Az Apple vadássza a hamis App Store értékeléseket

HusztiD 2014.06.14. 15:40 Apple, Egyéb, iOS 1 db 343

Az elmúlt hetek folyamán már számos hírt hallhattunk az App Store-t illetően, hiszen szépen, lassan átalakítja azt az Apple, a könnyed átláthatóság végett. Még ezen a héten arról is beszámoltunk, hogy finomítanak rajta, de most úgy néz ki, hogy további intézkedéseket csinálnak a kaliforniaiak, hiszen a TechCrunch kicsit utánajárt a dolgoknak.

A hírek szerint az Apple még az év elején megkezdte a nagytakarítást, hiszen az App Store-ban található alkalmazások jelentős részénél hamis értékelések figyelhetőek meg. Ez egyrész sportszerűtlen a többi fejlesztővel szemben, másrészt pedig elég erős hatással van az aktuális toplisták alakulására. Például a Better Fonts Free alkalmazás korábban 20 ezernél is több értékeléssel rendelkezett, ám mostanra már csak 4 ezret tudhat a magáénak. Egyelőre nem tudni, hogy az almások milyen módszer alapján szűrik ki a hamis véleményeket, de ugyanakkor nem nehéz megtalálni a spam-szerűen ható, megvásárolt értékeléseket.

A baj az, hogy minden fejlesztőnek van vásárlási lehetősége. Egy fórumon például azt írta az egyikük, hogy sokan vesznek 50-100 darab 5 csillagos értékelést, mely nyilvánvalóan nagy hatással van az eladásokra. Hogy az Apple mit fog lépni az ilyen esetekben az egyelőre kérdéses, viszont nem kizárt, hogy a durvább esetek hatására törlik az alkalmazásukat, vagy épp tiltólistára adják a fejlesztőket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Zoli - 2014.06.14. 16:56

    Black Market oldalakon mindent meg lehet venni…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.