Lapátra került a Samsung dizájnerfőnöke az S5 miatt

Skarp 2014.05.08. 18:07 Apple, Egyéb 27 hozzászólás 2 900

A legtöbbek által csap szappantartónak és ragtapasznak csúfolt, igencsak megkérdőjelezhető esztétikummal rendelkező S5 külcsínjét a vevők és a szakma is elég ambivalensen fogadta. Ennek eredményeképpen a mobilkészülékekért felelős dizájfőnököt, Chang Dong-hoon-t leváltották helyettesével, Lee Min-hyouk-kal.

Dong-hoon a hírek szerint jó multis szokáshoz híven felfelé bukott, s a Samsung egységes formanyelvéért fog felelni a jövőben, legalábbis a Reuters így értesült. Mivel a Samsung hatalmas konglomerátum, ez sok mindent jelenthet, főleg mivel a cég a hajógyártástól elkezdve, a nehézipari tevékenységen át egészen a félvezetőgyártásig rengeteg mindennel foglalkozik.

Az európai szemnek meglehetősen gagyira sikerült hátlapját a Wall Street Journal leragtapaszozta, az International Business Times pedig a “Samsung Galaxy S5: Olcsónak látszik, olcsónak érződik” címmel hozta le kritikáját a mobilkészülékről. Az utód Lee Min-hyouk egyébként az autóipari formatervezésből érkezett és őt “dícsérik” a korai Galaxy formatervek – pont azok amik miatt az Apple végül beperelte a vállalatot.

Mikor az ügyre egy 2012-es interjúban rákérdeztek, ezt válaszolta: “Mint tervező, ez számomra méltóság kérdése. A Galaxy eredeti termék és már a kezdetektől fogva és én terveztem. Ez egy teljesen más termék, teljesen más formanyelvvel és teljesen más technológiára alapulva.” A bíróság nem értett egyet Lee nézőpontjával, így az első per fényes győzelemnek bizonyult Cupertino számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

27 hozzászólás

  1. Endre - 2014.05.08. 18:19

    Ha ugyanez az Apple-nél történt volna, akkor is ez lenne a cím? Szerintem inkább ilyesmi: “Előléptették az Apple dizájnerfőnökét az 5S miatt”

    Ennyire kellenek a kattintások?

    • aggressor - 2014.05.08. 23:11

      van benne valami….. az ios 7-ért feleleős agyvelőnél pl. kilépett.

  2. Lvgaben - 2014.05.08. 19:20

    Endre, akarhogy probalod, ezt most nem tudod kimagyarazni… Ez a galaxy tenyleg nagyon gagyi lett (premium termeknek). Ezt szerintem az iphone 5c konkurenciajanak szantak.

  3. Endre - 2014.05.08. 19:53

    Lvgaben: Teljesen lényegtelen hogy mennyire jó/rossz a termék, nem erre reagáltam, tekintsünk most el ettől. Én a kattintásgeneráló, erősen ferdítő címet kifogásoltam.

  4. Ibrick - 2014.05.08. 20:50

    Az i5S na az prémium termék kérem szépen!
    Igaz kopik róla az anyag órán száján, pedig tokban volt tartva, megkímélten, de hát 200 rugóért mit is várhatók.
    A Samu gagyi az iPhone meg ócska elcseszett szar.
    Ez van! Szart sem ér a pénzünk.

  5. David - 2014.05.08. 21:31

    Ez a bej veletek itt nem a Samsung ellen kell kampányolni mert azzal nincs baj itt az Android csak a baj en nekem is tetszik a Samsung megis csak iPhone-t veszek abból is csak a S szériát mert van az iOSnek is hibája de mégsem anyi mind az Androidnak

  6. Én - 2014.05.08. 21:36

    Miről beszéltek?az én i5s-em nem kopik sehol,érdekes nem?

