Az Applenek a Googlet kellenene perelnie a szakértők szerint

HusztiD 2014.05.07. 08:17 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 234

Az elmúlt hetekben nagyon sokat hallhattunk az Apple és a Samsung csatájáról, hiszen szinte minden héten volt valamilyen új fejlemény, amelyről érdemes volt beszámolni. A múlthét folyamán már véget ért a viaskodás legutolsó fordulója a két vállalat között, azonban egyik fél sem kapta meg azt igazán, amit szeretett volna. Ezek után pedig az is kiderült, hogy a sajtó annyira felkapta a fejét az egész dologra, hogy maga a pokol is elszabadult ezzel kapcsolatosan.

A témában jártas szakértők szerint fölösleges volt az Applenek 2.2 milliárd dollárt követelnie a Samsungtól, hiszen annak csak a töredékét kapta meg. Szerintük érdemesebb lenne egyenesen a Googlet támadni, hiszen azzal, hogy egy készülékeket gyártó vállalatot támadnak meg, nem sokat érnek a bíróságon. Hogy a kaliforniaiak megfogadják-e a tanácsokat vagy sem, azt nem tudni, de nyilvánvalóan jobban járnának, ha az Androidot gyártó óriást támadnák meg, hiszen több olyan perben is nyertek már szabadalmat, mely a szoftverre vonatkozik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.05.07. 15:16

    És milyen indokkal perelné a Google-t a Apple ?

  2. Majom Hal Béka - 2014.05.07. 15:59

    Csinálj valamit a helyesîrásoddal!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.