A Beats felvásárlása jelentheti az előrelépést az Apple számára

HusztiD 2014.05.13. 15:01 Apple, Egyéb 9 hozzászólás 356

Még az előző hét végén derült fény a dologra, mely szerint az Apple felvásárolja a híres Beats Electronics-ot. A dealt vegyes fogadtatás érte, ám ha jobban megnézzük a dolgokat, akkor lehetséges, hogy mégis jól járnak velük az almások. Egyébként még ekkor felmerült, hogy Iovine egy különleges posztot kaphat az Apple oldalán, azonban rá nem sokkal kiderült, hogy Dr. Dre is megy utána.

A megkötött 3.2 milliárd dolláros szerződéssel mindkét fél kölcsönösen jól járt, hiszen az Apple számára elérhetővé vált a Beats világa, a két vezető, Dr. Dre és Iovine pedig kapott egy-egy remek állásajánlatot. Talán ők ketten lehetnek azok az idézőjelezett megváltók, akik segítségével az almások újra felfrissítik az iTunes zenepiacát, hiszen saját stream szolgáltatással rendelkeznek, továbbá már tapasztaltabbak a zenei kiegészítők terén is egyaránt. Egyébként egy forrás állítja, hogy a két újdonsült vezető a június 2-án megrendezésre kerülő WWDC-n is fellép majd, ám ezen belül semmi konkrétat nem tudni. Vélhetően majd a felvásárlásról ejtenek egy pár szót, hogy mennyire jól jártak egymással, ezen belül pedig nehéz lenne megmondani, hogy mit terveznek még a konferenciára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Wiilmos - 2014.05.13. 15:10

    Tim Cook fejét oda photoshoppolták?
    Nagyon gyanus..

  2. Ibrick - 2014.05.13. 15:18

    Még, hogy nincs új termék. Tessék ittvan fejhallgató. :))
    Felteszed és elvegyülsz a marslakók között….

  3. Zsom-bika - 2014.05.13. 15:18

    Tudom h nem ide való de szerintetek mit érdemes inkább venni??
    Jbl flip, jbl charge, jambox original vagy jambox big-et??
    Vagy még mi szol jól ~40e-ért??

  4. HRoland - 2014.05.13. 17:04

    Mért kell ezt a műanyag szart ennyire szeretni? Sokkal drágább lett volna megvenni az AKG-t, vagy a Creative-ot? :DDD

  5. Ibrick - 2014.05.13. 20:42

    Ez tényleg Photoshop :))))

  6. Boxoló - 2014.05.13. 20:58

    Én még mindig azt mondom, hogy egy BOSE hangszoró kellene az almákba:-p

  7. jani_ka - 2014.05.14. 00:54

    már nagyon kellett valami csúcs hangtechnika én erre a hàromra tippeltem
    BOSE HARMAN-KARDON. BEATS

  8. jani_ka - 2014.05.14. 00:57

    nekem BOSE 5.1 V35. van

  9. Joci - 2014.05.14. 23:31

    Mekkora lenne már ha kijönne az új iphone 6 és nem az agybadugós amúgy szépen szóló gyári fülessel, hanem egy atom brutál beats fejhallgatóval árulnák az új cuccot :-)) talán nem is álom egy ilyen gondolat ;-))
    Ezzel a felvásárlással mindenki csak nyerhet…. Az applenek ez a pár milliárd dollár filléres tétel úgy is csak

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.