Visszavonul az Apple globális kommunikációért felelős alelnöke is

Skarp 2014.05.08. 15:05 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 258

Katie Cotton visszavonulását ma jelentette be a cég. Bár neve csak kevesek számára cseng ismerősen, a PR-főnök az utóbbi 18 évét a vállalatnál töltötte. Olyan termékek elindulása előtt egyengette az utat kommunikáció frontján, mint az iPhone vagy az iPad. A Steve Jobs és most már Tim Cook bizalmasaként közismert szakember tartotta kezében a médianarratívát az iMactől kezdve, az iPaden át egészen mostanáig.

Bár a cég elnöktanácsának nem volt tagja, közmondásosan a legerősebb vezetők egyikeként ismerték, akinek nagy szerepe volt a brand körüli misztikum kiépítésében és fenntartásában. “Távozása mérföldkő az Apple számára.” – írja Steve Dowling Apple-szóvivő a Re/Code-nak eljuttatott sajtóközleményben. “Katie mindenét a vállalatnak adta az utóbbi 8 évben. Szeretett volna időt tölteni végre a gyermekeivel is. Nagyon fogjuk hiányolni” – tette hozzá.

A Re/Code egyébként Cottont is megkereste, aki úgy nyilatkozott, élete egyik legnehezebb döntését hozta meg. “Nagyon nehéz volt – az Apple a szívem és lelkem részét képezi.”

Alig pár órával hír érkezése után kiderült, az észak-amerikai sales tevékenységért felelős alelnök, Zane Rowe is távozik posztjáról, felelősségi körét Doug Beck, a Japánért és Koreáért felelős vezető veszi át sajátjai mellé – tudta meg belső forrásból a Wall Street Journal. Mostanában komoly átalakulás zajlik, hiszen idén már nem ez az első: január óta lépett ki a dizájnguru Greg Christie, Peter Oppenheimer CFO és a műveleti alelnök Rita Lane is, tavaly pedig az iOS-fejes Henri Lamiraux hagyta ott a vállalatot.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Fárr Vince - 2014.05.08. 23:31

    Lassan mindenki elmegy
    Ez nem jó!

  2. Bristol - 2014.05.08. 23:55

    Igen, nekem is az tünik fel, hogy kassan többen lépnek ki a normális mennyiségnél.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.