a baj. Sokszor csak ici-pici figyelmességek hiányoznak. (Más cégeknél is.) Pl. hogy mennyire értelmetlen, felesleges, és használhatatlan a kettős “Home gomb” nyomásra megjelenő “Task list”. Váltani vagy bezárni egy alkalmazást sokkal normálisabb volna ha több ikon jelenne meg, és nem kéne húzkodni a bezáráshoz. Ahogy régen volt, úgy már eppen megfelelő lenne. Nem kéne bámulni a rég nem érvényes előképeket sem. Amúgy az alkalmazások közti váltáshoz nagyszerű lenne két ujjal húzkodni a képernyő széléről a soron következőt. Jajj de nagyszerű lenne!!! Meg vannak olyan megszokhatatlan apróságok, mint pl. hogy az előző alkalmazást ne a képernyő jobb széléről keljen behúzni, hanem egy logikus “vissza” mozdulattal balról. (Nemrég mondjuk még rosszabb volt a helyzet: Safari-ból meghívva egy másik alkalmazást, jobbról jött az be. Azután mikor vissza akart váltani az ember, hát naná hogy balról próbálta visszahúzni a Safari-t. Mostanában variáltak valamit az animáción, úgyhogy legalább ez az ellentmondás nem annyira feltünő.)

  6. iOlvasó - 2014.06.16. 07:08

    Tzdom, hogy iPhone az oldal neve, de nem lehetne, hogy iPadon is olvasható legyen?

  7. iDani - 2014.06.16. 09:32

    iOlvasó: de lehet!

  8. iDani - 2014.06.16. 09:37

    Ibrick: te hogyan csinálnád? Ez innovatívsághoz nagyon sok dolog kell, amin mind dolgoznak az Applenél, és máshol is. Szerintem is picikét unalmas ez szöveg. Azt mondom csináld te jobban, és megláttjuk mi fog belőle kisülni. Ha meg valakinek nem tetszik az új rendszer (iOS), nem kell Apple-ösnek lennie. Van 1 mrd másik opcsirendszer (Android), senki sem fenyegetett meg, hogy iOS használj. Vagy mégis?

  9. iDani - 2014.06.16. 09:38

    ^ Az

  10. Ibrick - 2014.06.16. 17:26

    Kedves iDani szerintem rosszul látod a dolgot.
    Nem nekem kell megmondani mit kell az applenél csinálni.
    Meg az is elég gyengusz, hogy “ha nem tetszik ne légy Apple-ős (Hehe ez teccik : Apple-ős)
    Nekem, ha valami tetszik vagy nem tetszik elmondom a véleményem, ez a dolgom, mert én a felhasználó vagyok. Nekem van iPhone-iPadom és azt szertném ha még jobb lenne. Volt Mac prom is de azt eladtam mert szerintem a Windows jobb.

    Lehet itt szépíteni a dolgot meg, hogy szárnyalnak a részvények, de ez olyan szánalmas duma mint amit az orbi kormány nyom. Minden fasza az emberek meg tömegesen menekülnek külföldre a megélhetés végett.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.