Egy vagon pénzt költ a zafírra az Apple

HusztiD 2014.05.08. 12:56 Apple, Egyéb 10 hozzászólás 1 562

Bizonyára ismerős lehet már sokatok számára a GT Advanced Technology, hiszen korábban már több hír is született arról, hogy ők állítják elő az Apple számára a zafírt. A vállalat a legújabb pénzügyi negyedévében beszámolt a megrendeléseiről, melyből kiderült, hogy igen nagy mennyiségben gondolkodnak az almások. Az előző negyedévben 111 millió dollárt hagytak a gyártónál, majd a legutóbbiban összesen 103-at. Ha helyesek az elemzők számításai, akkor az Apple az eddigi megállapodások alapján 440 millió dollárnyi pénzt adott a GT Advancednek a megállapodott 578-ból.

Hogy pontosan mire fogják felhasználni a zafírt, az egyelőre még a vita tárgyát képzi, hiszen hallhattunk már olyat is, hogy csak az iWatch kapja majd meg, viszont a pletykák túlnyomó része szerint a következő iPhone fogja azt megkapni. Egyébként a GT Advanced 100 és 200 millió telefonra elegendő zafírüveget gyárthat le egyetlen év alatt, amivel szinte kielégíthetik a piaci igényeket. A kérdés már csak az, hogy ha ténylegesen is az iPhone 6 kapja meg a zafírt, akkor annak az ára mennyivel fog emelkedni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Lacika54 - 2014.05.08. 13:37

    Tényleg szükség lenne egy telefonra (iPhone-ra) zafírból csinálni a kijelzőt? Még egy Citizen vagy más márkájú óránál még csak megértem de szerintem az iPhone-nak messze megfelel a Gorilla Glass…… Egy karórát néha tényleg odaver az ember valami keményhez, na de egy telefont? Jó, tudom hogy le lehet ejteni, nade akkor is….. Egy óra méretű kristályüveg vagy zafírüveg lényegesen emeli egy óra árát, akkor mennyi lenne a különbség egy 4,7-es telefonkijelzőnél? Akkor ennyi erővel csináljunk kocsiszélvédőt zafírból mondjuk az S Mercire hiszen az is betörhet……………nekem konkrétan egy iPhone 5 van mióta megjelent, használom mindennap rendeltetésszerűen, egy fél p….ahajszálnyi karc nincs a kijelzőjén…… akkor most mi van?

  2. Tomi - 2014.05.08. 14:58

    Szerintem az oran lesz, de az apple tol barmi kitelik csak azert hogy nagyzoljanak!

    • Patrik - 2014.05.09. 05:03

      Nem azért hogy nagyzoljanak te szerencsétlen hanem hogy megalkossa magát a tökéletességet az apple… Akinek meg nem tetszik az ne irigykedjen meg ne fikázzon mást csakmert ő maga vagy nemjut hozzá vagy nem ad ki annyit érte amennyi !!! Ennyi!!!! —.—

  3. Jaffika - 2014.05.08. 17:15

    Mi az a gusztustalan lumia utánzat? :D

  4. Boxoló - 2014.05.08. 23:56

    Szerintem belefér az apple-nek a zafír az i6-ba, talán többen gondolnák át hogy a samu s5 gagyinak érezhető, látható mobilt veszi vagy a jobb minőséget. Újságok, média lehúzta a samut. Itt nyerhetne kis előnyt az apple …

  5. Patrik - 2014.05.09. 05:01

    Nem azért hogy nagyzoljanak te szerencsétlen hanem hogy megalkossa magát a tökéletességet az apple… Akinek meg nem tetszik az ne irigykedjen meg ne fikázzon mást csakmert ő maga vagy nemjut hozzá vagy nem ad ki annyit érte amennyi !!! Ennyi!!!! —.—

  6. jani_ka - 2014.05.09. 10:53

    hát nekem az Omega órámon zafir üveg van se karc se törés tökéletes biztonság
    ha az Iphone 6 azzal érkezik akkor nekem
    gyorsabban lesz mint gondoltam :)

  7. iPtom - 2014.05.09. 11:32

    nekem 5s-emen már két retkes hét alatt keletkezett rajta 3 karc, pedig kb mindig a zsebemben volt. gorilla glassról ennyit…

  8. Tomi - 2014.05.09. 11:46

    Patrik-> nekem i5s van nem irigykedek csak az apple minden szart bele tesz amitol dragabb nak tunik a telefon, pedig semmi ertelem! Attol hogy zafir lenne az uveg(ami szerintem csak a iwatch on lesz) ugyan ugy karcolodna volt zafir oram szep volt meg minden de nagy kulombseg nincs! Te szakerto!

  9. Zozi80 - 2014.05.20. 14:12

    A zafírüveget mivel karcoltad meg? Gyémánt volt a zsebedben? Vagy mégsem zafírüveg volt az órádon?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.