  7. Majom Hal Béka - 2014.05.08. 21:54

    Sztem egy telefon nem premium termek…

  8. Iuser - 2014.05.08. 22:53

    Majom Hal Beka itt nem a termek a premium kategoria hanem a telefon maga pl egy 80ezres telefon kozep kategoria az 5s tobb mint200K az meg mar premium kategoria es itt a tudasra velzom egy 80Ks telefonba pl nincs touch id meg 120fps…felreertelmezted :)

  9. Szegedi Balazs - 2014.05.08. 22:58

    nekem az I5S em nek semmi baja nem kopik sehol semmi karc pedig nincs most rajta folia csak egy tok es semmi baja bar probalok ra vigyazni de attolmeg leesik parszor…

  10. Tomi - 2014.05.08. 23:06

    Ibrick-> a multkor meg en is azt irtam hogy nem kopik, de azota 2 pici folt is lett rajta amit akar hogy torlok nem jon le most mar nam kaparaszom tovabb ne hogy nagyobb legyen, pedig en is tokban tartom mikor le vettem akkor csodaltam ra hogy mi a f@sz pedig meg csak 3 honapos! Multkor nem hittem neked te most mar be latom!

  11. Boxoló - 2014.05.09. 00:12

    Lehet hogy a toknak van köze amiért foltosodik? I5-ös van 2012 októberi, toltam fel rá matricát,alul-felül-oldalt-elöl-hátul és zokniban tartom mert a “bepattintós” tokok okoztak szépséghibákat előző telókon
    Volt fenn egy griffin survivor tok de úgy megnyomta a matricát(mit csinált volna a telóval?) hogy 1nap után le is vettem,ment a kukába…

    • q - 2014.05.09. 13:01

      már nem is számolom hányszor írtam le én is ugyanezt…

      csak az a tok használható, amelyiknek bélése van, vagy bőrtok. aki olcsón akarja megúszni, és nem hajlandó legalább egy 10-est áldozni egy tetves tokra, a 200 rongyos telefonhoz, az magára vessen. a bepattintós tokok konkrétan nagyobb kárt okoznak hosszú távon a mögéjük szoruló, majd berohadó retek miatt, mintha nem lenne tok a telefonon. de ha esetleg akad valakinek 3 perce 1 hónapban h. kitakarítsa, akkor megelőzi a problémát, és még a tok is olcsó volt.

  12. Tomi - 2014.05.09. 00:19

    Hat nekem a hatlapon van nem az oldalan! Es nem szoktam ki-be rakosgatni

  13. Apples - 2014.05.09. 00:21

    Ezt az izgalmat a Samsung gagyi hátlapja miatt. Sose ertettem az 5c- tol valo ódzkodast se. Nekem kimondottan bejön az 5c. Megveszik az emberek a “premium” 5s-t, majd rátesznek mindenféle armor/protector/slim/ruberr/… Tokot otvarabbnal otvarabb kinai minosegbol… Nem is latszik a hátulja, oldala…. Pff…. N ertem….

    • Swordhun - 2014.05.09. 06:47

      Hehe, milyen igaz :)

  14. lonsdale666 - 2014.05.09. 04:08

    A gold 5s kopik sajnos,alatta ezüstös….

    • Swordhun - 2014.05.09. 06:48

      Akkor ezüstöt kell venni.

  15. okoska - 2014.05.09. 06:12

    aki teheti mind iphoneból,ipadból (fehéret)
    vegyen.tetszik-nem tetszik nem tapasztaltam problémát még az ismerős körben sem ,hogy kopna.

  16. HorvY - 2014.05.09. 07:15

    Nekem a sima i5 fehér kopik… de lesz…m 6-ost varom :)

  17. Ibrick - 2014.05.09. 08:12

    Az enyém space gray megjelenéskor vettem meg.
    Egy ozaki tokban tartottam.
    Nem szoktam ki venni belőle, a zsebemben tartom.
    Múltkor levettem a tokot. Basszus olyan volt mintha penészes lenne a hátulja. Millió apró pötty, az élek kopnak. Az üveg elé tettem egy igen vékony üveg fóliát. Mindezeket azért, hogy védjem a telot. Hát ittvan basszák meg.
    Szép, jó a design, jól használható, de az anyag minősége úgy szar ahogy van:((
    Higgyétek nekem NE HASZNALJATOK TOKOT! Semmi értelme.

