Ekkora lehet az iPhone 6 a Galaxy S5-höz képest

HusztiD 2014.05.05. 17:11 Apple, iPhone 20 hozzászólás 3 953

Egyre inkább közelebb vagyunk az Apple következő telefonjának bejelentéséhez, ennek hatására pedig egyre több és több hír jelenik meg hetente a témát illetően, hiszen már izgatottan várják azt az emberek. Igaz még szinte semmit sem tudunk biztosan a következő iPhone-ról, de a találgatások alapján egy 4.7 illetve 5.5 colos modellt várhatunk, amely egy teljesen új külsőt kap majd, ami leginkább a jelenlegi iPod Touch zenelejátszókhoz lesz hasonlítható. Az előbbi idén ősszel kerülhet bejelentésre és akkortájt jelenhet meg, míg a nagyobbik testvére az idei év végén, esetlegesen a jövő év elején kerülhet forgalomba. Az olasz Macitynet jött egy újabb élethű modellel, amely az állítólagos pletykák alapján készült el. A Samsung csúcsmodellje 5.1 colos és 8.1 milliméter vastag, míg az állítólagos iPhone 6 4.7 col nagyságú és 6.1 milliméter vékony. Ha ténylegesen is ekkora lenne a telefon, akkor az alábbi képeken jól láthatóak a különbségek, hiszen valamennyivel kisebb az Apple készüléke. Hogy ilyen lesz-e vagy nem, azt nehéz lenne most még megmondani, de szeptemberre feltehetően minden kiderül.

Ti mit gondoltok? Szerintetek mekkora az ideális méret egy mai okostelefonnál?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Kri$$$ - 2014.05.05. 17:26

    Az 5ös iphone mérete az ideális… Kényelmes, használható. Első olyan iphone ez amire kicsit sem vágyom… Igazából nem tudom h mit kéne tudnia ahhoz h megvegyem… Engem ez a méretváltozás kiábrándított belőle teljesen

  2. strucc007 - 2014.05.05. 17:35

    Én azt preferálnám, ha a mostani i5/5s méret maradna nagyobb képernyő mellett. A gombot beraknám a képernyőbe (igen, oda), ahogy a kamerát is, és az oldalsó kávát eltüntetném. A tervek tetszenek, az iPod design nekem nagyon bejön :)

  3. Sztázi - 2014.05.05. 17:40

    Nem kell nagyobb a mostani 5/5S méretnél, én ezzel meg vagyok elégedve!
    A képen látható dolgok valahogy nekem nagyon nem tetszenek.. Lock gomb oldalt, az 5S-hez képest a kamera “visszafejlődött” és a forma sem az igazi!

  4. Jenci - 2014.05.05. 17:50

    Ami a képen szerepel az nagyon csúnya,ha ilyen lessz akkor nem sokan vessznek majd belőle szerintem.

  5. Bárka - 2014.05.05. 17:56

    Én el tudom képzelni, hogy ilyen lesz!
    Rengetegen vannak akik nagy kijelzőre vágynak, azok megkapják örülhetnek és szerintem így is elég egyedi, kisebb, vékonyabb lesz a többi telóhoz képest.
    Bár tényleg a mostani Apple csúcs modell nagyon gyors, kompakt méretű akiknek megfelel ez a méret, marad ennél!
    És tökéletes társa lesz minimum 4 évig!:)
    iPhone 5S tulaj!

  6. Carlo - 2014.05.05. 18:30

    Én jelenleg galaxy s4-et használok, de kicsit nagy. Az iPhone 5s viszont kicsi. Szerintem a 4.7 pont jó lenne.

  7. szab - 2014.05.05. 21:17

    Abszolút elvesztené az iPhone érzést, ha így lekerekítenék a formáját. Mindenképp tartani kellene a mostani formát, úgy értem, hogy az élek maradjanak meg. Ha lekerekítik olyan, mint bármely más telefon.

  8. Tomi - 2014.05.05. 21:33

    Azt azert ne felejtsuk el hogy az elso iphonok is le voltak kerekitve! 2g,3,3g,3gs!

  9. Ibrick - 2014.05.05. 21:47

    Szintem az ideális méret a i4 viszont az ideális kijelző méret 12″
    Ezt oldja meg az Apple és elégedett leszek :)
    Tőlem akar lehet virtuális is :)

  10. Fárr Vince - 2014.05.05. 22:24

    Kapják be
    Kell a francnak ekkora telefon!

