Nyáron érkezhet meg a Microsoft új okosórája

Skarp 2014.05.30. 17:54 iPhone 16 hozzászólás 874

Valamivel több, mint egy éve kerültek szóba először a nyilvánosság előtt a Microsoft okosórás tervei, egy tegnapi jelentés alapján azonban jóval közelebbivé válhat a megjelenés. A hírek szerint a Microsoft nyitni készül, ugyanis nem csak saját Windows Phone platformjával, de az Androiddal és az iOS-szel is kompatibilis lesz az eszköz. A Forbes cikke alapján bármiféle henkölés, módosítás nélkül, a dobozból frissen kivéve képes lesz szinkronizálni magát mindhárom platform eszközeivel.

A viselhető kütyüt jó eséllyel telepakolják szenzorokkal, például olyan optikai komponensekkel, amiket a cég Xbox Kinect csapata tervezett és hozott létre. A források szerint megjelenését tekintve leginkább a Samsung Gear Fitjére hasonlít, és érintőképernyője lesz, ami a csukló belső részén fog elhelyezkedni – a privacy mindenek fölött. A pletykák 2013-ban indultak be, mikor elterjedt, hogy a szoftveróriás másfél hüvelykes kijelzőket tesztel, sőt egyesek még azt is tudni vélték, hogy egyszerre dolgozik a projekten a Surface-ért és az Xbox-ért felelős fejlesztői team. A legdurvább pletyka talán az volt, amelyik szerint átlátszó alumíniumból fog készülni a végleges termék.

A megjelenési dátum ismeretlen, de állítólag koranyárra készen lehetnek vele. Volt a redmondiaknak egy korábbi okosórás próbálkozása is, még 2008-ban, a Smart Personal Object Technology (SPOT) platform formájában. Ennek keretein belül olyan óragyártók használták fel a Microsoft szofverét direkt erre tervezett eszközeikben, mint a Suunto, a Swatch vagy a Fossil. 60 dolláros éves előfizetési díjért FM hullámokon keresztül időjárási, forgalmi és egyéb releváns adatokat küldtek a SPOT eszközökre.

Kiváncsian várjuk, hogy a sokak által csak Surface Watchként aposztrofált készülék jobb fogadtatást kap-e, mint nagyot bukott szellemi elődje.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

16 hozzászólás

  1. The Count - 2014.05.31. 04:09

    Tulajdonképpen már mindenkinek lesz csak az almának nem. Addig dizájnolnak meg szarakodnak hogy bukják az egészet, mert a várt durranás el fog maradni. És itt jön az a szöveg hogy a többi az almához képest gagyi és szar. Én a mostani cuccainál nem ezt látom. Amit az OSX 10.9.3-mal mûveltek az gyalázatos. Aki dolgozna a gépen az újratelepít vagy áll. Adatmentés video vágásnál pedig nem valószínű hogy van. Annyi terrát nem lehet normális idő alatt menteni. Ennyiért ? És az is alma!!! Nem csak ájfon meg tablet létezik, bár azok is szarok mostanában. Most azokkal basztak ki akik tényleg dolgoztak a gépen. Na ez már tényleg felháborító. Ja és nem tudják mitől van !!! Na ez viszont szégyen. Ilyen nincs a windowsnál. Én ugyan nem haszálok sok éve csak egy gépen windowst, de ilyen baki azért nincs benne.
    Neszeneked Apple!

    • valaki - 2014.06.03. 21:02

      igen nincs, mert ott ha új oprendszert akarsz telepíteni le is törlöd az adott partíciót. Ne hasonlítgassuk már a windowst meg az OSX-et, ég és föld a két rendszer, a winfos fagyásairól nem is beszélve.

  2. Zs - 2014.05.31. 08:37

    A mavericks egy rakat fos, otthonra jó, de munkára nem. Random módon lefagy, Adobe szoftverek szintén kifagynak. Munkára maradjatok Mountain lion-on.

  3. LALI - 2014.05.31. 09:17

    Egyetértek, felébredhetne már egy kicsit az apple…..

    Nagyon szorít az idő és a Samsung már két lépéssel előttük áll!

    A Samsung okos tévékkel, Samsung Galaxy Gear, Samsung Galaxy Gear 2 okos órákkal…..

    És már a Microsoftnak is lesz valószínűleg egy kicsi okos órája….

    APPLE: ÉBRESZTŐ!

  4. Tomi - 2014.05.31. 09:29

    Az komoly hogy kompatibilis lesz az osszes rendszerrel!

  5. Vélemény - 2014.05.31. 09:31

    Windowsos okos óra? És minden reggel újra kell majd indítani, este meg bedobja a kék halált:))) Zuhanyzáskor meg majd elcsempézik a vírusokkal, hogy szórakoztassa magát :DDD

    Lehet, hogy van a samunak okos órája, de nem kell a kutyának sem.