    • q - 2014.05.09. 13:15

      hidd el nekem, hogy nem a telefonod szar, hanem a tokod. remélem a szerkesztők megengedik, h. linkeljek:

      http://store.apple.com/hu/product/MF045ZM/A/iphone-5s-case-fekete

      íme. lassan 9 hónapja van fent az 5s-emen + elöl 1000ft-os fólia, ugyanúgy space gray mint a tiéd, és egy kurva karc nincs rajta.

      anno a 3g-n nekem is pattintós szar volt, ugyanaz lett az eredmény mint amit írsz. a 4s-re már béléses fémtokot tettem, azzal már csak annyi gond volt hogy konkrétan elkorrodált. nem egyszerű rendes tokot találni, de ez az.

  18. Maya - 2014.05.09. 10:10

    Én is levettem a tokot és tiszta “penész” foltos körbe a telefonom! Nem rakok rá semmit, azért vettem, hogy használjam. Nekem 4i van, várom a 6 szériát, de remélem nem lesz tégla nagyságu, mert akkor bajba leszek;@

  19. Sipos Gabor - 2014.05.09. 12:25

    Én ezt nem értem, úgy látszik én mindig jo szériát fogok ki. Volt fekete i5 64gigás, nem volt soha tokban es egyáltalán nem kopott, a mai napig olyan mint az uj, az élein semmi jele a kopásnak! A mostani i5s amit használok az is fekete (spacegrey) es az is 64 gigás es azt sem hordom tokban. Sehol semmi kopás. A párom ugyanugy i5s 64giga arany szinüt használ, szntén tok nélkül es azon sincs kopás, talán kicsi karcok vannak rajta mert a táskájában vannak kulcsok meg egyéb olyan dolgok amik karcolhatják. Tehát csak használatbol eredő karcok vannak rajta es nem látszik hogy alatta ezüst színű lenne.

  20. Kenyér - 2014.05.09. 12:42

    Nekem az i4-em kerete kifényesedett a toktól, i5-nek (feketének) semmi baja a toktól pedig híresen kopós. Most egy i5s-em van aminek szintén semmi baja. Lehet nem kellene a 220ezres telefont gagyi tokokban hordani srácok!
    Nekem a gyári barna bőr tok van rajta, nem baj ha 12 volt. Olyan a belseje, hogy lehetetlen hogy kárt tegyen a telóban.

  21. Boxoló - 2014.05.09. 12:48

    A ” bepattintós” tokokban szinte észrevehetetlenül is de mikronnyit mozog, plusz a hő a telóbòl, bepàrásodik a tok és a teló közt. Összeesküvés elmélet… De vmi ilyesmi segíthet rá,hogy lejön a festék. Minden esetre tényleg odafigyelhetne az apple erre mert ez elég sok embert érint.

  22. Milan - 2014.05.09. 21:10

    Szerintetek az i5s-t mennyiből rakjak össze?(80-100.000ft),szóval kb.ennyi egy iphone ios nélkül.namármost.az ios teszi prémiummá,vagy az ara?
    Ha 80.000ft lenne az iphone akkor nem lenne prémium?egy terméket NEM CSAK az ára határoz meg.én 2hőnapja adtam el az i5s-em mert réshibás volt és kopott.apple fan vagyok,de azért ezt felháborítónak talaltam,és ipad airre ruháztam be.(samunál nincsen rudtommal illesztési hiba).tudom,hiba mindenhol előfordul,de:i4-antenna gates;i5-kopás;i5s:akkuhiba.mindenhol meg van a sorozathiba/szériahiba.
    Ha már évente adnak ki ilyen horror áron terméket,legyen tökéletes.porsche,ferrari-van hibájuk az árukon kívül?-NINCS(de az Audit is mondhatnám)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.