Esélylatolgatás a mai WWDC margóján

Skarp 2014.06.02. 14:29 Apple, Egyéb, Tim Cook 5 hozzászólás 1 064

A csendes Tim Cook lép a színpadra, kritikusai károgása közepette – ilyen címmel jelentetett meg cikket a Forbes a mai WWDC előzeteseként. A tavalyin jelentették be az eleinte igen komoly kritikákat kapott iOS 7-et, ami a legfrissebb hírek alapján az ellenállás dacára is siker lett: az iPhoneok 90 százalékán már az fut. Éppen itt az ideje az iOS 8 megvillantásának. Az írás kiemeli, a ciklikus termékfrissítés vált az üzletmenet gerincévé, mióta Tim átvette a kormánykereket, és szigorúbb ütemben jönnek a hardveres updatek, mint valaha. Eddy Cue “ez a legjobb pipeline a cégnél töltött 25 évem óta” nyilatkozatából azonban arra következtethetünk, hogy ez csak az altatás része volt. Hogy mivel készülnek, vagy hogy látunk-e ebből valamiféle előzetest, azt az Apple zárt kártyás játékstílusa miatt az esemény előtt nem fogjuk biztosra tudni.

Lehet persze pletykálni és sokszor bele is trafálnak páran, de az Apple-t körülvevő “rumoripar” lassan kezelhetetlen mennyiségű fehér zajt termel. Ezért is furcsa, milyen agresszívan támadják Cookot, még annak ellenére is, hogy remek negyedévet hozott a cég és teljesen nyilvánvaló, hogy valami nagy dobásra készülnek. Természetesen sosem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy bármi komolyat villant az Apple, de úgy véljük, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Egy biztos, a Guardian és CNET eléggé konfrontatív címekkel hozott le cikkeket a Cookra nehezedő nyomásról, ami valóban érezhető is. Sokszor vetik a CEO szemére azt is, hogy az innováció már kiveszett az Appleből, ugyanakkor nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy mióta átvette a kormányt 2011 augusztusában, az Apple részvényei felülmúlták a Dow Jones és az S&P 500 indexeket és százalékpontnyira vannak attól, hogy ugyanezt tegyék a Nasdaq-kal is, ami nem kis szó. Jelenleg is 630 dollár fölött jegyzik a vállalat papírjait.

Az iPhone továbbra is rekordmennyiségben fogy és bár az iPad némileg lassul, ez a tabletpiac növekedésének tudható be. A felhasználók túlnyomó része továbbra is elégedett és nem látni tömeges elpártolást. A fehér zajt a tech-elemzők és újságírók generálják, akik mindenáron meg akarnak győzni minket arról, hogy Jobs halála egyet jelent az Apple második reneszánszának végével is, a nyomás főként az ő tevékenységük által nő. A Forbes rávilágít arra is, hogy bár sok mindenben más úton halad, Cook ugyanolyan maximalista, mint Jobs és a “nem dobunk piacra semmit, amíg nincs teljesen kész” elvhez körme szakadtáig fog ragaszkodni. Nem meglepő ez annak fényében, hogy jelen volt a Jobs-éra nagy bukásainál (Antennagate, Mac Cube) és elsőkézből is megtapasztalta milyen beleszaladni egy hatalmas pofonba (Apple Maps). Kiemeli azt is, hogy az iPod és iPhone között 6 év telt el, az iPhone és az iPad között további három.

Cook erre az évre számos új terméket ígért, azonban egyáltalán nem biztos, hogy kész iEszközöket fogunk látni ma. Nagy a nyomás, de ha a termék félkész Cook inkább tartani fogja a hátát a vállalat jövője érdekében. Egy dolog azonban biztosra vehető, sok kérdésünkre fogunk választ kapni és izgatottan állunk majd fel a stream elől. Ha pedig bemutatásra kerül valami hardveres újdonság is, annak csak külön örülünk majd.

Ami szerintünk biztosan lesz:
– OS X 10.10
– iOS 8 + Healthbook
– Otthon-automatizációs platform vagy valamilyen, erősen internet of things fókuszú bejelentés

Amit még elvárnánk/ami még jöhet:
– Olcsóbb Macek
– Mobilfizetés
– További Beats részletek
– Valamilyen Apple TV tweak, hogy újra egyértelműen az élre kerüljön a termék
– Esetleg a kisebbik iPhone 6

Amire elenyésző az esély/ami esélytelen:
– Phablet méretű iPhone 6
– Teljesen új Apple TV
– iWatch

Este találkozunk, 18:00-tól livestream, 19:00-tól pedig az érdemi rész következik. Kiváncsian várjuk a fenti listáról mit sikerült eltalálnunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.06.02. 14:40

    Az iOS alkalmazasbol lesz a live stream, vagy csak a honlapról ?

    • Skarp - 2014.06.02. 16:19

      Nem, csak a honlapról lesz elérhető a stream.

  2. Krissz - 2014.06.02. 15:03

    AppleTV-ről hogy lehet követni?

  3. LALI - 2014.06.02. 15:04

    Oké ma este 6-kor fellépek kíváncsi leszek………..
    :)

  4. Yooozi - 2014.06.02. 16:06

    Az Apple TV-n elvileg meg kellett jelenjen az Apple Event csatorna, azon lehet majd nézni, illetve az apple.com is streameli.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.