3D nyomtatóval állhat elő az Apple?!

HusztiD 2014.05.20. 10:40 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 332

Eléggé érdekes felvetéssel állt elő a Benzinga egyik elemzője, hiszen úgy véli, hogy az Apple hamarosan kiadhat egy saját 3D-s nyomtatót. A félreértések elkerülése végett érdemes az elején leszögezni, hogy egyelőre szó sincs semmilyen konkrétumról, csupán messzemenő találgatásokat vont le. Na de lássuk, mit is várhatunk szerinte.

A beszámoló alapján az Apple fő riválisa a Google, nem pedig a Microsoft. Úgy véli, hogy a vállalatok következő nagy dobása egy 3D-s nyomtató lehet, még azt is felvetette, hogy a Google akár júniusban vagy októberben bejelentést tehet ezt illetően, így akár 12-18 hónap múlva azok piacra is kerülhetnek. Mivel az almásoknak már régen nem a Microsoftosok a legnagyobb ellenfeleik, így a forrás úgy véli, hogy az Apple léphet ez ügyben, ugyanis nem lenne jó, ha lemaradnának a riválistól bármiben is. Egyébként a tavalyi év folyamán vásárolta fel az Apple a PrimeSense, akik leginkább a 3D-s szenzorjaikról híresek, így nem kizárt, hogy ebből indult meg a találgatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.05.20. 16:56

    3D nyomtató ez igen, akkor ha lesz mingyárt nyomtathatnának is frankó kis hupikék törpikés dominót olyan tescosat :)) Na végre valami új termék.
    Hajrá vágjunk bele, valósítsuk meg, had dübörögjön az a gazdaság!

  2. Fet - 2014.05.20. 17:49

    Remek, majd lesz 857377337 csillio dollár, csak mert iPrint

  3. Wrzesniewski Lech - 2014.05.20. 20:01

    És pontosan mit is fog tudni egy ilyen 3D nyomtató?

  4. Bkyeti - 2014.05.20. 20:20

    Ez is kopp, van mar ilyen nyomtató, szóval nem újdonság..mire verik…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.