Felvásárolja a Beats Electronicsot az Apple

HusztiD 2014.05.09. 07:14 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 249

Bizonyára már tapasztaltátok, hogy az Apple évek óta együttműködik Dr. Dre-vel, a Beats brand híres alakjával, ugyanis előszeretettel árulják a fej és fülhallgatóikat a boltjaikban. A legújabb hírek alapján ennél többre vágynak az almások, hiszen már régóta folynak a tárgyalások, mely mostanra úgy néz ki, hogy az utolsó fázisba ért. Ha minden igaz, akkor már a jövőhéten megtörténhet a hivatalos bejelentés, mely szerint az Apple megszerezi a Beats Electronicsot 3.2 milliárd dollárért. Ha minden így alakul, akkor az eddigi legnagyobb felvásárlásukat hajthatják végre a kaliforniaiak. A Beats egyik alapítója Jimmy Iovine, aki úgy tűnik, hogy a szerződés megkötése után még egy remek állásajánlatot is kap az Applenél, hiszen egy tanácsadói pozíciót tölthet be a jövőben. Ez többek között jó lenne mindkét fél számára, mert az újonnan megszerzett embereket, tapasztalatokat és technológiát még tovább tudnák fejleszteni, így az almások még inkább belemerülhetnek a zene piacára, hiszen a Beats zenék streamelésével is foglalkozik a kiegészítők gyártása mellett.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. THe0S - 2014.05.09. 14:34

    Ha Beats alapú füleseket adnának a készülékek mellé az jó lenne :)

  2. Csaba - 2014.05.09. 14:49

    Arra gondolok hogy itunes stream szolgaltatas helyett lesz kulon integralt app-ban beats streaming, hasznalva az apple adatbazisat. Ebben a formaban nem kannibalizalja az itunes vasarlokat, vagy csak nagyon csekely mertekben. Jol hangzik :-)

  3. Procisz - 2014.05.10. 12:09

    Igen, de véleményem szerint aki nem discot hallgat annak értelmetlen a Beats. Ennek a cégnek a marketingje az erős, nem a fülesek minősége.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.