Újabb Apple Maps funkcióval bővülhet az iOS 8

HusztiD 2014.06.10. 11:25 Apple, iOS 2 hozzászólás 511

Korábban már nem egy pletyka állította, hogy az Apple a Maps szolgáltatásának a bővítését tervezi, hiszen nem szeretnének a konkurens Google-höz képest lemaradni. Voltak olyan információk is, melyek szerint az idei WWDC alkalmával bemutatják az újdonságokat, ám erre valamilyen okból nem került sor.

Egy fejlesztőnek köszönhetően most új információk szivárogtak ki a témát érintően, hiszen a jövőben elvileg könnyebben megtalálhatjuk a Maps által a leparkolt autónkat. Az egész az M7-es chipre támaszkodna, hiszen a tavalyi iPhone 5S-ben debütált processzor a mozgás és a gyorsulás érzékelésére is képes, így ha elhagytuk a gépjárművet, akkor a későbbiek során könnyedén meg tudja mondani a telefonunk, hogy az pontosan hol található. Ez például nagyon hasznos lehet, ha egy nagyobb bevásárlóközpontban parkolunk le, ahol autók ezrei találhatóak meg. Ahogyan a fenti képen is látszik, a térképszolgáltatás fájljai között 6 új kocsit ábrázoló ikon jelent meg, amely arra adhat utalást, hogy hamarosan elérhetővé válik az Apple új szolgáltatása.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. ViTamás - 2014.06.11. 01:04

    Nem szeretnének lemaradni?!
    Előbb esetleg meg kéne közelíteni, legalább fényéven belülre kerülni.

  2. MacKo - 2014.06.11. 11:23

    Na, ja. :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.