Tim Cook megtalálta a maga útját

Skarp 2014.06.05. 19:50 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek, Tim Cook 8 hozzászólás 741

Tegnap azt elemezgettük, hogyan lett az anno szürkének tűnő Federighiből az utóbbi két évben az Apple egyik emelkedő csillaga és mi lehet a jövője a vállalatnál. Ma kicsit Cookról elmélkedünk, azonban az írásunk témája miatt elengedhetetlen volt megemlíteni a tegnapi cikket. Ahogy azt az előző írásban is fejtegettük, a Steve Jobs-féle prezentációk korának vége. Két dolog biztos: egyrészről várhatjuk ölbe tett kézzel egy újabb vizionárius felemelkedését, aki pótolhatja a hiányt, de ennek bekövetkezésére a közeljövőben igencsak kevés esélyt látok. Másrészről Tim Cook nem Steve Jobs. A jó hír, hogy Cook mindkettővel tisztában van.

Megint két dologgal tudunk jönni. Azokkal, amiket az Apple-re hurrogók sokszor elfelejtenek. Egyrészt azt, hogy egy vállalatot egészen sokféleképpen lehet ilyen sikerre vinni, Jobs útja csak az egyik volt ezek közül. Másrészt bár valóban hatalmas szerepet játszott Steve a vállalat történetében, egy olyan erős team nélkül, mint amilyet összeválogatott sehova se juthatott volna. Túl messzemenő következtetés lenne azt gondolni, hogy Jobs gondolt az utódlására, mikor létrehozta azt a vállalati kultúrát és tréningrendszert, ami kitermelheti azokat a sztárokat, akikkel a cég jövője biztosított? Valószínűleg ehhez szorosan kapcsolódik az Apple titkos, évente megrendezésre kerülő Top 100 meetingje is.

Jobs hiánya ellenére az Apple dúskál a tehetséges emberekben. Ez egyrészről a kiváló szelektor Steve érdeme, másrészről a cég mágneses erőteréé. Cook pontosan tudja mik a gyengeségei, és ezekben erős emberekkel veszi körbe magát. Egyszemélyes tekintélyelvű uralom helyett csoportmunkán alapuló megközelítést alkalmaz. Rájött, hogy soha nem lehet belőle Steve Jobs, így nem is próbál az lenni. Helyette szabad utat enged a vízióval rendelkező vezetők felemelkedésének a vállalati ranglétrán, hogy ő maga csak a lényegre koncentrálhasson. Homlokegyenest eltérő megközelítés, de működhet.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. S - 2014.06.05. 19:58

    Működik! Láthatóan!

  2. Vélemény - 2014.06.05. 21:01

    Szerintem is határozottan jó az irány !

  3. Ibrick - 2014.06.05. 22:14

    És a fenti képnek lehetne a címe “a végtelenbe és tovább… “

  4. ViTamás - 2014.06.06. 09:28

    Blablabla …
    Az összes felsorolt pozitívum bármely nagy cég vezetőjére igaz. Semmi kiemelkedőt nem tett ez az ember.

  5. Hapsi - 2014.06.06. 11:27

    Én a helyükben eleve fektetett 8-ast tettem volna! Sokkal fantáziadúsabb és sokat igérő…

  6. Bandita - 2014.06.06. 16:22

    Cook szerintem egyáltalán nem jó vezető!

  7. iPad felhasznalo - 2014.06.08. 09:19

    Cook egy szakmunkas, Jobs pedig zseni volt. Az apple-t a lendulete viszi tovabb, nem pedig Cook barmilyen kepessege. Jobs pedig azert volt zseni, mert o a semmibol huzta fel a ceget, a fellegekbe. Legalabbis nekem ez a velemenyem.

  8. Bandita - 2014.06.09. 09:11

    Cook meg visszavezeti szép lassan a semmibe……

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.