  11. Maki - 2014.05.05. 22:32

    A telefon az legyen telefon méretű, kényelmes és jól kézbe fogható..,

  12. Bandita - 2014.05.05. 23:05

    Én most olvastam :::Kénytelen lesz elhalasztani az Apple a legújabb okostelefonja bemutatását, mivel nem talált eddig megfelelő akkumulátort hozzá – írja a MacRumors blog. A hírek szerint csak jövőre léphet a nagyközönség elé a bennfentesek által Iphone Airnek keresztelt ultravékony, nagy kijelzős okostelefonnal.

  13. Matyi - 2014.05.05. 23:27

    Ne feledjük, hogy feltehetőleg 2 méretben jön a 6-os és ezek csak forma tervek, koncepciók. Semmisem biztos azokból a hírekből, amiket eddig olvashatott bárki. Lehet csak pletykák és teljesen más lesz, mint a képen látható “telefon”. Nekem az iphone 4 tökéletes, de nem halnék bele nagyobba, főleg mert az iphone 5 az tökéletes lenne nekem. Ha egy ilyenem lenne biztos hozzá szoknék és akkor jó lenne, de a mai piac nagyon eltúlzta ezt a kijelző haccacárét.

  14. Bandita - 2014.05.06. 01:04

    Ja a hír főcíme :
    Nem lesz idén új iPhone! Elhalaszthatja az Apple a legújabb okostelefonja, az Iphone 6 bemutatóját. Az idei év nyarára-őszére várt készüléket csak jövőre mutatja be a nagyközönségnek az amerikai technológiai cég, pedig a befektetők már nagyon várnak valami új terméket, hiszen az erős verseny és az értékesítések lassulása közepette azzal küzd a cég, hogy a növekedési sztori gyakorlatilag véget ért – írja a Portfolió. Az Apple nem kommentálta a hírt a CNBC-nek.
    A halasztás oka, hogy az Apple nem talált megfelelő akkumulátort az ultravékonyra tervezett készüléknek, amelyet a bennfentesek Iphone Airnek kereszteltek el. A standard 2,8-2,9 mm vastagságú akkumulátor, az Apple-nek azonban maximum 2 mm vastag akkumulátorra van szüksége.

  15. Tomi - 2014.05.06. 08:58

    Bandita-> ezt csak az 5.5″ re mondjak a 4.7 szeptember be jon!

  16. scamp - 2014.05.06. 09:41

    Annak idején mindenki azt mondta, hogy az i4 az ideális méretű készülék, nem kell nagyobb. Ennek ellenére a többség birkaként vette az 5öst. Ugyanez lesz a 6-tal is. Most mindenki húzza a száját, majd úgyis megveszi. Ki van ez találva, már rég nem a vásárló dönt. A trend most a tepsimobil, pár év múlva már egy cipősdoboz méretű kütyüt fogunk emelgetni. Így ösztönöznek minket a testmozgásra, akaratunk ellenére.:)

  17. Boxoló - 2014.05.06. 10:23

    Nem nèztem utàna a samu s5 tulajdonsàgainak egy rövid reklámban azt irtàk vízàllò. Ez igaz?

  18. kleinguru - 2014.05.06. 11:44

    Borzadály. Remélem nem lesz oldalt a power gomb, nagyon remélem:)

    Szerintem a keret nélküli kijelző irányába kellene elmozdulni, nem a fizikai méretet növelni.

  19. scamp - 2014.05.06. 12:20

    #Boxoló
    Igen vízálló a telefon és az óra is. Bár nem javasolják, hogy órákon át víz alatt használja az ember, de egy nagyobb esőt, zuhanyt vagy véletlen vízbe esést simán kibír! Sőt, rövid ideig simán használhatóak a funkciók is(zene,fotó,videó,stb.).

  20. Bandita - 2014.05.06. 13:01

    Ez is érdekes most olvastam: Az Apple megint gyártani kezdi a korábban már a piacról kivont iPhone 4-et. A hírek szerint három óriási, fejlődő piacon szeretné megint bevezetni a régebbi típust, ezek India, Indonézia és Brazília. Az iPhone 4-et már szeptember óta nem lehet kapni, a gyártását is régen leállították már.
    A lépéssel az Apple gyakorlatilag beismeri, hogy nem úgy sikerült az olcsónak mondott iPhone 5c bevezetése, mint azt szerették volna. Nem adtak el annyit belőle, mint tervezték. Persze az olcsóság relatív, hiszen az iPhone 5c jó 150 dollárral drágább, mint például a Google csúcsmobilja, a Nexus 5.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.