  6. Ibrick - 2014.05.31. 12:12

    Vélemény – kicsit oldi a dumád. Nem tudom eldönteni vagy béna user vagy vagy pedig troll, de a Windows jobb munkára. Nálam ez személyes tapasztalat. Ez a os probléma ami most van az osx-nél ez meg gyalázat.
    Horror áru macpro amin nem lehet normálisan dolgozni.

    Az okos óráról egyáltalán nem késett le, mert ha nem vetéttek volna észre egyetlen értelmes okos óra sincs a piacon. Tehát aki ezen nyavajog az nézzen ennek utánna. Ugye az Apple nem egy olyan gagyit akar csinálni mint samsung és társai, ami mutatja az SMS -t meg pár fitnesz szart.
    Remélem egy innovatív eszköz lesz, mai után majd kulloghat a többi kopi cèg.

  7. Név - 2014.05.31. 18:09

    Szerintem ebben az a legérdekesebb hír (és az lehet a nagy dobás), hogy mindennel kompatibilis lesz. A minőség persze még kérdéses, de reméljük az iwatch-ot azért nem múlja felül. :-)

  8. Hami - 2014.05.31. 23:28

    Jöhet bármilyen cég okos orájaén megvárom az Apple órát

  9. Yeti - 2014.05.31. 23:34

    Gyerekek, meg kell várni meg mindenki kidobja az okos óráját, hogy az Alma osszegyurjon mindegyikbol, s elkészüljenek a legjobb okosoraval. Kopp-kopp-koppintas.. Aztan 6 hó múlva jön egy jobb

  10. LALI - 2014.06.01. 07:27

    A WWDC 2014 eseményre kitették az IOS 8-nak az iconját! Nézzétek meg! Szerintem jól nézz ki!

    http://m.cdn.blog.hu/ap/appleblog/image/bo5_mdwcmaa-ibl-jpg-large.jpg

  11. LALI - 2014.06.01. 07:35

    vagyis a hátterét…. :)

  12. LALI - 2014.06.01. 07:37

    itt a hivatalos weboldal:

    http://appleblog.blog.hu/2014/05/31/ilyenek_lesznek_az_uj_operacios_rendszerek_logoi

    Ahol még az OS X 10.10-nek is már megvan a háttere! Nézzétek meg!

  13. The Count - 2014.06.01. 07:52

    Ibrick: na most ezzel egyetértek. 15 évig winowst használtam, és a 7-tel soha nem volt bajom. Nálam egyébként a 10.9 sem fagy, ez lehet hogy mázli, de az biztos hogy a win7 stabil. A 8-at már nem próbálnám azért ki… Az okos órája a microsoftnak nem biztos hogy szar lesz. Én az ios8-tól jobban félek hogy nagy gáz lesz. Mikor majd a teló és az óra egyszerre fagy…
    A microsoftnak azért teljesen más a koncepciója. Ők mindenre ugyanazt az oprendszert rakják, míg az apple ezzel az ios osx combóval kinlódik. Kár hogy nem beszélnek egymással normálisan az ios osx cuccok. A másik meg hogy az osx miért nem tud normális kapcsolatot unix-linux rendszerrel ez rejtély. A windows ezt simán tudja…

  14. okoska - 2014.06.02. 07:29

    Az egy dolog ,hogy Apple meg ,hogy talán jobb lesz.
    De a Windows órája minhárommal tud foglalkozni majd.
    Míg az Apple cuccai még a sajátjaival is alig alig foglalkozik.
    És számitógépes munkaterén nálam is Win7 a nyerő.

  15. iPad felhasznalo - 2014.06.14. 10:21

    az osx egy remalom, nehany ugyfelemnek van, neha kell vele foglalkozni, eletem legsotetebb orai azok. telepits fel egy nyomtatot, amit az auchanban vettel, vagy egy usb-s kulso merevlemezt. vert fogsz vele pisalni. marpedig ezek igencsak eletszeru dolgok. a windowsba meg bedugom, es mar megy is. minden laikus gazdagot nagyon vehemensen lebeszelek a mac-rol, ha megkerdezi. ha meg nem hallgat ram, akkor is beismeri kb. 1/2 even belul, ez a tapasztalat. ez egy jatekoprendszer, munkara, sokretu feladatok elvegzesere teljesen alkalmatlan. de meg a mindennapok feladataira is….. ha nem lenne iphone, mar apple sem lenne. es ezt is szet fogjak baszni a papagajszinu melegoprendszerrel, meg a tomentelen hibaval, ami mostanaban az ios-ben van. ez a velemenyem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.